Boris Becker: Aki azt mondja, hogy a börtönélet könnyű, az hazudik

Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha börtönbüntetésre ítéljék, ám egy adócsalási ügy miatt nyolc hónapot a rácsok mögött töltött. Boris Becker elárulta, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie ebben az időszakban, milyen veszélyei vannak a börtönlétnek, és hogyan vészelte át a büntetést.

Boris Becker

Fotó: AFP

Boris Becker elmondta, milyen volt a börtönben töltött időszak.
Boris Beckert 2022 tavaszán két és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután megpróbálta elrejteni a vagyonának egy részét a vele szemben indított csődeljárási folyamat során. A hatszoros Grand Slam-bajnok teniszező végül nyolc hónapot töltött a rács mögött, azóta pedig már szakértőként is visszatérhetett a teniszpálya mellé. Történetéről nemrég készült egy dokumentumfilm, amelyben a felemelkedését és a bukását egyaránt feldolgozzák, többek között a börtönben töltött időszakot is.
„Ez egy valódi büntetés volt. Aki azt mondja, hogy a börtönélet könnyű, az hazudik. Meg kell küzdened a saját démonaiddal, különösen az első pár hét során. Fegyelmezned kell önmagad, az elméd, az időbeosztásod. Amennyiben nem így teszel, nagyon magányos hely tud lenni” – mondta el a német a Telegraphnak adott interjúban. 2002-ben már volt egy hasonló ügye a németnek (adócsalás miatt került középpontba), ám akkor megúszta végül.
picture

Boris Becker

Fotó: Getty Images

Az egy évvel később kiadott önéletrajzi könyvében később azt írta az ügyről: „Boris Becker a rács mögött? Kizárt!”. Ezúttal viszont kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, ő pedig próbált felkészülni a megpróbáltatásokra. „Megnéztem néhány filmet, és azt gondoltam, ez alapján megismertem kicsit a börtönlétet. Egy hét után rájöttem, semmit sem tudok róla. Megvannak a saját szabályai, a saját világa, a saját nehézségei.”
Később azonban meggondolta magát, elárulta például, hogy a külföldieknek fenntartott börtönben (Nagy-Britanniában ülte le a nyolc hónapot) az egyik gyilkosság miatt elítélt rab megfenyegette. „Megpróbált elkapni, mindenfélét mondott azzal kapcsolatban, mit fog velem csinálni” – magyarázta Becker. A német egyből segítségért kiáltott, és végül egy körülbelül 10 főből álló csoport megmentette – Becker szerint a bűnöző alábecsülte, mennyire népszerű a fekete rabok között.
Becker elmondta: kintről nagyon sok segítséget kapott, a barátnője például rendszeresen látogatta őt a börtönben, csakúgy, mint az első házasságából született gyerekei, a 29 éves Noah és a 23 éves Elias. (A 22 éves Anna és a 13 éves Amadeus esetében ő maga kérte, hogy tartsák magukat távol a helytől.) Becker szerint még a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp is fel akarta keresni őt a börtönben, azonban biztonsági okok miatt nem kapott rá engedélyt.
picture

Boris Becker

Fotó: Getty Images

Az egykori teniszező szerint rengeteg levelet kapott a rajongóitól is, amelyek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy elviselhetőbb legyen ez az időszak. Igaz, az őrök nem lelkesedtek a levélözön miatt. „Rengeteg levél jött. Persze nem mindegyik őrnek tetszett, hogy el kellett hoznia a 20 levelet a cellámhoz. ’Már megint jött 25! Mit gondolsz, ki vagy te?’ A többségük pozitív volt. Nagyon inspiráló, támogató. Minél hosszabb volt, annál lassabban olvastam, mert ezzel is elment egy újabb óra.”
Ami az életét illeti: Becker mindig is egyfajta kívülállóként tekintett önmagára, ami szerinte rányomta a bélyegét a hazájával való viszonyára. Nagyobb megütközést váltott ki, amikor visszautasította, hogy a 2000-es berlini olimpiai pályázat nagykövete legyen – mivel a szülei a 40-es évek végén egy menekülttáborban találkoztak, túl korainak érezte a nacionalizmushoz való visszatérést. „Amikor a szurkolóim szemébe néztem, olyan volt, mintha szörnyetegeket látnék.”
Becker az interjúban elmondta, a dokumentumfilm elkészítésére részben azért bólintott rá, mert híres emberként sok olyan pletykával kell szembenéznie, amelynek a legkisebb köze sincs a valósághoz, így pedig elmondhatja a saját szemszögéből a történteket. A német sajtó egyébként is előszeretettel foglalkozott a magánéletével, ami akkor fordult igazán rossz irányba, amikor feleségül vette a német-amerikai modellt, Barbara Feltust.
„Már a kezdetektől fogva sem csináltam azokat a dolgokat, amiket a németek vártak tőlem. Politizáltam, hangot adtam a nézeteimnek, feleségül vettem egy fekete nőt, akivel közös gyerekeink vannak, felszólaltam a rasszizmus ellen a ’90-es években, amikor még fasorban sem volt a Black Lives Matter. Pucér fotókat készítettünk a feleségemmel, és megmutattuk a németeknek, hogy mennyire rasszisták voltak a ’90-es években.”
„De ilyen vagyok. Ezért van az, hogy ez az ország sokkal kritikusabb velem, mint a többi – néhányszor megráncigáltam az oroszlán bajszát. Lehet, hogy én vagyok az egyik leghíresebb német, de külföldön valószínűleg népszerűbb vagyok. Ennek oka van, de büszke vagyok rá. Nem csináltam volna másként. Büszke vagyok a németségemre, itt nőttem fel, de sosem tudnék itt élni. Nem adnák meg azt a teret és magánszférát, amihez Boris Beckernek is joga van.”
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés