Brutális elődöntők Cincinnatiben: Ösztönös Sinner, befeszülő Rune, elpusztíthatatlan Tiafoe

Jannik Sinner és Frances Tifaoe játsszák a döntőt Cincinnatiben, miután a világelső őrületes három szettben legyőzte Alexander Zverevet, az amerikai pedig két meccslabdát hárítva kiejtette Holger Runét. A maga nemében mindkét elődöntő felért egy jobbfajta thrillerrel, melyben voltak fordulatok, volt pazar tenisz, és kellett a játékosok hatalmas szíve is.

Jannik Sinner à Cincinnati.

Fotó: Getty Images

Sokat elmond az izgalmakról, hogy mindkét összecsapás döntő szett tie-breakben dőlt el.
Bár Jannik Sinner mozgásán néha látszott, hogy az a fránya csípő még mindig nincs teljesen rendben, ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy elképesztő ütésekkel legyőzze Alexander Zverevet a Cincinnati Masters elődöntőjében. A 7:6, 5:7, 7:6-tal végződő meccs 3 óra 7 percen át tartott, és elképesztő küzdelmet hozott.
„Néha az ösztöneidre kell hallgatnod, arra, hogy mit súg a belsőd. És szerintem ma ez volt az erősségem” – mondta Sinner a meccs után. „Voltak hullámhegyek és völgyek, de ez benne van, főleg, ha több mint három órát töltesz a pályán. Ez mindkettőnk részéről egy nagyon jó meccs volt, ő hihetetlenül jól szervált, úgyhogy büszke lehetek magamra.”
Amikor Sinner nem tudta két szettben lezárni a találkozót, és látszott, hogy egyre jobban zavarják a csípőproblémái, úgy tűnt, a kiegyensúlyozottan teniszező Zverev döntőzhet Cincinnatiben.
Ekkor azonban a világelső mozgósította a szinte már nem létező energiáit, és csodálatos tenisszel legyőzte a németet, akivel szemben a legutóbbi négy meccsét elvesztette. Így az egymás elleni mérleg 4-2-re módosult Zverev javára.
"Fizikális szempontból természetesen javulnom kell, mert ha nagy tornákat, Grand Slameket akarok nyerni, akkor jobb formában kell játszanom. Csak próbáltam ottmaradni mentálisan, amire nagyon büszke vagyok, aztán majd meglátjuk, mi lesz a döntőben.”
picture

Jannik Sinner

Fotó: Getty Images

Inkább Zverevnek állt a zászló a döntő szettben, Sinner azonban egy tenyeres nyerő fogadással 6-3-ra elhúzott a döntő játszma rövidítésében. Épp a legjobbkor vette át a meccs irányítását, és jutott mérkőzéslabdához.
Az olasz korábban még negyeddöntőt sem játszott ezen a tornán, most pedig már egy győzelemre van attól, hogy megszerezze az ötödik tornagyőzelmét a szezonban.
Zverevnek megvoltak a maga lehetőségei a meccsen. Adogathatott az első játszmáért, azonban a bizonytalanságainak köszönhetően visszaengedte Sinnert a mérkőzésbe. Az olasz két szettlabdát is hárított, mielőtt behúzta a játszmát.
„Kemény és izgalmas meccs volt, a hangulat pedig csodálatos. A körülmények folyamatosan változtak. Napsütésben kezdtük, aztán jött az eső. Utána esti meccs lett belőle, úgyhogy állandóan alkalmazkodni kellett. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, és boldog vagyok, hogy ott lehetek a döntőben.”
picture

Halbfinalaus für Alexander Zverev

Fotó: SID

Frances Tiafoe élete első ezres döntőjére készülhet, miután 4:6, 6:1, 7:6 arányban legyőzte Holger Runét. Az amerikai vesztésre állt, azonban 20 perc alatt átírta a forgatókönyvet, amit a játék képe előrevetített, hárított két meccslabdát, és beteniszezte magát a fináléba.
Hajszálon múlt a meccs, amely rendkívül különleges élmény lehetett azoknak a drukkereknek, akik kitartottak Tiafoe mellett a mérkőzés végéig, amely egyébként nem sokkal éjfél előtt fejeződött be.
– mondta Tiafeo. „Volt mázlim is a hálóval, de küzdöttem kőkeményen, hogy valahogy helyzetbe hozzam magam.”
5-5 után a döntő szett rövidítésbe torkollott, Tiafoe ekkor ragadta magához a kezdeményezést. Egy zseniális fonák kereszt elütéssel jutott meccslabdákhoz, ahonnan már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
Több, mint tíz éve nem játszott már amerikai döntőt Cincinnatiben, legutóbb John Isnernek sikerült ez, még 2013-ban.
Tiafoe 25 nyerő mellé 19 hibát szórt, míg Rune 35 nyerőt ütött, de nagyon sokat rontott is, szám szerint 43-at.
picture

Frances Tiafoe és Hulger Rune

Fotó: Getty Images

„Én küzdöttem, ő meg egy kicsit befeszült. Egyikből következett a másik, és aztán a végén én győztem.”
Ami a döntő esélyeit illeti, Tiafoe-nak iszonyú nehéz dolga lesz Sinner ellen, még úgy is, hogy leendő ellenfele nem 100 százalékos fizikálisan. Az olasz nagyon komoly formában teniszezik a szezonban, 47-5 az idei mérlege, az amerikai ellen pedig eddigi négy meccsükből hármat ő nyert.
„Amikor csak pályára lép, ő a favorit” – mondta Tiafoe. „Muszáj megemelni a kalapod a teljesítménye előtt. Elképesztő éve van, és ő egy elképesztően nagy játékos. De ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogok úgy küzdeni, ahogy csak tudok. Ez egy meccs, a döntő. Nyerjen a legjobb.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés