Babos Tímea és Nicole Melichar-Martinez Abu-Dzabiban, Stollár Fanny és Jana Sizikova Kolozsváron jutott negyeddöntőbe
Babos Tímea és az amerikai Nicole Melichar-Martinez duója bejutott a negyeddöntőbe az Abu-Dzabiban zajló, egymillió dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna párosversenyében. Stollár Fanny és az orosz Jana Sizikova kettőse pedig szintén nyolc közé jutott a kolozsvári versenyen.
Babos Tímea
Fotó: Getty Images
Babosék egy tajvani, orosz egységgel csaptak össze a szerdai első fordulóban és úgy tűnt, könnyedén lépnek tovább, miután simán hozták az első szettet, a másodikban pedig már 3:0-ra vezettek.
Ekkor azonban fordulat következett, háromszor is elvesztették az adogatójátékukat, ezzel pedig elment a második játszma, így jöhetett a tíz pontig tartó döntő rövidítés.
Ebben ismét a magyar, amerikai páros irányított, olyannyira, hogy vetélytársa csupán egy pontot tudott nyerni, így 1 óra 20 perc alatt véget ért a mérkőzés.
Babosékra a folytatásban még nehezebb feladat vár, a következő ellenfelük ugyanis az első helyen kiemelt Jelena Ostapenko, Ellen Perez lett, ausztrál duó lesz.
Babos Tímea a múlt héten a brazil Luisa Stefani oldalán győzött a linzi tornán, megszerezve pályafutása 26. trófeáját párosban.
Eredmény, páros, 1. forduló (nyolcaddöntő):
- Babos Tímea, Nicole Melichar-Martinez (magyar, amerikai) - Hao Csing-csan, Ljudmila Szamszonova (tajvani, orosz) 6:3, 4:6, 10-1 - döntő rövidítés
Kolozsvári tenisztorna - Stollárék a nyolc között párosban
A második helyen kiemelt egység egy cseh duóval csapott össze szerdán az első fordulóban és két sima szettben nyert. A mérkőzés mindössze 1 óra 13 percig tartott.
A negyeddöntőben a Magali Kempen, Anna Siskova belga, cseh páros lesz Stollárék ellenfele.
Eredmény, páros, 1. forduló (nyolcaddöntő):
- Stollár Fanny, Jana Sizikova (magyar, orosz, 2.) - Jesika Malecková, Miriam Skoch (csehek) 6:3, 6:2
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)