23 év után érzelmes búcsú az Australian Opentől: Gaël Monfils elköszönt Melbourne-től az első fordulós veresége után

Utolsó nagy show-ján Gaël Monfils még egyszer elérte, hogy a közönség a nevét skandálja Melbourne-ben, miközben búcsút intett az Australian Opennek.

Gaël Monfils lejátszotta az utolsó mérkőzését az Australian Openen - a veterán francia elköszön

Videó forrása: Eurosport

A 39 éves francia teniszező számára nem lesz ráadás Melbourne Parkban – Gaël Monfils évtizedeken át az egyik legnépszerűbb és legkarakteresebb figurája volt a tornának.
Miután szettet és brékelőnyt is szerzett, Monfils végül elveszítette az első fordulós mérkőzését a hazai szabadkártyás Dane Sweeny ellen kedden 6:7 (3), 7:5, 6:4, 7:5-re.
Ez volt a 20. Australian Openje, a 69. Grand Slam-meccse, és a délután nagy részében úgy tűnt, a második fordulóban a 8. kiemelt Ben Shelton várhat rá, miközben a teltházas Kia Arénában éneklő és tomboló közönség hajtotta előre.
A 24 éves Sweeny azonban – aki korábban még soha nem nyert Grand Slam-főtáblás mérkőzést – egyszerűen felülmúlta Monfilst abban, amiből a francia egész karriert épített.
Visszahozta a lehetetlennek tűnő labdákat, hihetetlen munkával védekezett, odakapott minden labdáért, elcsúszott, a földre került – és szinte a semmiből ütött nyerőket.
A szokásoktól eltérően Monfils a győztes pályán adott interjúja után is a pályán maradt, hogy megszólítsa a közönséget.
"Számomra ez az utazás nagyon régen kezdődött" – mondta Monfils.
Most pedig 2026-ot írunk, és valahogy ez lett a célvonal.
picture

Gaël Monfils: "2003-ban kezdődött itt az utazásom, most 2026 van, és úgy néz ki, ez lesz a búcsú"

Videó forrása: Eurosport

Monfils már a torna előtt bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja a profik között, lezárva egy pályafutást, amelynek része volt két Australian Open-negyeddöntő (2016, 2021), valamint elődöntők a Roland Garroson és a US Openen.
Atletikus ütései és az a könyörtelen képessége, hogy brékhátrányból is vissza tudott jönni, játékosok egész generációját inspirálta.
Egy nappal azután, hogy Novak Djoković Monfilst idézve egy ugrásból ütött fonák nyerőt a torna nyitómérkőzésén, Monfils is elővette egyik védjegyének számító, levegőből ütött tenyeresét az első szett hajrájában.
Ezek a klasszikus megoldások azonban nem jöttek elég sűrűn ezen a csaknem négyórás mérkőzésen, amely során Monfils gyakran ment ki törölközőért az oldalvonalhoz, és sokszor rá is nehezedett az ütőjére, miközben levegőért kapkodott.
Pályafutása során 22–21-es mérleget tudhat magáénak az ötszettes Grand Slam-meccseken, és amikor a negyedik játszmában brékelőnybe került, úgy tűnt, ez az összecsapás is döntő szettig tart majd, Sweeny azonban nem engedett.
Monfils mellett ott volt felesége, a női mezőny 12. kiemeltje, Elina Svitolina is, aki szintén buzdította őt. Az ausztrál drukkerek hangerejével azonban ők sem tudták felvenni a versenyt.
"Nagyon köszönöm ezt a fantasztikus utazást. Rengeteg csodás emlékem van innen. Nagy csaták, negyeddöntők" – mondta Monfils.
"Rendkívül szerencsés vagyok, hogy ennyi éven át játszhattam itt. Merci beaucoup" - tette hozzá még a pályán rögtönzött búcsúbeszédében.
A meccs utáni sajtótájékoztatón is elmondta Monfils, hogy milyen elképesztő hangulatot varázsoltak a szurkolók a Kia Arénába, de az ellenfelét is dicsérte.
"Tudtam, hogy Dane nagyon jó játékos, imádja, ha a közönséggel együtt játszhat. A közönség is imádja őt. Ráadásul rengeteg nagy labdamenetünk volt.
Nagyon jó volt a védekezése, folyamatosan felpörgette a nézőket. De jelen volt a csodálatos francia közösség is. Szóval igen, szuper, szuper élmény volt ilyen körülmények között játszani" - mondta.
Monfils felesége az előző szezont korábban fejezte be, amikor ezt bejelentette, nyíltan beszélt a mentális fáradtságáról, kiégésről. Erről is kérdezték Monfils-t.
"Én nagyon boldog és büszke voltam, hogy ezt meg tudta osztani a szurkolókkal. Néha az életben rengeteg mindent csinálunk, Elina különösen: azért, hogy fitt legyen, hogy jó legyen, sok mindent a tenisz mellett, a hazájáért, anyaként, és kettőnkkért is."
Elképesztően erős, de néha a testnek és a léleknek is szüksége van feltöltődésre.
picture

Gael Monfils and Elina Svitolina

Fotó: Getty Images

"Ez egy nagyon jó döntés volt a részéről. Őszintén szólva nem volt könnyű. De ott voltunk mellette mi, a családja, én, hogy megerősítsük benne: ez a helyes döntés. És a csapata is.
Úgy érzem, a szünet, amit tartott, és az a munka, amit az előszezonban beletett, nagyon jól sikerült. Meg is lett az eredménye: megnyerte Aucklandet, két nappal ezelőtt is remek meccset játszott. Remélem, holnap is ott lesz, és remélem, egy gyönyörű két hete lesz itt."
Természetesen a pályafutása lezárásáról is kérdezték.
"Ahogy már sokszor elmondtam: ez a döntés már régen megszületett bennem. Először szinte a covid idején, akkor majdnem abbahagytam. Aztán amikor ő terhes volt, én megsérültem, akkor is nagyon közel voltam ahhoz, hogy azt mondjam: vége.
De mindig volt, aki tovább lökött, egy kicsit kitolt a határaimon túlra. És megérte. Boldog vagyok, hogy találtam valami mást, valami újat. Ebben pedig ő is hatalmas szerepet játszott."
Zárásképp beszélt még az Australian Openen töltött éveiről, 2003-ban játszott itt először, így bőven van mire visszaemlékeznie.
"Rengeteg szép emlékem van a junior évekből, 2003-ból, 2004-ből. És persze sok kemény csata is, még ha nem is ezek jutnak először eszébe az embernek. Különösen Gilles ellen – azok nagyon élvezetes meccsek voltak.
Volt ausztrál edzőm is, úgyhogy az Ausztráliába érkezés mindig kicsit más volt számomra: általában már hetekkel korábban itt voltam. Melbourne egy különleges hely számomra, nagyon élveztem ezt az utat itt" - zárta a gondolatait.
Forrás: AP, Australian Open press

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés