Továbbra is feszült a helyzet a teljes karanténban ragadt teniszezők és a szervezők között. A helyi hatóságok döntésének értelmében marad a rendkívül szigorú, 14 napos karantén, közben pedig a könnyített karanténban lévő játékosok egy része is kénytelen volt kihagyni az edzést a transzport problémái miatt. Novak Djokovic ezalatt levelet írt a szervezőknek, amelyben megoldásokat javasolt. 


72 játékosnak a vártnál is nehezebben indult a 2021-es Ausztrál Open, nekik ugyanis a hatóságok döntése miatt teljes karanténon kell átesniük a következő bő két hétben. Ennek oka, hogy mindannyian olyan járaton utaztak, ahol legalább egy koronavírusos személy tartózkodott, és a járvány elleni védekezésben egyébként is spártai szigorral dolgozó helyiek minimális kockázatot sem hajlandóak vállalni. Ezen jó pár teniszező felháborodott, álláspontjuk szerint ugyanis az utazást megelőzően még egészen mást ígértek nekik a Tennis Australia emberei.
Ha a verseny előtt is ez lett volna a szabály, el sem utazom Ausztráliába | Eurosport
Hidegzuhanyként érte a teniszezőket, amikor kiderült, hogy tömegével kell szigorított karanténba vonulniuk, és még edzés céljából sem hagyhatják el a szobáikat. Az elégedetlen játékosok szerint a versenyt megelőzően még sokkal lazább feltételeket ígértek nekik, és csak a helyszínen közölték velük, hogy időközben új szabályokat is hoztak.
Australian Open
Nincs szponzora, éveken át ugyanazzal az ütővel játszott, mégis övé volt az AO egyik legnagyobb
24/02/2021 15:46

Djokovic javítana az ellátáson


A Profi Teniszezők Szövetségét (PTPA-t) megalapító és vezető Novak Djokovic levélben kérte Craig Tiley-t, a Tennis Australia első emberét, hogy enyhítsenek a mostani szigoron. A világelső kifogásolta a karantén hosszát, az ellátás minőségét (leginkább az ételekre érkezett panasz), illetve az edzéslehetőségek bővítését szorgalmazta. Levelében Djokovic azt is kérte a szervezőktől, hogy a teniszezők személyesen is találkozhassanak az edzőjükkel/fiziójukkal, amennyiben mindannyian negatív teszteket produkálnak.
Mind közül viszont talán a teniszpályával felszerelt magánszállás biztosítása a legérdekesebb pont.
Djokovic engedményeket kért, elutasítást és éles kritikát kapott válaszként | Eurosport
A világelső Novak Djokovic elutasítást és éles kritikát kapott azt követően, hogy levélben kért engedményeket a február 8-án kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságra érkezett azon játékosoknak, akik teljes karanténba kényszerültek. Több mint 70 teniszező 14 napot a hotelszobájában kénytelen tölteni, mert az őket szállító charterjáratokon koronavírusos eseteket találtak.
Victoria állam miniszterelnöke visszautasította a kéréseket. "Az embereknek joguk van ilyen listákat összeállítani, de a válasz: nem. Tudom, hogy a játékosok közül néhányan nehezményezik a szabályokat. Nos, a szabályok rájuk is vonatkoznak, mint mindenki másra, és erről tájékoztatást is kaptak az érkezésük előtt. Itt nincs különleges bánásmód. A vírus sem kivételezik veled, így mi sem" - fogalmazott Daniel Andrews. "A victoriai emberek végigcsinálták, senki más nem számíthat különleges szabályokra" - tette hozzá Brett Sutton tisztifőorvos.
Ez egyébként - ami nyilván már a szervezők hatásköre - nem teljesen pontos, hiszen vannak különleges bánásmódban részesülő játékosok. A férfi és a női mezőny három-három topjátékosát Adelaide-ben szállásolták el, ahol lényegesen jobb körülmények között, a többiektől elszigetelve készülhetnek. Stan Wawrinka - aki a melbourne-i buborékban kapott helyet - Djokovic javaslata kapcsán azt írta: 'Adelaide-ből? Ahhahah'. Információk szerint egyébként a szervezők azt kérték az adelaide-i játékosoktól, hogy ne posztoljanak képeket az oldalaikra.

