Élesen bírálta az ausztrál nyílt teniszbajnokság szervezőit Benoit Paire, aki hétfőn az első fordulóban kiesett.


A 25. helyen kiemelt francia egyike volt annak a 72 játékosnak, akik balszerencséjükre olyan repülőgéppel érkeztek Melbourne-be, amelyen koronavírus-fertőzött is utazott, így két hetet teljes karanténban kellett töltenie, és a mezőny nagy részével ellentétben edzeni sem hagyhatta el a szobáját. Közben az adelaide-i felvezető gálára érkezett sztárok - köztük Novak Djokovic vagy Rafael Nadal - annak ellenére edzhettek napi öt órát, hogy a gépükön ugyancsak akadt pozitív teszt, de ott a rendezők vérmintákat vettek, és annak ismeretében nem kötelezték a játékosokat karanténra.
"Ez az egész egy sz.r, szégyen, ami itt történt. Elégedett vagyok a formámmal, de ez a verseny egy hulladék" - dühöngött a világranglista 29. helyezettje, akit a fehérorosz Jegor Geraszimov búcsúztatott négy szettben. "A szabályok mindenkire vonatkoznak, nem értem a kivételezést. Ha néhány tréninggel több lett volna ma a lábamban, akkor nyertem volna" - tette hozzá.
ATP Kitzbühel
Nemcsak az olimpián teniszeznek: Kitzbühelben máris búcsúzott az umagi tornagyőztes
4 ÓRÁJA
A 31 éves Paire azt is kifejtette, hogy szerinte miért ragaszkodtak a szervezők az Australian Open lebonyolításához.
"Csak a pénzről szól az egész, a rendezőket nagy veszteség érte volna, ha lemondják a tornát. Én is pénzért játszom, de ha ekkora áldozattal jár, és ennyire félremennek a dolgok, akkor le kell állítani az egészet" - jelentette ki.
MTI
Tokyo 2020 women
Kiesett a Roland Garros címvédője Tokióban
9 ÓRÁJA
Tenisz
Tokió 2020 - Podoroska (ARG) - Badosa (ESP) - Tenisz – Olimpiai főhírek
12 ÓRÁJA