A világ tetején is csak egy 23 éves srác: Carlos Alcaraz interjúja nyomásról, Sinnerről, rekordokról és arról, hogy nem akar a tenisz rabjává válni

José Criales-Unzueta, a Vanity Fair újságírója készített egy nagyobb lélegzetvételű interjút Carlos Alcarazzal, aki jelenleg egy csuklósérülés miatt nem tud játszani, olyannyira, hogy még az év második Grand Slam-tornáját, a Roland Garros-indulást is kénytelen volt lemondani.

A címlapsztorihoz egy fotósorozat is készült, a 23 éves spanyol teniszező hófehér Louis Vuitton-szettben hever a salakon, mint egy született modell. Sokkal izgalmasabb azonban az, hogy sok más mellett szóba került, hogyan birkózik meg a nyomással, és persze hogyan éli meg a Jannik Sinnerrel való rivalizálást, ami a sportág jövője szempontjából jelenleg az egyik legizgalmasabb kérdés.

”Tudom, hogy áloméletet élek, olyat, amilyet mindig is elképzeltem magamnak” – mondta Alcaraz. ”De néha azt kívánom, bárcsak több pillanat jutna saját magamra, hogy olyan dolgokat csináljak, amiket egy 22 éves srác szokott" - folytatta a spanyol a még a Miami Open alatt készült anyagban. Azóta, múlt kedden betöltötte a 23-at is.

Az interjúban felidézték, hogy Miamiban, a Sebastian Korda elleni mérkőzése alatt Alcaraz frusztráltan odaszólt a csapatának spanyolul, hogy: ”Nem bírom tovább. Nem bírom tovább, haver, haza akarok menni.”

Majd mivel a mondatot a kamerák és a mikrofonok is rögzítették, a beszélgetés gyorsan elterjedt a közösségi médiában. Többen úgy értelmezték, hogy Alcaraz mentálisan kimerült, motiválatlan volt Miamiban, sőt többen azt sugallták, hogy nem is érdekelte igazán a torna. Később aztán megbánta a kijelentését, ebben az interjúban pedig elmondta, hogy pontosan tudja, az emberek minden tettébe, minden mondatába bele fognak kapaszkodni, ezért állandó kontroll alatt van.

”Ez valahol stresszes, mert állandóan azon kell gondolkodnod, mit csinálsz, mikor és hol” – mondja. ”De emberek vagyunk, ugyanúgy vannak jó és rossz napjaink. Néha úgy ébredünk, hogy semmihez nincs kedvünk, mégis meg kell jelennünk egy programon, és van, hogy nem úgy reagálunk, ahogy kellene”.

Ezzel együtt úgy érzi, nem áldozat, és pontosan tudja, hogy a hírnév ezzel jár. Amikor rákérdeztek nála, hogy nem érzi-e úgy, hogy nyomasztó ilyen fiatalon ennyire magasra jutni, különösen éretten felelt:

”Tudom, hogy még rengeteg minden vár rám, és próbálok nem arra gondolni, hogy még 12-15 év lehet hátra a karrieremből, mert az egy kicsit nyomasztó azért” – mondta, és azt is hozzátette, hogy nem akarja, hogy túlságosan monoton életet éljen, és ”a tenisz rabjává” váljon.

Ezt a részt egyébként úgy tűnik, hozza is a spanyol, sokszor került szóba már itt nálunk, az Eurosporton is, hogy Alcaraz a pályán kívül ugyanolyan intenzitással éli az életét, mint az ATP versenyein. Tény, hogy a magánéletére vonatkozó kérdéseket ügyesen kikerüli (emlékezhetünk, mennyire fel volt pezsdülve a teniszes sajtó, amikor arról pletykáltak, hogy Emma Raducanuval randizik), de a szabadidejéről azért szívesen beszél, és a közösségi médiás profilján is előszeretettel oszt meg pillanatokat az életéből.

”Volt idő, amikor nem álltam meg pihenni” – mesélte az interjúban. ”Ez pedig oda vezetett, hogy rosszul játszottam, megsérültem, vagy… Maradjunk annyiban, hogy nem végződött jól” - tette hozzá sejtelmesen, amire a Vanity Fair szerkesztője beszúrta, hogy az interjú elkészülte után jelentették be, hogy megsérült a csuklója, és ki kell hagynia pár tornát.

Alcaraz egyébként szóba hozta, amit több társa is ki szokott emelni (különösen a női mezőnyből), hogy mennyire zsúfolt a teniszes versenynaptár, és a fizikai terhelés mellett mentálisan is nehéz megküzdeni az állandó feladatokkal.

”A mentális egészség legalább annyira fontos, vagy még fontosabb, mint a tested karbantartása” – mondta.

”Vannak olyanok, akik teljesen rá vannak kattanva, hogy hogyan néz ki a testük, de számomra ugyanilyen fontos az is, hogy a fejemben minden rendben legyen” - tette hozzá.

Természetesen szóba került a Sinnerrel való rivalizálásuk is, amit mindketten szeretnének kizárólag a pályán tartani.

”Megmutatjuk a világnak, hogy a pályán mindent beleadunk, megpróbáljuk a lehető legjobban kikészíteni a másikat játék közben, nyilván meg akarjuk verni egymást, de aztán a pályán kívül csak két srác vagyunk, akik tök jól kijönnek egymással” – mondta.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy jó a viszony kettejük között, erre most rá is erősített Alcaraz. Azt persze pontosan tudja, hogy azon a szinten, ahol ők vannak, elég nehéz igazán közeli barátságokat fenntartani, még akkor is, ha ő örülne, ha menne.

”Ugyanazért a célért harcolunk, és semmi szükség nincs arra, hogy közben utáljuk egymást.”

Kettejük versengéséről és a címek fej-fej melletti gyűjtögetéséről még azt is kiemelte, hogy ez egy hosszú folyamat, nem lehet és nem is szabad összehasonlítani az elődeik nagy rivalizálásaival, mert remélhetőleg még sok-sok egymás elleni meccs van előttük, több, mint amennyin eddig túl vannak.

Az interjú végén szóba került még, hogy mennyire élvezi a showman-szerepet, amit állítása szerint nem csak úgy felvett, hanem valóban ilyen kis viccelődős, laza srác; és persze kitértek a rekordokra is, mert simán benne van, hogy még sok-sok extra teljesítmény fűződik majd az ő nevéhez.

”Vannak rekordok, amiket szeretnék megdönteni és üldözök is, de inkább azért, hogy majd a karrierem végén visszanézhessek arra, mit értem el, és hol állok másokhoz képest” – mondta.

Felidézték, hogy Novak Djokovic egyszer azt mondta, Alcaraz ötvözi a világ három legjobb teniszezőjének jó tulajdonságait: az övét, Federerét és Nadalét. Alcaraz viszont úgy érzi, már túllépett az egyszerű párhuzamokon.

”Eljutottunk oda, hogy a hasonlítgatásoknak vége” – mondta az interjúban, de persze hozzátette, hogy jól esnek neki Djokovic szavai, majd egy vallomással zárta az anyagot, ami valószínűleg tökéletesen le is írja az Alcaraz-jelenséget:

”Mindig a saját stílusomat követem, ezt építettem fel, ezt tökéletesítettem. Nem másoltam senkit” – mondja.