Az Ausztrál Open idei női tornájának fináléjában a negyedik Grand Slam-győzelmére készülő Naomi Osaka és a US Open tavalyi elődöntőse, Jennifer Brady játszik majd egymással szombaton. A japán számít a párharc toronymagas esélyesének, amerikai ellenfele eddig egyszer tudta csak legyőzni őt. 


Naomi OsakaJennifer Bradyvel csap össze az AusOpen női egyes döntőjében, megfelelő lezárást biztosítva egy olyan eseménynek, amelyen a két játékos a legmagasabb szintű teniszt és mentális szívósságot demonstrálja. Osaka kénytelen volt két meccslabdát is hárítani a negyedik fordulóban Garbine Muguruza ellen. Brady pedig két hét kemény szállodai karanténba kényszerült, mielőtt megkezdte szereplését Melbourne-ben, most mégis itt vannak, hogy 14 nap elteltével valamelyikük győztesként zárja a tornát.
Bár Osakának, a sportág háromszoros Grand Slam-bajnokának és szupersztárjának egy GS-döntőben most debütáló riválissal kell szembenéznie, ez aligha lesz egyoldalú meccs. Legutóbbi egymás elleni mérkőzésük nem is olyan régen, a US Openen vívott elődöntőben történt. Ezt a partit széles körben az Év legjobb női meccsének nevezték, Osaka azt mondta róla, hogy "valószínűleg életem során a két legjobb mérkőzés egyike volt".
Australian Open
Nincs szponzora, éveken át ugyanazzal az ütővel játszott, mégis övé volt az AO egyik legnagyobb
24/02/2021 15:46
Osaka és a Williamst legyőző Azarenka játsszák a női döntőt a US Openen | Eurosport
Szponzorált tartalom A cikk támogatója a Naomi Osaka és Victoria Azarenka játsszák a szombati női egyes döntőt a US Openen. A két évvel ezelőtti bajnoknő a torna felfedezettjét, Jennifer Brady-t győzte le, míg a 2012-es és 2013-as döntős Serena Williamst verte az elődöntőben.
Óriási adogatással, erőteljes ütésekkel és folyamatos győztes mentalitással a japánnak három szettre volt szüksége az amerikai fenyegetésének visszaszorításához. Miután mesteri játékkal legyőzte Serena Williamset az idei AusOpenen, Osaka még úgy kezdhetett felkészülni a fináléra, hogy nem tudta, ott ki lesz az ellenfele. De azt igen, hogy a később Karolina Muchova ellen diadalmaskodó Brady hatalmas fenyegetést jelenthet. 
"Könnyen lehet, hogy az az egyik legemlékezetesebb meccsem. Azt hiszem, egész egyszerűen elképesztően magas színvonalú volt." - véli a harmadik kiemelt Osaka a fentebb már említett US Open-elődöntőről. "Számomra egyáltalán nem meglepő, hogy Jennifert egy másik elődöntőben vagy egy másik fináléban láthatom. Mindenképpen nehéz lesz ellene játszanom." - nyilatkozta leendő ellenfeléről sportszerűen Melbourne 2019-es bajnoka. 
Nem szokatlan Osakát egy újabb GS-döntőben látni, és ezek az alkalmak minden bizonnyal egyre gyakoribbak lesznek, az ilyen magasság a 24-ként rangsorolt Brady számára ismeretlen terület, még ha az elmúlt 10 meccséből kilencet meg is nyert. Akik csak alkalmi érdeklődést tanúsítanak a tenisz iránt, talán soha nem hallottak az idei AusOpen előtt a 25 éves játékosról. Brady még sosem állt a világranglistán a legjobb 20 között, és a tavalyi US Open elődöntőjéig soha nem jutott túl a negyedik fordulón GS-tornán. De miután stábot és edzőbázist váltott - Michael Geserer edzővel dolgozik együtt Németországban -, viharos sebességgel elindult felfelé.
"Utánpótlás pályafutásom alatt az összes edző, akivel dolgoztam, azt mondta nekem, hogy van lehetőségem nagyszerű teniszezővé válni." - mondta Brady. Igazuk lett. Ennek ellenére a találkozó esélyese egyértelműen Osaka, akinek aligha lesz problémája az összpontosítással vagy a tömeghez való alkalmazkodással, ellentétben esetleg a háló másik oldalán álló teniszezővel. A 23 éves Osaka játékos ehelyett a Grand Slamek ezen szakaszában már tényleg élvezi a versenyt, az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ha túljut egy major-torna negyedik fordulóján, elhódítja a trófeát.
Háromszor játszott eddig GS-döntőt - US Open (2018, 2020), Ausztrál Open (2019) -, mind a hármat megnyerte. Osaka jó két éve ellenállhatatlan formában teniszezik, idei első három melbourne-i meccsén Anastasia Pavlyuchenkovát, Caroline Garciát és Ons Jabeur-t takarította el az útból, Muguruzát meccslabdákat hárítva búcsúztatta, majd Hsieh Su-wei és Serena Williams legyőzése után jutott a döntőbe. Ismét elérkezett egy major-torna azon pontjára, ahol tovább szokott emelni játéka színvonalán. Mentalitása alapja, fogalmaz Osaka, hogy "az emberek nem emlékeznek a második helyezettre. Lehet, hogy néhányan igen, de csak a győztes nevét gravírozzák a trófeára." 
Ez rímel arra, amit Madaras Norbert mondott Stuber Sándor Barcelona kulisszatitkai c. könyvében, amikor Benedek Tibor irányításával világbajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott. Madaras Norbi másodszor lett akkor vb-aranyérmes, és a vele készült interjúban úgy fogalmaz, hogy "én aztán nagyon jól tudom, hogy mi a különbség az első és a második hely között. Az tényleg ég és föld... És egy meccsen múlik. Egy gólon, vagy kettőn. A második? Te emlékszel rá, meg a nagymamád."
Minden idők egyik legcsodálatosabb teniszezője, a hétszeres Grand Slam-győztes Justine Henin szerint a negyedik Grand Slam-címéért küzdő Naomi Osaka nyeri a nőknél a 2021-es Ausztrál Opent. Melbourne 2004-es bajnoka úgy látja, a japán rengeteget fejlődött mentálisan, és mostanra eljutott odáig, hogy ő számít a női tenisz első számú játékosának. Az Eurosportnak nyilatkozó teniszlegenda ugyanakkor Jennifer Bradytől is javulást vár az elődöntős játékához képest.
"Az én szememben új főnöke van a női tenisznek, a képességei adottak hozzá, és sikerült új szintre emelnie azt. Karizmatikusnak tartom. Nincs sok gyengeség a játékában, persze a hullámzás az nála is megvan. Az első szervák beütési hatékonyságán még javíthat is. Időnként sokat ront, de az lenyűgözött, hogy amikor jól kell játszania, jól kell szerválnia, bajnokként teljesít. Biztos vagyok benne, hogy még több Grand Slamet fog nyerni" - jelentette ki Osakáról Henin. 
Osaka és Brady eddig három alkalommal találkoztak, legutóbb a US Open elődöntőjében, amely a torna egyik legszínvonalasabb női meccsét hozta. 
"Egyértelműen Osaka a favorit, nem lennék őszinte, ha az ellenkezőjét mondanám. Mindig óvatosnak kell lenni: Brady nagyon ideges volt ezen a napon, mert érezte a hatalmas lehetőséget. Ez szerintem teljesen más lesz a döntőben. Naomi Osaka teljességgel készen áll, fizikálisan, mentálisan megmutatta már, mennyire erős. Egyértelműen ő lesz ennek a meccsnek a nagy esélyese
" - véli
Henin
.
A hétszeres Grand Slam-bajnok szerint új főnöke van a női tenisznek | Eurosport
Szponzorált tartalom A cikk támogatója a Justine Henin szerint a negyedik Grand Slam-címéért küzdő Naomi Osaka nyeri a nőknél a 2021-es Ausztrál Opent. A 2004-es bajnok úgy látja, a japán rengeteget fejlődött mentálisan, és mostanra eljutott odáig, hogy ő számít a női tenisz első számú játékosának.
Csatlakozott hozzá Tim Henman, az Eurosport szakértője, szerinte is Osaka a favorit:
"Naominak van tapasztalata arról, hogy milyen nagy meccseken játszani, nem fogja túlizgulni a dolgot. A Serena ellen nyújtott teljesítményével n
agyon elégedett lehet. 
Úgy gondolom, hogy amikor a döntőbeli esélyeket vizsgáljuk, papíron 
Naomi Osaka minden téren előnyben van. 
Azt hiszem, ő a teljesebb játékos, van tapasztalata, és a múltban több Grand Slam-tornát is nyert már. De az a sport szépsége, hogy nincs forgatókönyv. Szeretnénk megnézni, hogy Jennifer Brady hogyan kezeli ezt az élményt, ő vág neki a döntőnek kevésbé esélyesként, oda kell állnia, 
és megfelelő módon kell megközelítenie a mérkőzést. 
Nincs vesztenivalója, ő csak nyerhet."
Az Eurosport másik szakértője, Mats Wilander is elmondta véleményét az esélyekről:
"Ha Osaka úgy játszik, ahogy tud, és tisztán üti a labdákat, akkor mindenképpen favorit. Nehéz ellene bárkinek is eredményesnek lennie, ha van valaki, aki megzavarhatja, az pont Brady. Nagy tenyerese van, sok pörgetéssel, és egy kicsit hátrébb szoríthatja Osakát. Nagyon jól üti a második szervákat, jó helyre. Ha ki tudja mozgatni a pályáról ezekkel a pörgetésekkel Osakát, megzavarhatja. Ami a nehézsége lehet az amerikainak, ha a fonák kereszteket üti, ott Osaka nagyon jó. Mindenképpen Osaka a favorit ebben a döntőben."
részben via ausopen.com
Australian Open
Akkora volt a nyomás az Ausztrál Open versenyigazgatóján, hogy még a családját is elköltöztette
23/02/2021 13:22
Australian Open
Bevételei több, mint harmadát elvesztette az Ausztrál Open a Covid miatt
23/02/2021 04:44