Tomic barátnőjével sokkol a helyi média


444 szúrta ki, hogy az egyik ausztrál médium sajátos stílusban számolt be a helyzetről. Az anyagban Djokovic "követelései" mellett előkerült Bernard Tomic barátnőjének videója, amelyben a körülményekre panaszkodik. Ebben egyebek mellett az ellátást kritizálja, szerinte hidegen kapják az ételeket, bár azt is megjegyezte: az egész karanténban az a legrosszabb, hogy nincs, aki megmossa a haját. "Djokovic egy barom. Bernie-vel nincs bajom, de a kisasszonynak nyilván nincs perspektívája, nevetséges jelenetek" - írta szokásos eleganciájával Nick Kyrgios.

Gond volt az edzésekkel


Hétfőn a lazább karanténban lévő játékosok már megkezdhették volna az edzéseket, azonban a transzporttal problémák voltak, így sokan lemaradtak a lehetőségről. Babos Tímea a Facebookon azt írta: a rendszer értelmében a teniszezőknek az ajtónál állva kell várakozniuk a hivatalos transzportot jelző kopogásra, és csak utána hagyhatják el a szobát. Hétfőn azonban hiába várt a transzportra. Nem ő volt az egyetlen, aki így járt: a hazaiak kedvence, Alex de Minaur az egyik közösségi oldalára töltött fel videót a várakozás pillanatairól.
"A várakozásokkal ellentétben ma sem tudtunk kimenni edzeni, holott volt időpontunk. A mi gépünkön nem volt pozitív eset, így elvileg mi 'kiszabadulhatnánk' már" - írta közösségi oldalára Babos."A gyakorlatban azonban nem mehettünk, hiába vártuk a hivatalos transzportot, nem jött. Kicsivel később jött a tájékoztatás, hogy transzporttal gondok adódtak, így az edzéseket törölték. Talán holnap több sikerem lesz... Mindegy, jógáztam, árnyék teniszeztem, lábmunkáztam, de várom a kinti megengedett öt órát."

Kik kerültek karanténba?


Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, kik kerültek teljes, 14 napos karanténba a repülőutat követően, a Tennis Majors szaklap azonban a kiszivárgott információk alapján összegyűjtötte, kiket érinthet a helyzet. Az biztos, hogy három járaton találtak koronavírus-fertőzöttet: a Los Angelesből, az Abu Dhabiból, illetve a Dohából induló gépeken - az utasokat egységesen, kivétel nélkül a szigorúbb karanténra kötelezték a hatóságok. A lap szerint egyébként szó van arról, hogy egy negyedik gépen is lehetett koronavírusos személy.
A játékosok között egyelőre nincs megerősített koronavírusos eset - azokat leszámítva, akik még az utazást megelőzően adtak pozitív mintát, és otthon ragadtak. Megbetegedéseket csak a repülőgépek személyzetében, illetve az edzők között találták - érintett például Bianca Andreescu edzője, Sylvain Bruneau, aki az Abu Dhabiból induló járaton volt ott. Később közleményben kért elnézést a karanténra kötelezett teniszezőkről, de azt is hozzátette: minden szabályt betartott, így nem érti, hogy kaphatta el a betegséget.
Los Angeles - Melbourne
Kei Nishikori, Victoria Azarenka, Tennys Sandgren, Marcelo Arevalo, Santiago Gonzalez, Sloane Stephens, Guido Pella, Juan Ignacio Londero, Vasek Pospisil, Lauren Davis, Bethanie Mattek-Sands, Artem Sitak, Nicolas Monroe, Pablo Cuevas, Philipp Oswald, Marcus Demoliner, Christina McHale, Marcus Daniell.
Abu Dhabi - Melbourne
Bianca Andreescu, Angelique Kerber, Anastasia Potapova, Svetlana Kuznetsova, Ons Jabeur, Marta Kostyuk, Belinda Bencic, Paula Badosa, Elena Rybakina, Maria Sakkari, Sorana Cirstea, Dayana Yastremska, Heather Watson, Yulia Putintseva, Barbora Krejcikova, Anett Kontaveit, Oksana Kalashnikova.
Doha - Melbourne
Alexandre Muller, Carlos Alcaraz, Aslan Kratsev, Sergiy Stakhovsky, Elias Ymer, Quentin Halys, Kimmer Coppejeans, Michael Mmoh, Tomas Machac, Mario Vilella Martinez, Cedric-Marcel Stebe, Viktor Troicki, Roman Safiullin, Botic Van de Sandschulp, Bernard Tomic, Henri Laaksonen és Maxime Cressy.

Félrevezették a játékosokat?


