A korábbi US Open-bajnok Daniil Medvedev beszélt Carlos Alcarazról, Jannik Sinnerről és a hosszabb felkészülési időszak előnyeiről

Úgy tűnik, szépen lassan Daniil Medvedev visszatér az őt megillető helyre a teniszét, aztán majd előbb-utóbb a ranglistás helyezését tekintve is. A brisbane-i tornán már döntős, ráadásul olyan játékkal, amivel ő maga is elégedett lehet. A korábbi világelső szerint abban, hogy magára talált, elévülhetetlen érdemei vannak új edzőinek is.

Medvedev 7 év után próbálhatja meg ismét megszerezni a brisbane-i trófeát, döntős az első kiemelt

Videó forrása: SNTV

Daniil Mededev legyőzte Alex Michelsent, amivel ott van a brisbane-i torna döntőjében, ahol majd Brandon Nakashima lesz az ellenfele.
Az oroszt természetesen arról kérdezték elsősorban, minek köszönhető a stabil, jó teljesítménye az év első tornáján.
"Szeretem a szezont megelőző munkát, azt, amikor kőkeményen dolgozok a fizikális részen" – fogalmazott Medvedev. "De sokat foglalkoztunk a technikai és a mentális résszel, és amikor erre van idő, az meg is látszik a teljesítményen."
"De amikor az ember ott van a torinói világbajnokságon, utána nagyon rövid idő áll a rendelkezésére a következő év előtt. Hat vagy hét éve most fordult elő először, hogy nem voltam ott a vb-n, és így végre hosszabb felkészülést tudtam csinálni. És ez most remekül kifizetődik."
Kérdezték Medvedevet arról a dominanciáról is, amit Carlos Alcaraztól és Jannik Sinnertől láttunk az elmúlt két évben.
Őszintén szólva, amikor ott voltam a top 3-4-ben, már akkor is sokat gondolkodtam azon, mit lehetne Carlosszal és Jannikkal kezdeni. És hogy miben kellene javulnom.
picture

Medvedev egyelőre megállíthatatlannak tűnik Brisbane-ben: Tiafoe-t is két sima szettben küldte haza

Videó forrása: SNTV

"Tavaly nem játszottam ellenük, mert általában jó korán kiestem a különböző tornákon. Úgyhogy most nem ők voltak a fejemben, a két szezon közti időszakban."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
"Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnék visszajönni arra a szintre, hogy megverjem a többieket, hogy aztán megmérkőzhessek a másik kettővel. Akkor eldöntöttem, hogy erről majd beszélek az edzőimmel is. Most egyelőre annak is örülni fogok, ha eljutok oda, hogy ellenük játszhassak."
Medvedev beszélt arról is, hogy a két új edző, Rohan Goetzke és Thomas Johansson mit tettek hozzá a játékához.
"Ők egy remek kettős, mindkettejüknek fontos szerep jut. Nem az van, hogy amikor Thomas van itt, akkor ő az edző, amikor meg Rohan, akkor meg ő. Nem, ők együtt dolgoznak és nagyon szeretnek is együtt dolgozni. És ez is a cél, másképp nem is működne."
picture

Fucsovics kétszettes legyőzésével indította az új szezont Medvedev Brisbane-ben

Videó forrása: SNTV

"Úgy mondanám, hogy Thomas foglalkozik a napi dolgokkal, ő követi végig a folyamatot. Rohan egy kicsit kevesebb időt tölt velem, és vele inkább a technikai dolgokkal, a röptével, szervával, tenyeressel, fonákkal foglalkozunk."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés