Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Itt búcsúzik az aktív tenisztől a volt rákbeteg Carla Suarez Navarro

Sergő Z. András

Frissítve 01/11/2021 - 21:43 GMT+1

A volt Fed-kupát a héten rendezik Prágában 12 ország részvételével

Carla Suarez Navarro

Fotó: AFP

A tavaly elhalasztott, majd idén tavasszal Budapest által lemondott Billie Jean King kupát november első hetében végül Prágában rendezik meg. A torna előtti talán legfontosabb momentum a másfél évtizede a pályán lévő, a rákot túlélő Carla Suarez Navarro búcsúja.

Három év után Prágában tér vissza a női tenisz legmagasabb szintű csapatversenye. A valaha Fed-kupa néven rendezett versenysorozatot utoljára 2019-ben rendezték meg, akkor még a „hagyományos” két csapatos döntőt Perthben nyerte Franciaország a házigazda ausztrálok ellen.
A Davis-kupához hasonlóan a Fed-kupát is átalakították, és egy 12 csapatos torna jelenti a döntőt az eddigi páros összecsapás helyett. (Igaz, a Davis-kupa döntőjét 18 csapattal rendezik.) Az új esemény a női tenisz úttörője, Billie Jean King nevét kapta. Az első ilyen összevont döntő megrendezésének jogát Budapest nyerte el, amit azonban 2020 áprilisáról a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak. A Magyar Tenisz Szövetség új vezetése Lázár János, tavaly nyáron megválasztott elnökkel azonban idén tavasszal már visszamondta a rendezés jogát, így azt novemberre, Prágába helyezték át.
Noha a 12 legjobb nemzet képviselteti magát a prágai O2 Arénában, így is akad néhány hiányzó sztár. Nincs ott a legutóbbi döntős Ausztrália csapatában Ash Barty, bár némileg árnyalja a képet, hogy már a US Open óta nem lépett pályára, és idén már nem is fog. Edzője szerint top prioritás a jövő évi Ausztrál Open.
picture

Karolina Pliskovát nehéz motiválni két Fed-kupa győzelem után

Fotó: AFP

A legnagyobb vesztes talán a belorusz csapat, ahol sem Victoria Azarenka, sem Aryna Sabalenka nem lesz ott, így a csapat legerősebb tagja a világranglista 88. helyén állóAlexandra Sasnovich. Nem vállalta az indulást a spanyol Garbiňe Muguruza sem, a korábbi GS-győztes rápihen a vb-re, amit jövő héten tartanak a mexikói Guadalajarában. Nem lesz ott továbbáKarolina Pliškova sem. A cseh teniszező korábban
Azonban így is a csehek hozzák a legmagasabban rangsorolt játékost, hiszen ott lesz a mezőnyben az idei Roland Garros győztese, Barbora Krejčiková.
Rajta kívül van még néhány top 20 játékos: Angelique Kerber a német és Anastasia Pavlyuchenkova az orosz csapatból, illetve a Svájcot erősítő olimpiai bajnok, az élete formájában játszó Belinda Bencic vagy a belga Elise Mertens.
Fogadkoznak is a belgák: a megfogyatkozott ausztrál és fehérorosz csapat előtt igenis van esélyük megnyerni a csoportot, bejutni ezzel a legjobb négy közé.
3 csapatos csoportokban játszanak tehát, mindenki mindenkivel két egyéni és egy páros meccset, utóbbit csak szükség esetén. Az A csoportban az orosz-francia-kanadai trióból előbbi kettőnél dőlnek el a dolgok valószínűleg. Az amerikai-spanyol-szlovák hármasból talán a spanyolok, a német-svájci-cseh csoportban pedig a házigazdák várhatóak a legjobb négy közé. A négy csoportgyőztes elődöntőit pénteken, a döntőt szombaton rendezik.
Carla Suarez Navarro: „A pályán akarok visszavonulni."
Az első Billie Jean King-kupa története talán leginkább a visszavonuló spanyol teniszezőé lesz. A korábbi világranglista 6. helyezettjét, aki 7 alkalommal jutott Grand Slam-torna legjobb 8 játékosa közé, közvetlenül a koronavírus-járvány első hulláma után rosszindulatú daganattal diagnosztizálták, így még egy évvel meg kellett hosszabbítania a kihagyást. Fél év kemoterápia és némi szünet után azonban idén tavasszal visszatért, elindult a hátralévő három Grand Slam tornán, a tokiói olimpián pedig még meccset is nyert.
A búcsú tehát a mostani prágai tornán jön. Suarez Navarro elhatározta, hogy saját feltételei szerint fejezi be pályafutását. „Az edzések jól mennek nekünk (a spanyol csapatnak). Ha itt vagyok a csapatban, az azért van, mert rendelkezésre állok”mondta a Billie Jean King-kupa döntőjében való szereplésről.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés