Vasárnap éjjel 1 órakor elkezdődik az idei Ausztrál Open Melbourne-ben - és az Eurosporton -, a koronavírus-járvány miatt 

fokozott elővigyázatossággal

. Az első napon számos nagyágyút láthatunk, pályára lép többek között Novak Djokovic, Naomi Osaka, Serena Williams, Dominic Thiem, Simona Halep, Alexander Zverev, Fucsovics Márton, Babos Tímea és még sokan mások. 

Az első kör nyitó napjának párosításai közül ajánlunk öt mérkőzést a torna hivatalos előzetese alapján, amelyet megtoldottunk két magyar érdekeltségű meccsel.

Denis Shapovalov [11] vs Jannik Sinner 

Az első nap egyik slágerpárosítása a 21 éves, a torna 11. helyén kiemelt kanadai Shapovalov és a pazar formában szereplő, 19 esztendős olasz, Sinner találkozója. Utóbbi megnyerte vasárnapa Melbourne-ben rendezett, Great Ocean Road Open elnevezésű, 320 ezer dollár összdíjazású keménypályás tornát. Sziporkázó ütésváltásokra számíthatunk az egymás elleni meccsükön, ha minden jól megy, úgy tekinthetnek majd vissza erre az összecsapásra, mint egy hosszú rivalizálás alapjára. A kanadai arra törekszik, hogy megjavítsa 2019-es szereplését, amikor a harmadik körben kapott ki négy szettben a későbbi bajnok Novak Djokovictól.
Australian Open
Nincs szponzora, éveken át ugyanazzal az ütővel játszott, mégis övé volt az AO egyik legnagyobb
24/02/2021 15:46
Sinner címvédés után várhatja az Ausztrál Opent | Eurosport
Jannik Sinner nyerte a Melbourne-ben rendezett, Great Ocean Road Open elnevezésű, 320 ezer dollár (94,4 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna olasz házidöntőjét. A negyedik helyen kiemelt játékos két szoros játszmában múlta felül honfitársát, Stefano Travagliát a vasárnapi fináléban. A 19 éves tehetség már a második tornagyőzelmét aratta pályafutása során.

Naomi Osaka [3] vs Anastasia Pavlyuchenkova


Teljesítmény és pontosság? Mindkettő számíthat ezen az érdekesnek ígérkező mérkőzésen. Az AusOpen 2019-es bajnoka, Osaka 2020 februárja óta veretlen, kemény pályákon villog. A japán szurkolók kedvence kihívásra számíthat Pavlyuchenkovától, aki karrierje eddigi hat Grand Slam-negyeddöntőjéből hármat éppen itt, Melbourne-ben ért el. Az orosz tavaly kiemelteket búcsúztatott ausztráliai menetelése során, köztük Karolina Pliskovát és Angelique Kerbert a legjobb nyolc közé vezető úton. A duó egymás elleni mérlegében Osaka 2-1-re vezet, legutóbb 2019 szeptemberében találkoztak, akkor a háromszoros GS-győztes japán diadalmaskodott. 
Új távlat a női sportban - Naomi Osaka egy amerikai profi női futballklub tulajdonosa lett | Eurosport
Teniszkarrierje során Naomi Osaka már eddig is számtalan helyen és módon nyilvánult meg fontos társadalmi és egyenjogúsági kérdésekben. A háromszoros Grand Slam-győztes japán elhivatottságát ismerve nem meglepő, némileg azonban mégis váratlan hír mutatja a misszió folytatását, az amerikai profi női labdarúgó bajnokságban szereplő North Carolina Courage nevű klub ugyanis bejelentette, Osaka tulajdonrészt vásárolt a klubban.

Kei Nishikori vs Pablo Carreno Busta [15]


Ez egy két évvel ezelőtti AO-meccs visszavágója. 2019-ben ötjátszmás csatába bonyolódtak, Nishikori kétszettes hátrányból fordítva győzött Carreno Busta ellen. Három rövidítéssel tarkított parti volt az, és több mint öt órán át tartott. A japán már négyszer negyeddöntőzött az év első GS-tornáján, közel a legjobbját kell nyújtania, hogy ne legyen ismét izgulni valója a spanyollal szemben. A 29 éves Carreno Busta legjobb eredményei kemény pályán születtek - a spanyol alig öt hónappal ezelőtt a US Open elődöntőjéig jutott, ezt a bravúrt korábban 2017-ben is elérte.

Nishikori-Carreno-Busta-min.jpg

Fotó: Eurosport

Bianca Andreescu [8] vs Mihaela Buzarnescu


A teniszrajongók visszafojtott lélegzettel várták Andreescu visszatérését. 2019-es US Open-sikere után sérülés miatt ki kellett hagynia a teljes előző évet, sokan azon gondolkodhatnak most, vajon a kanadai ott folytatja-e, ahol abbahagyta: rezzenéstelen, robbanékony és félelem nélküli játék. A 20 éves Andreescu egy balkezes román, Buzarnescu ellen kezd Melbourne-ben, aki nem remeg meg a nagyobb nevektől sem a pályán. A 32 esztendős teniszező 2018-ban Elina Svitolinát búcsúztatta a Roland Garroson, a 2019-es wimbledoni tornán pedig szettet csent Simona Haleptől. 
Egyszerű célokkal vág neki 2021-nek az egy év szünet után visszatérő US Open-bajnok | Eurosport
Bianca Andreescu két évvel ezelőtt valósággal berobbant a női tenisz legszűkebb elitjébe, merész, mégis gondolkodós teniszével bajnokok sorát győzte le. Sérülései miatt az előző évet kénytelen volt kihagyni, éppen ezért most nem a Grand Slam-győzelem körül járnak a gondolatai. Már azzal is megelégedne, ha újra a pályán lehetne és élvezhetné a teniszt.

Grigor Dimitrov [18] vs Marin Cilic


A játéknap egyik csemegéjének ígérkezik Dimitrov és Cilic találkozója. Hatszor játszottak már egymás ellen, a horvát vezet 4-2-re az összevetésükben. Ezek a játékosok legutóbb a 2019-es Roland Garroson találkoztak, akkor a bolgár nyert öt játszmában. Dimitrov legjobb eredménye Melbourne-ben a 2017-es elődöntő, amikor Nadaltól kapott ki végül. Mélyre kell ásnia magában, hogy győzelmi esélyekkel szálljon szembe a horváttal, akit még csak kétszer múlt felül pályafutása során. Cilic, a világranglista egykori harmadik helyezettje 2018-ban döntős volt Melbourne-ben, ahol Roger Federertől szenvedett vereséget. Annak ellenére, hogy tavaly nem kiemeltként szerepelt az Ausztrál Openen, a US Open 2014-es győztese búcsúztatta Roberto Bautista Agutot és Benoit Paire-t is, mindkettőt öt játszmában.
Nadal és Djokovic növeli Grand Slam-győzelmei számát, Federer nem valószínű | Eurosport
Hagyomány, hogy minden teniszszezon elején megpróbáljuk megjósolni, mi vár ránk az előttünk álló bő 11 hónap során. Vajon folytatódnak az előző idény tendenciái? Vagy új játékosok felemelkedésének leszünk szemtanúi? Meglepetések vagy papírforma-eredmények jellemzik az évet? Maximum megérzéseink lehetnek ezekkel kapcsolatban, de azért megtippeltük, hogyan alakul majd a 2021-es év teniszben.
A tornán résztvevő három magyar játékos közül kettő is megkezdi szereplését. A világranglista 115. helyén álló Babos Tímea selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutott 123. belga Ysaline Bonaventure ellen lép majd pályára a 128 között. A férfiaknál Fucsovics Márton (55.) esélyesként léphet pályára a nyitókörben, ugyanis a szabadkártyás ausztrál Marc Polmans vár rá, aki 125. a ranglistán. 
Fucsovics ausztrál, Babos belga, Balázs pedig spanyol ellenféllel kezd az Australian Openen | Eurosport
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság három magyar érdekeltje, Babos Tímea, Fucsovics Márton és Balázs Attila egyformán elkerülte a kiemelteket a hétfőn kezdődő melbourne-i Grand Slam-torna első fordulójában. A magyar szövetség Facebook-oldala szerint a pénteken rendezett sorsolás alapján a rangsorban 115. Babos a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutott 123.
via ausopen.com
Australian Open
Akkora volt a nyomás az Ausztrál Open versenyigazgatóján, hogy még a családját is elköltöztette
23/02/2021 13:22
Australian Open
Bevételei több, mint harmadát elvesztette az Ausztrál Open a Covid miatt
23/02/2021 04:44