Az év visszatérői: a férfiaknál Nadal és Thiem is a salakba veti a hitét

Meglepően sok játékos van, aki idejekorán befejezte a 2021-es szezont valamilyen sérülés miatt. Velük kapcsolatban legfeljebb csak tippelni tudunk, milyen formában térnek vissza, van azért egy-két teniszező, akit kiemelt figyelemmel fogunk nyomon követni a következő hetek során.

Rafael Nadal - fotó: Giuseppe Cacace

Fotó: AFP

Az osztrák biztosan kihagyja az ausztrál versenyeket, és inkább a dél-amerikai salakon keresi a formát, a spanyol pedig szintén a kedvenc borítására próbálja időzíteni legjobb játékát.

Rafael Nadal

Bár a spanyol pályára lépett az amerikai kemény pályás szezonban két mérkőzés erejéig, az idényének érdemi része a Roland Garros-elődöntőig tartott, ahol egy brutális mérkőzésen, négy szettben kikapott Novak Djokovictól. Nadal már azon a találkozón sem volt 100%-os, lábsérülése miatt aztán kihagyta a füves pályás versenyeket, és miután az állapota nem javult megfelelő ütemben, Washington után minden idegszálával a rehabilitációra koncentrált.
Formája Abu-Dhabiban nem volt meggyőző – Andy Murray-től és Denis Shapovalovtól is kikapott – de elégedett volt a játékával. Ausztráliában bizonytalan volt a részvétele, de végül elutazott Melbourne-be, a fő cél viszont szokás szerint a salakpályás szezon és a Roland Garros lesz. A 20-szoros GS-bajnokot sokan írták már le a múltban, de ő mindannyiszor rá tudott cáfolni a kétkedőkre, így nem lenne meglepetés, ha ezt 2022-ben is megtenné.

Dominic Thiem

2021 rémálomszerűen alakult az osztrák számára, így ezzel kapcsolatban nincs más teendő, mint elfelejteni az egészet. Thiem mindenfélével küzdött az idény során: a US Open-siker után nehezen találta meg a motivációt, az üresen kongó stadionokban lejátszott mérkőzések pedig csak rontottak a helyzeten. A mallorcai füves pályás tornán csuklósérülést szenvedett, amelyből nem épült fel időben, ezért esélye sem volt, hogy megvédje a címét New Yorkban.
Egyelőre az új idény sem indult jól, mert bár a felkészülése alakul, még nincs olyan formában, hogy felvegye a versenyt a legjobbakkal, ezért szép sorban visszalépett az év eleji tornáktól, köztük az Ausztrál Opentől. Thiem a dél-amerikai salakos tornákon kezdi a szezont, ami remek lehetőség, hogy visszaszerezze a meccsrutint, és ha minden jól megy, az európai salakos versenyeken ő lehet az egyik első számú favorit.

Roger Federer

Jó lenne őszintén hinni abban, hogy a 20-szoros GS-bajnokot látjuk még profi szinten teniszezni, de erre még Federer profizmusát és elszántságát ismerve is kevés az esély. 2021-ben megpróbálta, fokozatosan szoktatta a testét és a többszörösen műtött térdét a megpróbáltatásra, de csak árnyéka volt önmagának, Wimbledonban pedig kiújult a korábbi problémája. Most, immáron 40 felett, egy újabb térdműtét után kellene újra felvennie a profi tenisz sebességét.
A svájci a tőle megszokott óvatos optimizmussal nyilatkozott a visszatéréséről, és ha erre sor is kerül valaha, legkorábban az idény második felében próbálkozhat a játékkal. Egy-egy kósza pletykát leszámítva fel sem merült, hogy elinduljon az Australian Openen, és Wimbledon sem reális opció a nyilatkozatai alapján. Önmagában talán nem is a visszatérés körül van a legnagyobb kérdőjel, hanem hogy milyen formában tudna játszani minden idők egyik legjobb teniszezője.

