„Ma már meg tudok enni egy pizzát” - étkezési zavarairól nyilatkozott a világbajnok teniszező
Publikálva 06/01/2023 - 20:24 GMT+1
2022 minden szempontból remekül sikerült Caroline Garcia számára, aki a top 5-ben zárta a szezont. A francia teniszező nem először jutott hasonló magasságokig, ám volt a pályafutásában egy hosszabb időszak, amikor a várakozásait alulmúlva teljesített. A vereségek és a sérülések miatt érzett szorongás pedig az ő esetében egyenes út volt az étkezési zavarokhoz.
Caroline Garcia
Fotó: AFP
Caroline Garcia pályafutása legjobb szezonján van túl, az idáig tartó út azonban nem volt zökkenőmentes.
„Az a lány, akivel Maria Sharapova játszik, világelső lesz. Caroline Garcia, micsoda játékos! Itt hallottátok először” – írta 2011-ben Andy Murray a Twitteren. Ha világelső nem is lett a franciából, 2017-ben már a legjobb 10 között volt a ranglistán, a következő szezonban pedig a 4. helyen is jegyezték. A sikereket azonban visszaesés követte, a francia lány egyre és egyre hátrébb csúszott, tavaly a 74. helyen kezdte az évet.
Garcia formahanyatlása nem a véletlen műve volt, ugyanis lábsérüléssel küzdött ebben az időszakban. Illetve volt egy másik, ehhez szorosan kapcsolódó legyőzendő akadály is: a romló eredmények miatt érzett ürességet az evésen keresztül próbálta levezetni. Ez több szempontból sem bizonyult tartós megoldásnak: az érzéseit legfeljebb csak átmenetileg tompította az evés, ráadásul bulimiás problémái is voltak.
„Annyira elhatalmasodott az üresség, hogy azt éreztem, valamivel ki kell töltenem ezt az űrt. Szorongtam, mivel nem úgy alakultak a dolgok a pályán, ahogyan szerettem volna, elmaradtak a győzelmek és fizikálisan is küszködtem. Az evés legalább egy kis időre megnyugtatott. Mindannyian tudjuk természetesen, hogy ez nem volt tartós dolog, de egyfajta kiutat jelentett. És kontrollálhatatlan volt” – árulta el a francia teniszező a L’Equipe-nek.
A helyzeten a hotelszobákban töltött magányos órák sem feltétlenül segítettek, Garcia azonban belátta, hogy segítségre szorul, és megnyílt a barátai előtt. „Beszéltem róla a rokonaimnak, a barátaimnak és a szüleimnek. Elkezded megérteni az egészet. Rájössz, hogy ha előfordul ilyesmi veled, akkor az sem a világ vége. Mert van, hogy a fáradtság miatt szüksége van a vércukorra a szervezetednek.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/08/3486697.jpg)
Caroline Garcia
Fotó: Getty Images
„Azóta egy kicsivel jobban élvezem a teniszt, és több időt fordítok magamra, így ritkábban tör rám a falási roham. És ha esetleg mégis, jobban el tudom fogadni, sokkal kevésbé érzek bűntudatot miatta. Így, hogy gyakrabban megengedek magamnak apróbb élvezeteket, el tudom kerülni, hogy sokszor vágyakozzak valami után. Volt olyan periódus, amikor szinte semmit sem engedtem meg magamnak, és ez egy idő után túl sok lett.”
„Most az a helyzet, hogy ha két napig pizzát kívánok, akkor veszek egy pizzát, és nem görcsölök túlzottan. Nehezen fogadtam el azt a tényt, hogy ettől még nem fog megváltozni a testem. Most már azt is megengedem magamnak, hogy megegyek egy desszertet néha, ahelyett, hogy ezen agyalnék egy egész héten át, hogy aztán a végére összeroppanjak” – árulta el Garcia, aki egy konkrét példán keresztül is elmondta, hogyan változott meg a felfogása.
„Volt olyan időszak, amikor elég kemény voltam magammal szemben, és túlzásokba estem. Ma már jobb a helyzet. Ma már akkor is képes vagyok jól érezni magam, amikor rám tör ez az egész. Néha csak egy kis bizonyítékra van szükség, hogy nem lesz gond a testeddel. Például a Kasatkina elleni meccsem előtt ettem egy pizzát. Találtam egy gluténmentes verziót. És nagyon boldog voltam a pizza után! Aztán másnap kibírtam a két és fél órás küzdelmet.”
2023-ra Garciának nem kisebb a célja, minthogy Grand Slamet nyerjen, ami akár össze is jöhet neki, ha kitart a tavalyi szezon második felében mutatott játéka. „Az egészség a legfontosabb, de a céljaim között valószínűleg a Grand Slam az egyik, mert gyerekkorom óta erről álmodozom. Ráadásul a legutóbbi eredményeim alapján, mint például a világbajnoki cím és a US Open-elődöntő, ez egyértelműen konkrétabbá vált.”
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés