"Beletelt néhány napba, amíg túltettem magam" – így dolgozta fel Bondár Anna a fájó US Open-kiesést

Eurosport | Google

A szezon hátralevő részében szeretne minél közelebb kerülni a világranglista 50. helyéhez Bondár Anna, az első számú magyar női teniszező, akire még hat-hét torna vár 2026-ban.

Korábbi junior világelsőt és Garros-győztest búcsúztatott az első fordulóban Bondár Anna

Videó forrása: Eurosport

A WTA-rangsorban jelenleg 69. játékos kedden az M4 Sportnak elmondta, a nemrég befejeződött US Opent követően néhány napot tudott pihenni, jelenleg Magyarországon készül egy rövid ideig, de hamarosan ázsiai túrára indul.
Bondár egyedüli magyarként tudott meccset nyerni egyesben a US Open főtábláján, majd a második körben közel volt a bravúrhoz, hiszen a hazai közönség előtt szereplő Madison Keys elleni összecsapáson öt meccslabdája is akadt, de végül búcsúzott.
"Egy korábbi Grand Slam-tornagyőztes ellen ott álltam a győzelem kapujában, ez mindenképpen azt mutatja, hogy jó úton haladok, ugyanakkor fájt, hogy nem tudtam lezárni a meccset, beletelt néhány napba, amíg túltettem magam ezen" - árulta el Bondár, aki párosban az ukrán Anhelina Kalinina oldalán a nyolcaddöntőig jutott. A magyar teniszező megjegyezte, első alkalommal játszottak együtt, és elképzelhető a közös folytatás, hiszen jól megértették egymást.
A szezonnal kapcsolatban a Honvéd sportolója elmondta, azt sikerült elérnie az előzetesen kitűzött célokból, hogy mind a négy Grand Slam-tornán főtáblán tudott szerepelni, ettől függetlenül kicsit jobb eredményeket szeretett volna. Külön kiemelte a madridi tornát, ahol sikerült legyőznie a korábbi világbajnok ukrán Elina Svitolinát, illetve kedvenc tornáját, a hamburgi versenyt, ahol sorozatban harmadszor játszott döntőt.
Bondár a jövőről elárulta, hat-hét torna vár még rá 2026-ban - Szöulban kezd, majd kínai versenyek következnek -, illetve a válogatott tagjaként novemberben az Egyesült Államokban a házigazdákkal csap össze a Billie Jean King Kupában. Hozzátette, a WTA-tornákon szeretne olyan teljesítményt nyújtani, amivel közelebb kerülhet a világranglista 50. helyéhez.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés