Beszólt Murray-nek és Nadalnak a balhés teniszező, aki hónapokig rettegett

Január elején a teniszt kedvelők számára egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy már javában benne vagyunk az új szezonban. 2024 utolsó napjaiban megkezdődtek 2025 első ATP- és WTA-tornái, ezek mellett pedig harmadik alkalommal rendezték meg a Hopman-kupa örökébe egyre inkább sikerrel lépő United-kupát.

Davis Cup : Nadal bids tearful farewell as career ends after Davis Cup defeat

Videó forrása: SNTV

Azzal együtt, hogy az idény már zajlik, ilyenkor azért bőven van még helye az előző szezont értékelni szándékozó interjúknak, amelyek természetesen teret engednek a játékosoknak arra, hogy több kérdés kapcsán is megnyilvánuljon. Egy ilyen felkérésnek tett eleget a napokban Alexander Bublik is. Aki pedig egy kicsit is követi a kazah teniszezőt, az joggal várhatja el, hogy a sablonválaszok mellett, olykor helyett, igazán egyedi mondatok is elhagyják a száját.
Cikkünkben két kulcstéma alapján szemlézzük a Bublik által elmondottakat.

Andy Murray szerepvállalása Djokovic stábjában

Novak Djokovic az önmaga által felállított mérce szerint gyenge évet zárt 2024-ben, hiszen 2017 óta először nem nyert Grand Slamet, sőt, az egyetlen GS-döntőjében, Wimbledonban sem volt szemernyi esélye sem Carlos Alcaraz ellen.
Mégis a szerb 2024-et az egyik legsikeresebb évének tekinti, Párizsban ugyanis olimpiai bajnok lett, megszerezve ezzel azt a sikert, amire elmondása szerint egész karrierje során a leginkább hajtott.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

A visszafogott év során jelentős változásokon ment keresztül a stábja is, hiszen az erőnléti felkészítéséért felelős szakemberek mellett elváltak útjai az őt az utóbbi években újabb sikerek felé repítő Goran Ivaniseccsel is. Érthető, hogy komoly találgatás vette kezdetét a sajtóban, hogy ki lehet az az edző, akivel a szerb nekivág a 2025-ös szezonnak. A választását látva aztán mindenki a fejéhez kapott. Djokovic ugyanis 2024 decemberében bejelentette, hogy a 2025-ös Ausztrál Opennek korábbi riválisa, egyben jóbarátja, Andy Murray felkészítésével vág neki.
A skót legenda a párizsi olimpián zárta le aktív karrierjét, akkor aligha látszott reálisnak, hogy még ha csak kísérleti jelleggel is, de ennyire rövid időn belül próbálja ki magát edzőként, pláne, hogy mindezt a 24-szeres GS-bajnok oldalán tegye meg.
Az oroszból kazahhá váló Bublik sem tudott szó nélkül elmenni a jelenség mellett, amit azonban mondott, arra ugyancsak kevesen számíthattak:
Nem tudom más szóval illetni ezt a dolgot, mint cirkusz.
Az, hogy Andy most edzőként lesz ott Novakkal Ausztráliában, csökönyös kapaszkodás a múltba, valami olyanba, ami volt, de már elmúlt. Szerintem ez gond."
picture

Djokovic és Murray kettejük tornadöntője után Dohában, 2017-ben. - Fotó: KARIM JAAFAR / AFP

Fotó: AFP

Annak érdekében, hogy Bublik ne csak a Murray-rajongókat uszítsa maga ellen, mondanivalójába azt is beleszőtte, hogy szerinte Rafael Nadal hivatalos visszavonulása sem volt sokkal jobb annál, mint ami a skóttal történik. Igaz, a spanyollal szemben azért óvatosabban fogalmazott:
"Egy teniszező célja, hogy a csúcson hagyja abba. Nyilván nem hasonlíthatom magam mondjuk Rafához, az én örökségem, ha egyáltalán az én esetemben használhatjuk ezt a szót, sokkal kisebb, mint az övé.
Ezek a srácok mindent elértek, mi, teniszezők is tátott szájjal figyeltük őket, amikor a csúcson voltak. Aztán azt is látjuk, hogy kiöregedtek és nehezen mozognak, világos, hogy már nem lesznek olyanok, mint a sikereik idején. Épp ezért gondolom azt, hogy ez a felhajtás, ahogyan befejezték, a cirkusz kategóriája."

Dopping

2024 utolsó harmadában a szokásosnál jóval több doppingvétségről kellett hírt adnunk, az esetek pedig topjátékosokat is érintettek. Jannik Sinner és Iga Swiatek esetében ráadásul felmentéssel zárultak a vizsgálatok, hiszen mindketten sikerrel tudták bizonyítani, hogy önhibájukon kívül került tiltott szer a szervezetükbe.
A felmentéssel az ügyek nem oldódtak meg, a teniszvilág ugyanis két részre szakadt, és nem meglepő módon azok hangja hallatszik inkább, akik a két éljátékos kivételezett helyzetét sejtik a történtek mögött. Az egyik leghangosabb kritikát megfogalmazó teniszezőként Nick Kyrgios többször is elmondta, hogy szerinte a doppingvizsgálatok rendszere átláthatatlan, kevésbé sportszerű módon pedig azt is jelezte, hogy ha Melbourne-ben összekerülne Sinnerrel, minden eszközt megragadna annak érdekében, hogy a közönséget az olasz ellen hergelje.
picture

Jannik Sinner, Australian Open 2024

Fotó: Getty Images

Az interjúban Bublik bölcsen óvakodott attól, hogy Kyrgios kijelentéseit minősítse, egy eddig ismeretlen, őt magát érintő esetről azonban beszámolt.
"2024-ben rettegve versenyeztem, mert kétszer sem találtak ott a doppingellenőrök, ahol lennem kellett volna, egy harmadik esetnél pedig azonnal jött volna az eltiltás.
Egyszer elfelejtettem jelenteni, hogy Monaco helyett Szentpéterváron vagyok, az ellenőrök pedig természetesen az előbbi helyen kerestek. Áprilisban aztán, bár előre nem terveztem, de jelentkeztem a genfi ATP-tornára, mivel pedig ez nem szerepelt a korábbi terveimben, ezt az ellenőrök egy újabb mulasztásnak tekintették.
Innentől kezdve úgy kellett játszanom, hogy nincs több hibázási lehetőség, egy harmadik esetnél ugyanis azonnal eltiltottak volna, és nincs kétségem felőle, hogy a maximális, hároméves eltiltást kaptam volna. Azzal gyakorlatilag véget is ért volna a karrierem."
Korábban három elmulasztott doppingvizsgálat miatt kapott eltiltást a korábbi top 30-as amerikai Jenson Brooksby, akit az eltiltás mellett sérülések sorozata is hátráltatott, a Tourra pedig a január 12-én kezdődő Ausztrál Openen tér vissza.
Alexander Bublik Adelaide-ben hangol 2025 első Grand Slam-tornájára. Az ATP 250-es versenyen, a torna hatodik kiemeltjeként Miomir Kecmanoviccsal mérkőzött az első körben, a találkozót a szerb játékos nyerte 6:4, 6:2-re.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés