Ausztrália aranykezű, ám lobbanékony természetű teniszezője, Nick Kyrgios két csonka idényt követően most tényleg bízik abban, hogy 2022-ben végre egészséges mennyiségű mérkőzést tud lejátszani. A világjárvány kitörésének évében, azaz 2020-ban ugyanis összesen kilencszer lépett pályára főtáblás mérkőzésen, és nem sokkal többet, egészen pontosan tizenötöt sikerült összehoznia 2021-ben. A Világ-csapat számára pusztító vereséget hozó Laver Kupa óta nem volt pályán, utolsó győzelméig pedig egészen 2021 júliusáig, az Atlantai ATP 250-es tornáig kell visszanyúlnunk, ahol az első körben tudta legyőzni Kevin Andersont. A második fordulóban kikapott Cameron Norrie-tól, majd három első fordulós vereséget (Washington, Toronto, US Open) követően következett a Laver Kupa, ahol pontot is tett az idénye végére.
A kevés mérkőzés, és ennélfogva a csekély számú győzelem még akkor is megtépázta a ranglistáját, hogy Kyrgiosnak kifejezetten jól jött, hogy a 2019-es eredmények egész sokáig számításba kerültek. 2021-et végül a 93. helyen fejezte be, amivel közel nyolcéves távlatban a leggyengébb világranglista helyezését produkálta, ennél lejjebb ugyanis legutóbb 2014 júniusában jegyezték az ATP-nél.
A 2022-es évet a jövő héten Sydney-ben nyitó játékos ugyanakkor mindenkit, legfőképpen jövőbeli ellenfeleit is figyelmezteti, az esélyeket illetően ne induljanak ki abból, hogy hol áll jelenleg a ranglistán.
Laver Cup
McEnroe-ék éles meccset csinálhatnak a Laver-kupából, ehhez azonban mindenképpen kell a páros
16 ÓRÁJA
"Attól függetlenül, hogy az ezredik vagy a tizedik helyen állok, mindenki tudja a Touron, hogy mire vagyok képes. Bizonyítottam már eleget a pályán. HIába beszélek sokat, rengeteg játékost vertem már meg és sok tornát is nyertem.”

Nick Kyrgios

Fotó: Getty Images

Kyrgios hosszú éveken keresztül volt a közvetlen elit tagja, TOP 30-as játékosként ahhoz volt szokva, hogy mind az ATP-, mind pedig a Grand Slam-tornákon is kiemelt volt. Azzal, hogy jelenleg épp csak bent van a TOP 100-ban, ezt a privilégiumot most elvesztette, és biztosan jó időbe telik, mire újra olyan szintre tudja feltornászni a ranglistáját, hogy akár csak egy 250-es tornán is kiemelt lehessen. De nem is ő lenne, ha nem lenne erre is egy példája, szemléltetve, hogy ő még kiemelés nélkül is képes nagy győzelmekre.
"Acapulcót is úgy nyertem meg, hogy nem voltam kiemelt, mégis megvertem négy TOP 10-es játékost. Egy nehéz sorsolás nem különösebben érdekel, nem egy olyan dolog, amire úgy nagyon rágörcsölnék. Az emberek azt várják tőlem, hogy ha pályán vagyok, akkor show-t csináljak, és azt hiszem erre képes is vagyok.”

Nick Kyrgios - Acapulco

Fotó: Getty Images

Az ausztrál teniszező karrierje során eddig hat ATP tornát tudott megnyerni, 3-3 versenyt a 250-es, valamint az 500-as szinten. 2019-ben két 500-as versenyt is nyerni tudott, Acapulcóban a győzelemig vezető úton legyőzte Rafael Nadalt, Stan Wawrinkát és John Isnert, a döntőben pedig Alexander Zverevet. Pár hónappal később Washingtonban is megdolgozott pénzéért, az ottani sikerhez ugyanis az elődöntőben Stefanos Tsitsipason, míg a fináléban Daniil Medvedeven keresztül vezetett az út.
Kyrgios eredetileg két felvezető tornán is részt vet volna az Ausztrál Open előtt, a mögöttünk hagyott hétre tervezett szereplését Melbourne-ben azonban végülis kénytelen volt lemondani. A távolmaradás oka kiújuló asztmája volt, ami napokra levertté tette és ágyba kényszerítette. Mint elmondta, hat éve állapítottak meg nála asztmát, ami ráadásul nem is enyhe, a betegség kialakulását pedig Kyrgios nagyban láncdohányos nagymamájára vezeti vissza.
“Nagymamám doboznyi mennyiségű cigarettát füstölt el az autóban utazás közben. Mivel az autójában elég régiek voltak az ablakok, nekem sok időbe telt, mire le tudtam húzni, hogy egy kis levegőhöz jussak, addigra azonban bőven kaptam az általa kifújt füstből. Gyerekkoromtól kezdve passzív dohányosként kaptam a füstöt az arcomba, valószínűleg emiatt ennyire rossz az asztmám.”
Az Ausztrál Open előtti héten két ATP-tornát is rendeznek az ötödik kontinensen, az egyiket Sydney-ben, a másikat pedig a jelenleg is egy versenynek helyet adó Adelaide-ben. Kyrgios a 2000-es olimpia helyszínén Sydney-ben teszteli felkészültségét az év első Grand Slam-tornája előtt, az első körben pedig az ellenfele a szintén nem a nyugalom szobraként ismert Fabio Fognini, a torna hetedik kiemeltje lesz. Kyrgios ágán szerepel még kiemeltként Reilly Opelka és David Goffin is, és ugyancsak a tábla alsó ágára sorolták be a szabadkártyásként főtáblára kerülő Andy Murray-t is.
Forrás: ATP
US Open Férfiak
Végre tényleg jönnek a fiatalok, erre Alcaraz és Ruud a legjobb példa
11/09/2022 - 10:12
Tenisz
Nick, basszus, taposs a gázra, és nyomd tovább, saját magadnak tartozol ezzel!
07/09/2022 - 14:16