draw2

Fotó: Eurosport

Most, hogy túl vagyunk már egy első fordulós Youzhny - Gasquet meccsen, holnap pedig vár ránk egy Demi - Henin, egy Pennetta - Wickmayer, valamint egy JMDP - Blake, aztán pedig holnapután egy második körös Baghda - Ferrer;  folyvást azon jár az agyam, hogy jól van-e ez így.
Hogy ilyen meccsek már  a második fordulóban összejönnek, míg noname játékosok juthatnak el akár a harmadik körig is, kizárólag noname játékosok legyőzésével. Hiszen pont azért emelték fel a kiemeltek számát nem is olyan régen 16-ról 32-re, hogy az ilyen helyzeteket elkerüljük.
*Australian Open
Tartozás
01/02/2010 08:00
Hogy  a legjobbak csak később találkozzanak.
Arra jutottam, hogy ketté kell választani a kérdést.
Azzal, hogy néhányan doppingmutyi miatt hátrébb csúsznak a ranglistán, vagy éppen nem tudnak időben nevezni (Gasquet meg a belgák), azzal soha nem fog tudni mit kezdeni a teniszvilág. Mint ahogyan azzal sem, hogy valaki időlegesen visszavonul (Henin). Nem fogja soha senki sem azt mondani, hogy te biza ügyes játékos vagy, legyél te mondjuk a 16. kiemelt, igaz nemrégiben majdnem eltiltottunk, de azért legyél csak nyugodtan. Erre egész egyszerűen nincs megoldás.
Még akkor sincs, ha ezt néhányan alaposan megszívják. Mondjuk konkrétan Demi, Pennetta meg Almagro.
A másik része a kérdésnek azonban azt hiszem megfontolásra érdemes.
Rendben van-e az, hogy Roger az első körben játszik a világranglista 37. helyezettjével, aki egyébként volt már 18. is?
Vagy Delpo a második körben egy volt vb döntőssel, csak azért mert az éppen 41.?
Vagy Ferrer Baghdával, aki az utsó négy tornájából hármat megnyert?
Félreértés ne essék, nem vattázni akarom a sztárokat, élvezem is ezeket a meccseket nagyon, csak úgy gondolom, nem teljesen igazságos az, hogy ők itt nyírják egymást, addig egy Isner egy Seppi és egy ír legyőzésével simán harmadik körös lehet. Jó persze a noname-noname dolog is picit ferdítés, hiszen ahhoz, hogy valaki a 32 közé kerüljön, vagy kiemeltet kell verni, vagy meg kell verni valakit, aki kiemeltet vert. De attól még szörnyen nem ugyanolyan súlyú négyeseket találni a táblán.
Hiszen Nieminen, Lindahl, Melzer és Serra közül ugyanúgy egyvalaki jut a harmadik körbe, mint a Blake, Clement, Russell, Del Potro négyesből.
Lehet, hogy ma ez a létező legjobb megoldás, némi kálóval, de lehet, hogy el lehetne gondolkodni azon, hogy mi lenne. ha a következő 16 (32-48-ig) mondjuk nem kerülhetne az első 16 mellé? Vagy valami hasonló.  A 64 kiemelt nyilván sok lenne, bár az nem igaz, hogy mindig ugyanaz találkozna ugyanazzal, amit sokan gondolnak, hiszen a 63. kiemelt is feltűnhetne a tábla bármelyik helyén, csak a 64.-kel nem találkozhatna csak a végjátékban.
Szóval nem egyszerű. Viszont igazságtalan.
*Australian Open
Grand Finale
31/01/2010 18:17
*Australian Open
16
31/01/2010 15:34