Juan Martín del Potro

Brutális tenyeres, hatalmas szív és egy törékeny test. Juan Martín del Potrót rengeteg akadály hátráltatta karrierje során, de minduntalan visszajött, és most is közel a visszatérés. Az argentin legutóbb 2019 nyarán lépett pályára, ám igazán már azt az idényt sem tudta teljes intenzitással végigcsinálni. Sorozatos csuklósérüléseit követően a térdével adódtak problémák, többszöri műtét és rehabilitáció után jutott el odáig, hogy ismét ütőt ragadhatott.
Del Potro most már gőzerővel készül a visszatérésre, és ha minden a tervek szerint alakul, a dél-amerikai salakpályás versenyeken újra ott lehet a mezőnyben. Az argentin karrierjében nem az első hosszú kihagyás – 2014 és 2016 között csak 14 meccsen tudott pályára lépni – vagyis ő pontosan tudja, hogyan lehet visszajönni ezekből a mélységekből. Ha pedig a teste is úgy akarja, egy nagy durranás még mindenképpen lehet a pályafutásában.

Nick Kyrgios

Véget ért már az az időszak, amikor az idény előtt azt találgatták a szakértők, vajon ez lesz-e az az év, amikor összejön az áttörés Kyrgiosnak. Az jó ideje nyilvánvaló, hogy nem ő lesz az ausztrál tenisz következő GS-győztese, pláne világelsője, vagyis a kérdést inkább úgy kell feltenni, lesz-e egyáltalán olyan időszak a karrierjében, amikor legalább a saját szintjén komolyan veszi a teniszt, és egy-egy mérkőzés vagy verseny erejéig veszélyt jelent a legnagyobbakra.
2020-ban a világjárvány remek ürügyet szolgáltatott arra, hogy távol tartsa magát az egész cirkusztól, de a mögöttünk hagyott szezonban sem erőltette meg magát, zömmel a kedvenc tornáin vállalta az indulást. Inkább kevesebb, mintsem több sikerrel: voltak remek meccsei az Ausztrál Openen és Wimbledonban, ami valahol figyelemreméltó teljesítmény annak tükrében, mennyire felkészületlen volt fizikálisan. Vajon megtalálja a motivációt 2022-ben?

David Goffin

Hatmeccses nyeretlen sorozat, 14-15-ös mérleg, korai vereségek szinte mindenütt - a rémálom kifejezés Goffin 2021-es idényére is találó. A belga teniszezőnek voltak kiemelkedő eredményei (Antalya elődöntő, Monte-Carlo negyeddöntő, Montpellier győzelem), de nagyon hullámzó volt a teljesítménye, nyolc versenyen már az első mérkőzését elveszítette – köztük három GS-tornán –, idő előtt be is fejezte az idényt.
Ráadásul ez a forma már tendenciának tekinthető, hiszen Goffin 2020-ban is épp ennyire szörnyűséges évet zárt, a járvány kitörését követő időszakban látványosan nem találta a helyét a pályán. Idén többféle sérülés gyötörte, eleinte a bokájával voltak gondok, később a térdével – utóbbi miatt adta fel a kilátástalan küzdelmet erre az évre. Ha elkerülik a sérülések, és a nézők is visszatérhetnek a stadionokba, az talán Goffinnek is lendületet adhat, ő legalábbis ebben bízik.
Akikre még figyelünk: Cristian Garín, Kei Nishikori, Milos Raonic, Stan Wawrinka, Kyle Edmund, Balázs Attila
Garínnak és Nishikorinak nem volt rossz éve, előbbi lejátszotta első Grand Slam-nyolcaddöntőjét, utóbbi pedig időnként remekül játszott, de a sorsolásnál rendre belenyúlt a topjátékosokba. A többiek viszont csak elvétve léptek pályára 2021-ben sérüléseik miatt, és egyelőre bizonytalan, hol láthatjuk őket legközelebb. Mindenesetre, ha a fizikai állapotuk lehetővé teszi, okozhatnak kellemes meglepetéseket az előttünk álló szezonban.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés