Stefanos Tsitsipas  0-2-ről fordítva legyőzte Rafael Nadalt az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfiversenyének negyeddöntőjében.


A húszszoros Grand Slam-győztes spanyol sztár és görög ellenfele 2019-ben az elődöntőben csapott össze egymással Melbourne-ben, akkor Tsitsipas mindössze hat játékot tudott nyerni.
A szakértők előzetesen most nagyobb csatára számítottak, ám Nadal az első két szettben ezúttal is kiválóan teniszezett, ellenfelének semmi esélyt nem adott. A harmadik játszmában aztán Tsitsipas annak ellenére jutott el a rövidítésig, hogy spanyol riválisa adogatóként mindössze egy labdamenetet veszített addig. A tiebreakben azonban Nadal három könnyű labdát is elhibázott, így Tsitsipas szépített.
Australian Open
Nincs szponzora, éveken át ugyanazzal az ütővel játszott, mégis övé volt az AO egyik legnagyobb
24/02/2021 15:46
A negyedik felvonásra a görög fogadóként is feljavult, a spanyol pedig rengeteget hibázott - ebben a szettben összesen 14-et -, az ötödik kiemelt így negyedik bréklabdáját kihasználva, több mint három órányi játék után kiegyenlített.
A döntő játszma sokáig fogadóesély nélkül telt, mígnem Tsitsipas 5:5-nél elvette Nadal adogatását, és bár a spanyol ezt követően két mérkőzéslabdát hárított, a görög kiszerválta a mérkőzést, és 4 óra 5 perces csata után bejutott az elődöntőbe.
A 34 éves Nadal ezt megelőzően egyetlen alkalommal kapott ki Grand Slam-tornán kétszettes előnyről: a 2015-ös US Openen az olasz Fabio Fognininek sikerült ellene ez a bravúr. A GS-versenyeken kívüli eredményeket figyelembe véve is csak eggyel nő a szám, Roger Federer 2005-ben, Miamiban diadalmaskodott a spanyol felett hasonló forgatókönyv szerint.
"Nincsenek szavak arra, ami ezen a pályán történt, a játékom önmagáért beszélt. Hihetetlen érzés egy ilyen csatát megvívni. Nagyon idegesen kezdtem, aztán a harmadik játszmámban történt valami, szárnyalni kezdtem, mint egy madár, és egyszerűen minden nekem kedvezett. Próbáltam végig higgadt és koncentrált maradni, ez korábban néha nem mindig sikerült" - mondta a mérkőzés után a görög teniszező.
Tsitsipas a négy között a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvedevvel találkozik, a másik ágon a selejtezőből indult orosz Aslan Karatsev és a világelső szerb Novak Djokovic csap majd össze.
Eredmények, negyeddöntő:
férfiak:
Tsitsipas (görög, 5.)-Nadal (spanyol, 2.) 3:6, 2:6, 7:6 (7-4), 6:4, 7:5
korábban:
Medvedev (orosz, 4.)-Rublev (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2
nők:
Muchova (cseh, 25.)-Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.)-Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1
Az elődöntőben:
Muchova-Brady, Osaka Naomi (japán, 3.)-Serena Williams (amerikai, 10.)
MTI
Australian Open
Akkora volt a nyomás az Ausztrál Open versenyigazgatóján, hogy még a családját is elköltöztette
23/02/2021 13:22
Australian Open
Bevételei több, mint harmadát elvesztette az Ausztrál Open a Covid miatt
23/02/2021 04:44