„Bíznom kell a játékomban” – Rune úgy érzi, sokat tanult az előző szezon nehézségeiből
Publikálva 18/01/2025 - 07:56 GMT+1
Holger Rune már most olyan eredményeket tudhat maga mögött, amelyekről a többség csak álmodozhat. Nyert 1000-es versenyt, többször járt már negyeddöntőben Grand Slamen, sikerült legyőznie Novak Djokovicot, Carlos Alcarazt és Jannik Sinnert, a ranglistán pedig a negyedik volt a legjobbja.
Hoogtepunten Berrettini - Rune - Australian Open
Videó forrása: Eurosport
A 21 éves teniszező 2022-ben villámgyorsan érkezett meg a felnőtt mezőnybe. Először a Roland Garros-negyeddöntővel jelezte, hogy számolni kell vele, majd a felejthető nyarat követően a fedett pályás szezonban egymást követően négy versenyen játszott döntőt, a Párizsi 1000-es címet öt top 10-es játékos – köztük a döntőben Djokovic – legyőzésével szerezte meg.
Akkor nem sokat fizettek volna a fogadóirodák arra a tippre, hogy a dán lesz a következő játékos Alcaraz után, aki tartósan képes megnehezíteni Djokovic és Nadal dolgát. Az azóta eltelt két szezon azonban nem Runéról szólt: miközben Alcaraz valóban megerősítette a helyét az elitben, Sinner pedig szép csendben mindenkit megelőzött és világelső lett, Rune teljesítménye hullámzó maradt.
"Leginkább azt gondolom, basszus, de öreg lettem" – mondta nevetve, amikor arról kérdezték, hogyan gondol vissza az eredményeire. "Jó dolog visszatekinteni, de nem szokásom, igyekszem inkább a jelenben maradni."
Rune 2024-ben kifejezetten erős teljesítményt nyújtott a szezon utolsó harmadában. Bár a US Openen az első fordulóban meglepte Brandon Nakashima, augusztustól számítva négy elődöntőt játszott, kétszer 1000-es, kétszer 500-as versenyen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/27/4031559-81768828-2560-1440.png)
Rune v Nakashima - US Open highlights
Videó forrása: Eurosport
A momentumot úgy tűnik, hogy erre az évre is sikerült átmentenie. Noha Brisbane-ben kikapott Jiří Lehečkától, az Australian Openen sikerrel megbirkózott a nehéz sorsolással. Nyitányként Zhizhen Zhanggal játszott, aki jobb napjain még a top 20-as játékosokra is veszélyt jelent, a második körben pedig a sokadik visszatérésén dolgozó Matteo Berrettinit búcsúztatta.
"Hihetetlen meccs volt. Arra törekedtem, hogy végig koncentrált maradjak" – mondta a négy szettben megnyert találkozót követően.
Rune úgy érzi, hogy sokat tanult a 2024-es szezon nehézségeiből, és most már sokkal érettebb játékos, mint akár csak az előző Australian Open idején volt.
"Sikerült stabilizálnom a csapatomat, újra megfelelően dolgozom az edzőteremben és a teniszpályán. Ráadásul megtanultam valamit a pályán és azon kívüli önmagamról is, valamint a játékstílusomról. Azt, hogy bízzak a játékomban."
A stabilitásnak Lars Christensen képezi az alapját, aki kisebb megszakításokkal gyerekkora óta ott volt mellette edzőként. Rune a profik között többféle felállást kipróbált, dolgozott Patrick Mouratoglouval, pár hónap erejéig Boris Beckerrel, tavaly októberben azonban visszatért a nevelőedzőjéhez.
"Lars hétéves korom óta mellettem van, azóta dolgozunk együtt, segített a fejlődésemben, és hogy azzá a játékossá váljak, aki most vagyok. Az anyám is mindig mellettem volt, ha a mentális részt nézzük, ő segített a személyiségem kialakulásában" – magyarázta a dán aki úgy fogalmazott, ez a két ember építette őt fel teniszezőként.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/4082161-82780868-2560-1440.png)
Zhang v Rune - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Rune rendkívül szerencsésnek tartja magát, hogy azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és többek között ebből próbál inspirációt meríteni a pályán.
"Úgy gondolom, más játékos voltam akkoriban" – mondta a kezdeti sikerekre utalva. "Fiatalabb, fizikálisan gyengébb teniszező voltam, mégis képes voltam felvenni a versenyt a világ legjobb játékosaival, ami nagyszerű érzés.
Még visszagondolni is remek azokra az emlékekre, mert annyi örömöt és boldogságot éreztem, amikor a pályára léptem. Ez fantasztikus érzés. Bizonyos tekintetben munka, de egyáltalán nem érződik annak. Pontosan úgy élek, ahogyan szeretnék, ami csodálatos dolog."
A dán teniszező Miomir Kecmanović ellen lép pályára a Margaret Court aréna esti programjában, a tét a nyolcaddöntő.
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/6944.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2220.png)
77
3
6
4
4
65
6
4
6
6
Hirdetés
Hirdetés