Djokovic majdnem kivégezte Federert. De csak majdnem...

Novak Djokovic alighanem lejátszotta ennek a sportágnak két legtökéletesebb szettjét, amit valaha ember Grand Slam-elődöntőben játszott. Roger Federer szintű ellenfél ellen pedig egészen biztosan nem teniszezett még soha így senki.. Sőt, azt hiszem, ezt a sportágat jelenleg nem nagyon lehet magasabb szinten művelni, mint ahogyan Nole tette azt az első órában.

Lehet, hogy akadnak majd, akik ezzel a fenti két gondolattal vitatkoznak, és előhozzák, hogy Federer bizony sokat rontott - meg hasonlókat - de ettől még kiindulópontnak ez a két gondolat talán megteszi.

Néhányan kérdezték - vagy inkább számon kérték -, hogy ennek a gondolatnak a közvetítés során miért nem igen adtunk hangot. Vagy - hogy őket idézzem - nem elég hangosan adtunk hangot. Csak az ő kedvükért: Djokovic játéka a részletekben rejlik. Amiatt senki nem ordít, hogy üt valaki egy hatékony returnt, és úgy sem közvetít senki, hogy vonal, vonal, vonal, majdnem vonal. Djokovic játéka hatékony, racionális és manapság tökéletes. Tökéletességében pedig lenyűgöző. De pont azért, mert erre a tökéletességre törekszik, sosem lesz olyan virtuóz, mint mondjuk Federer.

Ez azonban nem baj. Ez pusztán egy állapot.

De kicsit elkanyarodtam, mert nem erről szerettem volna írni, hanem arról a bizonyos majdnemről. Arról a majdnemről, ami Federert élete legnagyobb zakójától elválasztotta. Arról, ahogyan nem dobta oda a meccset az első ötven perc után a sziporkázó Djokovicnak, hanem próbált hinni abban amiben józanul gondolkodva ő sem hihetett. Arról, hogy nem hajtotta le a fejét, nem adta meg magát, hanem küzdött, ahogyan csak bírt.

Sokan gondolták, hogy küzd a semmiért, de ez nem igaz.

Ők ketten, vagy inkább hárman Rafával sokféleképpen mutattak már példát azoknak, akik felnéznek rájuk. Legfőképp azoknak a gyerekeknek, akik példaképüknek őket választották. Efféle példamutatásra azonban eleddig nem nagyon akadt módjuk, nyilván azért mert ennyire vert helyzetben tán még sosem voltak. Federer most igen, abba került, de bebizonyította, hogy a vert helyzet nem szükségféleképpen azonos a megalázó helyzettel. Hogy mindig van kiút. És persze a kiút vége nem szükségszerűen a győzelem, mint ahogyan ma sem volt az. De bizonyos szempontból kiútnak tekinthető az is, ha pusztán megőrzöd a méltóságodat.

Ez az küzdelem a mai napon a sportág iránti alázatról és tiszteletről szólt.

Lassan 35 felé kocogva, 17 Grand Slam-trófeával a zsebben, egy tökéletesen teniszező világelsővel szemben.