Carlos Alcaraz nyerte a 2025-ös Stefan Edberg Sportszerűségi Díjat

Carlos Alcarazt választotta az ATP a 2025-ös Stefan Edberg Sportszerűségi Díj nyertesének. A spanyol klasszis karrierje során már másodszor érdemelte ki a kitüntetést.

Videón a győzelem, amivel Carlos Alcaraz bebiztosította az év végi világelsőséget

Videó forrása: SNTV

A 22 éves játékos először 2023-ban nyerte el a díjat. 2025-ben nyolc trófeát emelhetett fel, köztük két Grand Slamet: a Roland Garroson és a US Openen is győzedelmeskedett. Alcaraz szezoncsúcsot jelentő 71-9-es győzelmi mérleggel zárta az évet.
Alcaraz egyik kiemelkedően sportszerű pillanata idén a Roland Garroson történt, ahol a negyedik fordulóban Ben Shelton ellen ismerte be, hogy szabálytalanságot követett el. Alcaraz teljes erőbedobással ütött egy röptét, és úgy tűnt, tiszta győztes ütést üt. A pontot eredetileg Alcaraznak ítélték, de azonnal figyelmeztette a bírót, hogy a nyújtózkodás közben elvesztette a fogást az ütőn, és az úgy ért a labdához, hogy már nem volt a kezében. A szabályok szerint ez azt jelentette, hogy a pont Sheltont illeti. "Bűntudatom lett volna, ha nem szólok semmit" – mondta Alcaraz a mérkőzés után.
Alcarazon kívül Félix Auger-Aliassime-et, valamint két korábbi győztest, Grigor Dimitrovot és Casper Ruudot is jelölték ebben a kategóriában. A sportszerűségi díj jelöltjeit a Nemzetközi Tenisz-újságírók Szövetsége (ITWA) szavazása alapján határozták meg, és most először a győztest az exkluzív ATP No. 1 Club tagjai szavazták meg - a 29 jelenlegi és korábbi játékos, akik elérték a világelsőséget.
Stefan Edberg ötször nyerte el a sportszerűségi díjat 1988 és 1995 között, a kitüntetést 1996-ban nevezték el a svédről. 2004 és 21 között csak Roger Federer és Rafael Nadal nyerte el a díjat, Federert 13, Nadalt pedig öt alkalommal tüntették ki.
via ATP
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés