Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Miközben épp laposra verték, a pályán közölte az ausztrál botrányhős, hogy koronavírusos

Németh Dániel

Publikálva 11/01/2022 - 13:26 GMT+1

Nagyon fogadkozott Bernard Tomic, az ausztrálok szebb napokat is látott teniszezője, hogy kemény munkával visszaküzdi magát a tehetségéhez méltó helyekre. Ez azonban nem indult jól: 57 perc alatt kikapott az Australian Open selejtezőjében, ráadásul némi botrány kíséretében.

Bernard Tomic

Fotó: AFP

Bernard Tomic nagyon bizakodó volt a formájával kapcsolatosan, egyelőre viszont nem a teniszétől hangos a világsajtó.


Villámgyorsan véget ért Bernard Tomic számára a 2022-es Australian Open, az ausztrál teniszező 57 perc alatt, 6:1, 6:4 arányban kikapott a selejtező első fordulójában. Az is igaz viszont, hogy nehéz dolga volt a korábbi wimbledoni negyeddöntősnek, ugyanis az ATP-kupán kiváló formát mutató Roman Safiullin volt az ellenfele, akinek tavaly is sikerült főtáblára kerülnie Melbourne-ben. Tomic korai búcsúja azonban egy második szett elején tett megjegyzés miatt lett igazán emlékezetes.
Tomic ugyanis közölte Aline Da Rocha Nocinto mérkőzésvezetővel, hogy betegnek érzi magát, és szerinte koronavírusos. „Egészen biztos vagyok benne, hogy a következő két napban pozitív lesz a mintám, én mondom neked. Ha nem lesz pozitív mintám három napon belül, én állom a vacsorát” – jegyezte meg az ausztrál botrányhős, aki ezt követően a szervezés hiányosságaira is hosszasan panaszkodott.

Úgy engedik a játékosokat a pályára, hogy csak gyorsteszteket kell elvégezniük a szobájukban. Ugyan már… nincs hivatalos PCR teszt.

Tomic egyébként már az első térfélcserét követően orvosi segítséget kért, a pályán pedig látszólag többször is vizsgálta a pulzusát. Végül a negyedik játékban bukta a szerváját, innentől pedig egyenes út vezetett Safiullinnak a játszma megnyeréséhez. A korábbi világranglista-17. Tomic (akit most épp a 257. helyen jegyeznek) ezt megelőzően szeptemberben lépett utoljára pályára, akkor egy kazahsztáni torna selejtezőjében adta fel a mérkőzését, sorozatban ötödik meccsét bukva ezzel.
A találkozó után a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben azt írta: "nagyon betegnek érzi magát", ezért visszatért a hotelszobájába. "Beszéltem az orvosokkal a helyszínen, akik arra kértek, zárkózzak be a szobába. Egyelőre nem kezeltek, hogy elkerüljék a kontaktot" - írta Tomic. Safiullin egyébként a találkozó után nem fogott kezet az ausztrállal, inkább ökölpacsival köszönték meg egymásnak a meccset.

Nagyon fogadkozott

A 29 éves ausztrálnak évek óta nem volt értékelhető szezonja, ATP-szinten legutóbb 2018-ban nyert több meccset, mint ahányat elveszített, abban az évben Csengtuban tornagyőzelme is volt. Azóta inkább csak a botrányos viselkedéséről, a magánéletéről és a különböző celebműsorokban való részvételéről szóltak a vele kapcsolatos hírek, nemrég azonban szakított az OnlyFansről ismert Vanessa Sierrával, ami – állítása szerint – mindent új megvilágításba helyezett, és újra a tenisz felé fordult.
„Jól érzem magam” idézte őt a meccs előtt a The Age. „Sikerült berendezkednem, napok óta az AO-n vagyok. Nagyon nyugodtnak érzem magam. Boldog vagyok, boldogan vagyok itt” – mondta. Tomic ugyanakkor már az interjúban elismerte: nem lesz egyszerű dolga Safiullin ellen, mivel nagyon keményen küzd minden labdamenetben, de bízott abban, hogy a stílusával megnehezítheti az ATP-kupán nagyot villantó orosz dolgát.
Tomic mindemellett kiemelte: hisz az elvégzett edzésmunka minőségében. „Magabiztos vagyok, hogy elvégeztem a melót. Talán nem vagyok meccsben, de frissnek érzem magam, készen állok. Sok gyűlöletet kaptam az életem során, de nem adhatom fel. Azt hiszitek, hogy nem látom a gyűlölködő kommenteket? Természetesen bántanak. A múltban hagytam, hogy hassanak rám, és hülye módon reagáltam. Most viszont üzemanyagként használom.”
Visszatértem, éhes vagyok, készen állok. Magamat leszámítva senki sem állíthat meg.
„Edzek, izzadok, hajtok, feltüzelt állapotban. Bármit megteszek, ami ahhoz kell, hogy a csúcsra jussak. A kemény munka mindig kifizetődik. Vért és verejtéket hullattam ezért a sportért. Szeretném, ha az ausztrál közönség mögém állna. Remélhetőleg vannak olyanok, akik ki akarják élvezni az ingyenes napot, és kifejezik a támogatásukat. Jó lesz újra előttük teniszezni” – fogadkozott a korábbi top 20-as teniszező.
picture

Bernard Tomic

Fotó: Getty Images

Korábban odaszúrt Kyrgiosnak

Pár hete, miközben épp azt ecsetelte, mennyire komolyan veszi a teniszt, egy Instagram-beszélgetésben kijelentette, a legjobb formájában jobb teniszezőnek tartja magát, mint amilyen Nick Kyrgios volt. „Nick nyilvánvalóan remek játékos, a világ hat-hét legjobb adogatói között van, viszont Kooyongban én nyertem ellene 6:3, 6:4-re. Mivel edzettem vele, megfigyeltem az adogatásait, tudom, mit fog választani. Kyrgios stílusa nem igazán rossz nekem.”
Ezzel természetesen sikerült felhúznia a másik ausztrál botrányhőst. „Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember Ausztráliában, aki többször is kiállt mellette. Tettem érte pár dolgot, mint ahogyan a családom, köztük a tesóm is. Nem vagyok benne biztos, hogy fogunk egymással játszani [ezen a nyáron], de amennyire én tudom, nem is biztos, hogy egyáltalán tervez játszani az ausztrál nyár során. Sehol nem láttam a nevét, vagy hogy hol szeretne teniszezni” – vágott vissza.
Ez a nyár egyik játékosnak sem indult jól, Kyrgiosnak nemrég pozitív lett a koronavírus-tesztje, és egyelőre az Australian Openen való szereplése is kérdéses.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés