Kitörni látszik saját skizofréniájából a kanadai tenisz – de Felix Auger-Aliassime mindenképpen

Milos Raonic helyét szinte észrevétlenül vette át a kanadai tenisz új, ráadásul tehetségesebb generációja. Denis Shapovalov és Felix Auger-Aliassime egyaránt nagyon korán, 18-19 évesen megmutatták tehetségüket a felnőttek között, és az azóta eltelt időszakban is a tágabb értelemben vett élmezőnyhöz tartoznak. Kettejük eddigi pályafutását – és ezzel az általuk fémjelzett generációt – azonban egyfajta kettősség jellemzi.

Az egyik oldalon a balkezes, géppuskakezű, impulzív Shapovalov, akinél a nyerők-ki nem kényszerített hibák arányánál csak a rontások-bazmegolások viszonya árul el többet az aznapi teljesítményéről. A szabadidejében szívesen rappel, többnyire borzalmasan. A másik oldalon a sztoikus nyugalmáról ismert, megfontolt Auger-Aliassime, aki az ökölrázásait követően is szinte bocsánatkérően pillant a stábtagjaira, amiért érzelmet nyilvánított a pályán. A szabadidejében zongorázik, egészen jól.

A kanadai tenisz ellentmondásossága azonban elsődlegesen nem a játékosaik eltérő személyiségjegyeiben csapódott le, hanem az eredményekben. Adott két, végtelenül, de nagyon más módon tehetséges teniszező, akik már tinédzserként belemélyesztették körmeiket a nagyvadak eleven húsába, és akik utána is töretlenül törtek előre a ranglistán. Csupán egyetlen, de azért nem elhanyagolható mértékű árny vetül az eredményeikre: a győzelmek valahogy elkerülték őket.

Auger-Aliassime kapcsán gyakorta emlegették az elveszített döntőket, merthogy kilenc is van belőlük, ráadásul az első nyolc fináléja alatt szettet sem nyert. Shapovalovot alighanem az szorította valamelyest a háttérbe, hogy ő legalább a legelső, stockholmi döntőjét megnyerte, összességében azonban az ő mérlege sem (volt) fényesebb a honfitársénál. Merthogy azóta is a stockholmi az egyetlen tornagyőzelme, pedig három szezon alatt öt döntőt játszott.

Ebből a szempontból szimbolikus jelentőséggel is bírt az a tény, hogy a 2022-es szezont győzelemmel indították, miután egymás oldalán megnyerték az ATP-kupát Kanadának. A sikerhez kellett egy kis szerencse is, a címvédő oroszoktól például hiányzott a koronavírusos Andrey Rublev, de akiket meg kellett verni, azokat megverték. Auger-Aliassime pedig nem hibázott akkor sem, amikor esélyt kapott arra, hogy lezárja a spanyolok elleni döntőt – apró, mégis fontos lépés a bajnokká válás útján.

- fogalmazott Auger-Aliassime az ATP-kupát követően.

Néhány hétre rá már Daniil Medvedevvel játszott az Australian Open negyeddöntőjében, és lényegesen jobban állta a sarat, mint a US Openen vagy az ATP-kupában. Olyannyira, hogy 2-0-ra vezetett a szetteket tekintve, Medvedevnek pedig szó szerint djokovici feketemágiára volt szüksége a továbbjutáshoz. Ha csalódott is volt, ez az eredményein nem tükröződött, Rotterdamban ugyanis megtörte az átkot, a kilencedik döntőt már megnyerte.

Tavaly nyáron a FiveThirtyEight nevű statisztikai oldal is foglalkozott Auger-Aliassime nyeretlenségével. Akkor még egy nem túl hízelgő statisztika is állt a neve mellett: ő volt mindössze a második teniszező, aki lejátszott nyolc ATP-döntőt, ám egyszer sem került hozzá a trófea. A másik ilyen teniszező a 2018-ban visszavonult Julien Benneteau, aki 0-10-zel zárta a pályafutását – egy lényeges különbség azonban volt közöttük.

Benneteau a döntőinek többségében versenyképesnek bizonyult, a 2013-as Kuala Lumpur-i tenisztornán például egyetlen pont választotta el a győzelemtől João Sousával szemben. Auger-Aliassime viszont a nyolc fináléját úgy játszotta le, hogy egyetlen szettet sem nyert meg, sőt: a játszmák többségét is simán veszítette el. Pedig az esetek felében nálánál alacsonyabban rangsorolt játékos volt az ellenfele, és egyértelmű esélyesként lépett pályára.

A helyzet pedig úgy hozta, hogy a kanadai elsősorban magára haragudhatott. Vannak olyan döntők, amikor nincs mit tenni, túl jó az ellenfél, Auger-Aliassime viszont nyerhető mérkőzéseket veszített el sorozatban, mivel az izgalom túlságosan rányomta a bélyegét a teljesítményére. Beszédes adat, hogy az ATP Touron átlagban 51%-át nyeri meg a lejátszott pontoknak; a döntőiben mindez 44%-ra esett vissza.

Soha nem tűnt reálisnak, hogy egy ennyire tehetséges teniszező nyeretlen maradjon, viszont egyértelműen segítségre volt szüksége. Ezt kapta meg Toni Nadal személyében, akinek volt némi tapasztalata abban, hogyan lehet egy elképesztően tehetséges fiatalból valódi bajnokot faragni. A közös munka pedig beérni látszik: ugyan még mindig vannak megmagyarázhatatlan foltok Auger-Aliassime teljesítményében, de a Grand Slameken és az ATP-döntőkben is iszonyatosan sokat fejlődött.

A meglepően korai wimbledoni és New York-i vereségek azt jelzik, van még miben fejlődni – tény: a sorsolás egyik versenyen sem volt szerencsés – az utóbbi három hét azonban egyértelmű szintlépést jelez. A 22 éves kanadai sorozatban 13 megnyert mérkőzésnél tart – ez természetesen karrierje leghosszabb győzelmi sorozata –, ami három tornagyőzelmet eredményezett: Firenze, Antwerpen, Bázel. Mintha tényleg mindennapossá vált volna a győzelem a számára.

Sokszor van az úgy a sportban, hogy csak a kezdő lökést kell megadni, utána már minden megy magától. Ez az, amit fociban a csatárok a gól-ketchup hasonlattal szoktak leírni: egy ideig semmi sem jön, hogy aztán az üveg tartalma egyszerre adja meg magát a gravitációnak. Auger-Aliassime esetében az a kérdés, sikerül-e magasabb szintre kiterjesztenie a győzelmeket: az 1000-es tornákra, a világbajnokságra, a Grand Slamekre.

A tenisz egyértelműen megvan hozzá, és a fej is alakul, már csak az kell, hogy a megfelelő pillanatban is a helyükre kerüljenek a darabkák. Auger-Aliassime pedig akár már a következő hetekben bizonyíthatja, hogy készen áll a feladatra.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.