Nehéz csoportba került a feljutásért küzdő magyar női teniszválogatott Billie Jean King-kupában

BJK-kupa - Nehéz négyesbe került a magyar női teniszválogatott az április 7-én kezdődő Billie Jean King-kupa Euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján. A nemzeti csapat célja a feljutás, amelynek első feltétele a csoportelsőség lenne.

Így zárta le az első meccsét Indian Wellsben Fucsovics Márton, Musetti vár rá legközelebb

Videó forrása: SNTV

A magyar szövetség (MTSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a sorsoláson - a nemzetek rangsora alapján - a harmadik kalapba kerültek a magyarok, így várható volt, hogy nem lesz könnyű a lisszaboni verseny. A legmagasabban rangsoroltak közül Bardóczky Kornél kapitány együttese Hollandiát kapta, a második kalapból Törökországot, a negyedikből pedig Georgiát. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.
Az MTSZ közleménye szerint a nemzeti csapat célja a feljutás, ehhez az első helyen kell végezni a csoportban, majd nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.
Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az Euroafrikai zóna I-es csoportjának a tornáját, ott a magyarok bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.
(MTI)

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés