Masszázskrém? Ugyan már! A WADA itt a gyanús, nem Sinner – kiállások a világelső mellett
A címvédő Jannik Sinner hétfőn mutatkozott be az Australian Openen, és két nehéz, valamint egy könnyebb játszmában legyőzte Nicolás Jarryt. A meccs azért is volt pikáns, mert a chileit öt évvel ezelőtt egy évre eltiltották doppingvétség miatt, noha az ügyében lefolytatott vizsgálat kimondta, véletlenül, szennyezett vitaminokkal került a tiltott szer a szervezetébe.
Djokovic, Alcaraz, Gauff: Watch best shots from Day 2 at Australian Open
Videó forrása: Eurosport
Most három korábbi világelső is kiállt Jannik Sinner mellett.
A címvédő olasz hétfőn 7:6, 7:6, 6:1 arányban legyőzte Nicolás Jarryt, és ezzel ott van az Australian Open második fordulójában.
A mérkőzést követően több korábbi nagy bajnok is kommentálta a világelső doppingügyét. Így Martina Navratilova is, aki szerint nincs rendben, ami a WADA-nál zajlik, és nem érti, miért nem zárult még le Sinner ügye.
"A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség amiatt keveredett gyanúba, hogy mit csinált, vagy inkább, hogy mit nem csinált a kínai úszók ügyében."
Sinner és Świątek ügye nem a doppingról szól.
"Ahelyett, hogy megpróbálnák kideríteni, ki az, aki tényleg csalt, masszázskenőcsökkel meg alvást segítő pirulákkal vannak elfoglalva."
"Sinner azt gondolhatta, hogy az ügyének vége van, aztán egyszer csak elkezdődnek a meghallgatások. Miért? Nem értem. De szerintem ez az ügy hamarosan tisztázódni fog."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/image-9c91913e-3d4a-45f2-adcf-c1e17a7fb80b.jpeg)
Jannik Sinner
Fotó: AFP
Mats Wilander arról beszélt, hogy szerinte Sinner nem vádolható semmivel, nem hibás abban, ami történt.
"Teljesen ártatlan. Nem az ő hibája volt, nem csinált semmi rosszat…, de próbáljuk meg ugyanezt elmondani a WADA-ról."
John McEnroe is megvédte Sinnert, és hangsúlyozta, kellene valaki arra, aki kezeli az ehhez hasonló ügyeket.
"Szeretem ezt a sportot, szeretem, ahogy a legmagasabb szinten játsszák, éppen ezért komoly csalódás lenne számomra, ha egy topjátékos szándékosan csalna. Ezért hinni akarok Sinnernek."
"A US Openen elmondták, mennyire elenyészően minimális mennyiséget mutattak ki valamiből a szervezetében. Remélem, ez nem fog ennél nagyobb problémát okozni a sportágunkban. Az biztos, hogy kellene valaki a teniszben, aki intézné az ehhez hasonló ügyeket."
via eurosport.ro
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)