A szigorított karantén kihirdetését követően több teniszező is a közösségi oldalakon tiltakozott a döntés ellen, mondván: a szervezők egészen mást ígértek. Arról például állítólag nem volt szó, hogy minden utasnak teljes karanténba kell vonulnia, amennyiben a gép fedélzetén akár csak egy koronavírusos is tartózkodik. Egyre többen hivatkoznak Craig Tiley korábbi nyilatkozatára, amelyben leszögezte, hogy nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy két hét karantén után kell pályára lépniük a teniszezőknek. 

Craig Tiley, az Australian Open versenyigazgatója.

Fotó: Eurosport

"Az nem fog megtörténni, hogy egy játékost karanténra köteleznek és két hétre be lesz zárva egy hotelszobába, közvetlenül az idénykezdet előtt. Nem kérhetjük azt, hogy két hét karantén után készen álljon valaki egy Grand Slam-tornára" - mondta még tavaly. Azóta Tiley egy vasárnapi interjúban reagált a kritikákra: szerinte az, hogy a karantén vége és a verseny kezdete között nyolc hét telik el, kellő védelmet biztosít a teniszezőkek. Az eredeti nyilatkozat egyébként így is megállja a helyét, bár az tény, hogy könnyen félre lehetett érteni.
"A körülmények állandóan változnak, és mindig van valamekkora kockázati tényező, amit már a legelején jeleztünk, ezért is hoztuk létre a különböző csoportokat. Megvolt a kockázat, hogy valaki koronavírusos lesz, ezáltal 14 napra karanténba kell vonulni. Megvolt a kockázat a repülőn, hogy közeli kontaktba kerülnek valakivel, megvolt a kockázat, hogy mindenki közeli kontakt lehet. Amíg be nem következik, nem lehet tudni, milyen eredménnyel járnak ezek a döntések. Szerencsétlenség, hogy most épp egy ilyen helyzetet kell menedzselnünk."

Halasztás nem lesz


Tiley nyilatkozata alapján Victoria állam tisztifőorvosa (Brett Sutton) dönt arról, milyen feltételek mentén kell karanténba vonulniuk az országba érkező teniszezőknek. Márpedig a hatóságok szempontjából nézve a teniszverseny és az igazságos lebonyolítás másodlagos kérdés a helyiek érdekeivel szemben, amit a verseny kezdete óta egyértelművé tettek. Hiába próbálta például kilobbizni a Tennis Australia, hogy rövidített karantén várjon a játékosokra, az állam nem engedett a 14 napból.
Australian Open: újabb 25 teniszező került karanténba | Eurosport
Már 72 teniszező van teljes karanténban azok közül, akik a bő három hét múlva kezdődő ausztrál nyílt bajnokságra érkeztek. Szombaton még csak 47-en kényszerültek 14 napos "szobafogságra" Melbourne-ben, miután egy Los Angelesből és egy Abu Dhabiból érkezett charterjárat utasai közül kettő, illetve egy pozitív koronavírustesztet produkált.
Felmerültek olyan vélemények is, miszerint a tornát legalább egy héttel el kellene halasztani, hogy a teljes elszigeteltségre ítélt játékosok is készülhessenek. Tiley azonban ezt a lehetőséget kizárta, szerinte február 8-án mindenképpen elkezdik a versenyt. Egyelőre a felvezetőtornák programja is változatlan maradt, az indulók névsorát azonban meghatározhatja a karanténban eltöltött időszak - például az, hogy a bezárt játékosok közül elkapta-e valaki a vírust. Január 31. és február 6. között két WTA- és két ATP-tornát rendeznek, valamint az ATP-kupát.
Vasárnap olyan hírek is megjelentek, miszerint több játékos tiltakozott a karanténszabályok ellen, és a szervezők még a kizárást is kilátásba helyezték a kihágásokat követően. Hétfőn a covid-19 karanténokat felügyelő Emma Cassar elmondta, csak kisebb szabálytalanságokról volt szó: mindkét esetben kinyitották a szobájuk ajtaját, ám nem hagyták el a helyiséget. "Ezek nagyon alacsony szinten, de veszélyes cselekedetnek minősülnek, amit nem tolerálhatunk"nyilatkozta Cassar, aki hozzátette, akár 20 ezer ausztrál dolláros bírságra is számíthatnak.
Australian Open
Akkora volt a nyomás az Ausztrál Open versenyigazgatóján, hogy még a családját is elköltöztette
23/02/2021 13:22
Australian Open
Bevételei több, mint harmadát elvesztette az Ausztrál Open a Covid miatt
23/02/2021 04:44