Lorenzo Musetti úgy érzi, sokat tanult az eddigi Novak Djokovic elleni meccseiből, bízik benne, hogy most megverheti majd őt

Lorenzo Musetti életében először bejutott az Australian Open negyeddöntőjébe azt, követően, hogy játszott egy szinte tökéletes meccset Taylor Fritz ellen. Bár a pályán úgy tűnik, minden rendben az olasz számára, azon kívül sajnos nem egészen, a csapatának két tagja ugyanis hazautazott Olaszországba.

Musetti három játszmában intézte el Fritzet, életében először negyeddöntős az Australian Openen

Videó forrása: Eurosport

Lorenzo Musetti egyelőre szinte hibátlan tenisszel menetel az Australian Openen. A Tomas Machac elleni kiváló ötszettes után a világranglistán kilencedik Taylor Fritzet három játszmában intézte el.
Az olasz pályafutása egyik legjobb keménypályás meccsét játszotta az amerikai ellen, és úgy hozta a meccsét 6:2, 7:5, 6:4 arányban, hogy egyetlen egyszer sem veszítette el az adogatását.
A teniszpályán tehát minden rendben Musetti számára, azon kívül azonban sajnos akadnak gondjai. A stábjának két tagjai is arra kényszerült ugyanis, hogy személyes okokból elhagyja Melbourne-t és hazautazzon Olaszországba.
Az olasz a meccs után diszkréten érintette a témát, részletekben érthető okokból nem bocsátkozott. Ugyanakkor küldött egy szívhez szóló üzenetet a két stábtagnak.
"A pályán kívül nem alakultak túl jól a dolgok mostanság" – fogalmazott Musetti.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
picture

A wimbledoni bajnok sima győzelemmel a legjobb nyolc között az Australian Openen

Videó forrása: Eurosport

"A csapatom két tagja személyes okokból hazament Olaszországba. De a szívemben itt vannak velem."
Nehéz erről beszélnem. De az élet néha váratlanul kopogtat az ajtón.
"Meglepő dolog, de segít nekem is, hogy egy kicsit jobban megértsem, hogyan működik az élet. Érettebbnek érzem magam, és most értük is próbálok jobban játszani."
Musetti komoly feladat előtt áll, ugyanis a tízszeres Australian Open-győztes Novak Djokovic lesz majd a következő ellenfele. Az olasz eddig kétszer jutott elődöntőbe GS-tornán, 2024-ben a Roland Garroson, és tavaly Wimbledonban.
Nem kérdés, hogy a korábbi világelső szerb rettenetesen motivált lesz, hisz még nem tett le arról, hogy megszerezze a 25. major-címét.
Musettinek ugyan nem túl jó, 1-9 a mérlege Djokoviccsal szemben, de többször is nagyon szoros meccset játszottak egymással. Az olasz ráadásul úgy véli, kifejezetten sokat tanult az eddigi találkozók tapasztalataiból.
"Novak ellen minden meccsnek tanulsága van. Boldog vagyok, hogy megint megoszthatom majd a pályát vele. Minden eddigi találkozónk segíteni, hogy ezúttal meg tudjam verni őt."
picture

Anisimova Melbourne-ben is menetel, kétszettes győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé

Videó forrása: Eurosport

via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés