Novak Djokovic: A fej diadala

A nyolcvanas években tartotta magát egy mondás a teniszezők között:

Fiatalabbaknak ma már nehéz volna elmagyarázni, hogy mi volt e mögött a mondás mögött, hiszen annyira elképzelhetetlen, hogy manapság valaki igazán fontos játékos legyen ennek a két tulajdonságnak a híján. Akkoriban azonban még előfordult, hogy valaki egészen messzire jutott, pusztán azért mert ügyes volt. Jó keze volt, ahogy akkoriban mondták. Persze mindig akadtak melós játékosok, akik azért vitték sokra, mert meghaltak a pályán, vagy mert güriztek rengeteget, de őket azért ritkán övezte akkora elismerés. Az igazán nagy ászok azok voltak, akik az orrukon is megpörgették a labdát.

Ma ez már nincs így. Ma már teljesen elképzelhetetlen, hogy bárki is Grand Slam-győzelem közelébe kerüljön bármiféle képesség híján. Federernek is ugyanúgy kell melóznia, bármekkora virtuóz is, Nadalnak is ugyanúgy meg kellett tanulnia agresszíven játszani, bármennyire is kiemelkedett lábmunkájával karrierje elején. És ugyanez a helyzet Novak Djokoviccsal is! Meg kellett tanulnia szinte minden hangszeren játszani, ha el akart jutni oda, ahova mára eljutott. Azok a tenyeresek, azok a fonákok, azok az adogatások, és az a lábmunka ugyanis csak akkor tud ilyen domináns lenni, ha ilyen versenyzői kvalitásokkal párosul. Hiszen bár fogadni pillanatnyilag nem fogad nála jobban senki sem, a vonal közelébe elég sokan oda tudják ütni a labdát, akár többször is.

A tenisz történetében talán még senki soha nem nyerte meg a fontos pontokat, nagy versenyek végjátékában ilyen százalékban, mint ő. Ilyen ellenfelek ellen, mint Federer, Nadal és Murray pedig egészen biztosan nem. 2016-ra ő lett a mérték, ha arról beszélünk, hogy valaki jó fejben. Ma mindez már nem azt jelenti, hogy kellően okos valaki ahhoz, hogy ne kövessen el égbekiáltó taktikai hibákat, már nem azt jelenti, hogy adott esetben - amikor úgy hozza a szükség - elő tud húzni valami okosat a repertoárból.

Az, hogy valaki jó fejben, ma már azt jelenti, hogy két adottságban, technikai tudásban, fizikális felkészültségben egymáshoz iszonyatosan közel lévő játékos közül valaki rá tudja-e kényszeríteni az akaratát a másikra.

És ezért volt Becker így utólag nagyon jó választás, mert Boris ebben nagyon hasonló volt, utána pedig Sampras. Csak hát nagyon más úgy dominálni ilyen helyzeteket, hogy valaki kimagaslik az adogatásával és legrosszabb esetben is befejezi a labdamenetet három ütésből, mintsem úgy, mint Nole, aki ma például 36 ütéses labdamenet nyert meg ilyen helyzetben.

Ebben a két hétben Novak Djokovic egyetlen olyan játékot sem veszített el, ami igazán fontos volt számára. Ha néha azt is gondolhattuk, hogy igen ezért most kár volt, akkor a következő pár game-ben be tudta bizonyítani, hogy tévedünk.

Lehet tehát sok mindent mondani, lehet azt, hogy Nole a legjobb fogadó, hogy iszonyatosan jól érzi a vonalakat, hogy borzasztó stabil, hogy nagyszerű a lába, de igazából nem ezek azok a dolgok, ami miatt pillanatnyilag kimagaslik a mezőnyből. Ezek ugyanis nem olyan tulajdonságok, melyek ilyen szintű fölényt indokolnának. Kiemelkedni azért emelkedik ki, mert ő a legjobb VERSENYZŐ.

Így csupa nagybetűvel.

Ps. Aki nem ért egyet ezzel azt várom, holnap délután 6-tól 8-ig a Salakblog facebook oldalán, hogy mindezt megvitassuk. Várom a kérdéseiteket, igyekszem rájuk válaszolni legjobb tudásom szerint.

Anyázni is lehet nyugodtan, majd szólok neki, hogy ne olvassa!