Australian Open, pénteki program: Megállíthatja bárki Djokovicot? Medvedevben vagy Zverevben maradt több erő?
Publikálva 25/01/2024 - 23:26 GMT+1
Eljött az egyik legjobban várt nap, amikor kiderül, mire megy a felturbózott Jannik Sinner a 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovic ellen. A hajnali összecsapásukat követően, immáron nekünk is barátságosabb időpontban, következik a 19. Daniil Medvedev-Alexander Zverev összecsapás, ami viszont az első találkozójuk lesz Grand Slam-tornán.
Pénteken kiderül, kik küzdhetnek meg a trófeáért a 2024-es Australian Openen.
Azt már tudjuk, hogy a nőknél Aryna Sabalenka megvédheti a címét, miután bejutott a döntőbe, ahol Qinwen Zheng lesz az ellenfele.
Pénteken a férfiakon a sor, hogy lemeccseljék egymás között, kik szállnak harcba a trófeáért 2024-ben.
Nappali program – 2 óra
A napot rögtön egy döntővel nyitjuk, jönnek ugyanis a vegyes párosok. Egészen pontosan a Hsieh-Zielinski és a Krawczyk-Skupski kettős csap össze, vagyis négy borzasztó rutinos, sok csatát megélt játékos.
Hsieh akár duplázhat is, hiszen Mertens oldalán a nők között is bejutott a döntőbe.
Novak Djokovic [1] – Jannik Sinner [4] – nem előbb mint 4.30
A legjobban várt találkozó még a nappali programban kapott helyet, így aki kíváncsi Djokovic és Sinner meccsére, annak korán fel kell kelnie (vagy sokáig kell halogatnia az alvást).
Djokovic az első három egymás elleni mérkőzésüket megnyerte (kettőt Grand Slamen), az előző háromból viszont kettő meccset is Sinner hozott el.
Az olasz teniszező sokat fejlődött, most viszont egy olyan feladat vár rá, aminél csak egy nehezebb van: legyőzni Djokovicot az Australian Open elődöntőjében.
A 10-szeres bajnok minden alkalommal nyert, ha eljutott eddig a fázisig, és természetesen most is ő lesz a meccs esélyese.
Daniil Medvedev [3] – Alexander Zverev [6] – 9.30
A két teniszezőnek ez lesz a 19. egymás elleni mérkőzése, csak az előző idényben volt hat darab belőlük.
Bár a mérleg összességében viszonylag kiegyenlítettnek számít (11-7), Zverev a győzelmeinek többségét 2019 előtt – tehát Medvedev berobbanását megelőzően szerezte – azóta viszont 10-2 a mutató az orosz javára.
Mondjunk valami ennél is furcsábbat? Ez lesz az első meccs, amit három nyert szettre fognak játszani, az összes eddigi meccsüket az ATP Touron hozta össze a sors.
Medvedev karrierje harmadik, Zverev az első Australian Open-döntőjére készül, és hogy ki kerül közelebb a győzelemhez, nagyban múlhat azon, kiben maradt több erő a maratoni meccsek után.
A program
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés