A címvédő Sofia Kenin kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokság női tornájának második fordulójában.


A negyedik helyen kiemelt, 22 éves amerikai játékost Kaia Kanepi búcsúztatta csütörtökön két sima szettben. Az 35 éves észt teniszező egyszer sem vesztette el az adogatását a bő egyórás meccsen.
Australian Open
Nincs szponzora, éveken át ugyanazzal az ütővel játszott, mégis övé volt az AO egyik legnagyobb
24/02/2021 15:46
A világelső Ashleigh Barty a nyitókörben gémet sem vesztett a montenegrói Danka Kovinic ellen, a szintén ausztrál Daria Gavrilovával viszont igencsak megszenvedett. A favorit Barty a második szettben 5:2-nél a mérkőzésért adogatott, de kétszer is elbukta az adogatását, és végül csak rövidítésben sikerült kicsikarnia a győzelmet szabadkártyás honfitársa ellen.
Fucsovics Márton és Balázs Attila az első mérkőzése előtt visszalépett a férfi párostól a tornán. A Davis-kupában már sokszor bizonyított magyar duó csütörtökön a kazah Alekszandr Bublik és Andrej Golubjov ellen kezdte volna meg szereplését, de végül nem lépett pályára. Balázs Attila az MTI-nek azt mondta, partnere nem vállalta a párost a pénteken esedékes egyéni meccse miatt.
Fucsovics 90 évesnek érezte magát, miután fantasztikus mérkőzésen búcsúztatta a korábbi bajnokot | Eurosport
Szponzorált tartalom A cikk támogatója a Azt követően, hogy az első fordulóban öt szettben búcsúztatta az ausztrál Marc Polmanst, szerdán újabb maratoni meccs várt Fucsovics Mártonra, ezúttal a torna 2014-es bajnoka, Stan Wawrinka ellen. A magyar teniszező 2-0-ra is vezetett a szettek tekintetében, ám a svájci kiegyenlített, és végül döntő szett tie-breakre került sor, amelyben Fucsovicsnak kellett nagyot küzdenie.
Fucsovics Márton hétfőn és szerdán is ötszettes mérkőzésre kényszerült az ausztrál Marc Polmans, illetve a svájci Stan Wawrinka ellen - a két találkozón összesen 8 óra 12 percet töltött a pályán -, pénteken pedig a világranglistán 14. kanadai Milos Raonic vár rá az Australian Openen.
Ausztrál Open, nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Barty (ausztrál, 1.)-Gavrilova (ausztrál) 6:1, 7:6 (9-7)
Kanepi (észt)-Kenin (amerikai, 4.) 6:3, 6:2
Ka. Pliskova (cseh, 6.)-Collins (amerikai) 7:5, 6:2
Bencic (svájci, 11.)-Kuznetsova (orosz) 7:5, 2:6, 6:4
Mertens (belga, 18.)-Csü (kínai) 7:6 (10-8), 6-1
Brady (amerikai, 22.)-Brengle (amerikai) 6:1, 6:2
Muchova (cseh, 25.)-Barthel (német) 6:4, 6:1
Putintseva (kazah, 26.)-Van Uytvanck (belga) 6:4, 1:6, 6:2
Vekic (horvát, 28.)-Podoroska (argentin) 6:2, 6:2
Alexandrova (orosz, 29.)-Krejcikova (cseh) 6:3, 7:6 (7-4)
Rogers (amerikai)-Danilovic (szerb) 6:2, 6:3
Ausztrál Open, férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Rublev (orosz, 7.)-Monteiro (brazil) 6:4, 6:4, 7:6 (10-8)
Khachanov (orosz, 19.)-Berankis (litván) 6:2, 6:4, 6:4
Ruud (norvég, 24.)-Paul (amerikai) 3:6, 6:2, 6:4, 7:5
Lopez (spanyol)-Sonego (olasz, 31.) 5:7, 3:6, 6:3, 7:5, 6:4
Harris (dél-afrikai)-Popyrin (ausztrál) 6:2, 1:6, 6:3, 6:7 (5-7), 6:3
M. Ymer (svéd)-Alcaraz (spanyol) 2:6, 6:4, 6:4, 7:6 (7-5)
MTI
Australian Open
Akkora volt a nyomás az Ausztrál Open versenyigazgatóján, hogy még a családját is elköltöztette
23/02/2021 13:22
Australian Open
Bevételei több, mint harmadát elvesztette az Ausztrál Open a Covid miatt
23/02/2021 04:44