Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Előkerült egy mindent eldöntő bizonyíték, hogy valóban megtörtént a generációváltás a teniszben

Németh Dániel

Publikálva 13/11/2021 - 17:01 GMT+1

Egyre többen vannak a mezőnyben, akik már 2000 után születtek, így elkerülhetetlenül kialakult egyfajta generációs szakadék. Hogy pontosan mekkora, azt az ATP egy könnyed videóban szemléltette is.

Holger Rune

Fotó: From Official Website

Az eddig sem volt titok, hogy az ATP NextGen-vb-n szereplő játékosok fiatalok, végtére is erről szólna ez a torna. De hogy ennyire?!


Még mindig súlyos többségben vannak azok az emberek, akik nem csak láthattak, de még használhattak is kazettákat zenehallgatás céljából, és az otthoni filmezés VHS-korszakát is megélték. Technológiai értelemben persze már mindkettő őskövületnek számít, az emberiség történetében viszont legfeljebb pár oldalnak felelne meg, a generációs szakadékok kialakulásához viszont ez a nem egészen két évtized is elegendő. Erre most egy elég szemléletes példát is kaptunk.
Ezen a héten a világ legjobb 22 éven aluli teniszezői (a mezőny nem teljes, mert néhányan lemondták a szereplést) Milánóban játszottak, csupa-csupa olyan játékossal, akik 2000-ben vagy azt követően születtek. Az biztos, hogy a verseny történetében nem volt még olyan, hogy a teljes mezőny a 21. században született volna, és azon is meglepődnénk, ha lett volna ezt megelőzően olyan profiknak rendezett tenisztorna, amelyen mindenkinek kettessel kezdődött a születési éve.
Szóval az nem titok, hogy akik itt vannak, azok nagyon fiatalok, de hogy mennyire kellene egy átlag nézőnek öregnek éreznie magát egy ilyen mezőnytől, azt a torna hivatalos Facebook-oldalán két videóban is szemléltették. A potenciális résztvevők (mert az anyagban Jannik Sinner, Felix Auger-Aliassime és Jenson Brooksby is feltűnik, akik végül visszaléptek a tornától) azt a feladatot kapták, hogy a ’90-es évek jellegzetes holmijait próbálják felismerni és megnevezni.

Spoiler alert: inkább kevesebb, mint több sikerrel tették ezt.

Jó, nem mindenki. Auger-Aliassime és Korda nem csak felismerte a kazetta funkcióját, de meg is tudta nevezni, mi az, Sinner is látott már életében ilyesmit, mivel a nagypapája időnként a kocsiban használja. Mondjuk ehhez képest az első tippje neki is az volt, ami a nagy átlagnak: ez valami, amin filmet lehet nézni, miután csatlakoztattuk azt valahogyan a DVD-lejátszóhoz, vagy a tévéhez. Igen, ez a verzió is elhangzott.
Az már viszonylag könnyen ment, hogy a walkmant és a discmant legalább a funkció szerint elhelyezzék a térképen, mondjuk gyakorlatban csak utóbbi működésével találkoztak. Már aki, mert szegény Carlos Alcaraz ezen a téren is elveszettnek tűnt egy kicsit. A végső kegyelemdöfést a VHS-nél vitték be, egészen pontosan Holger Rune, aki egy ártatlan kérdés (Ez az az izé, amibe a filmet teszik?) után rávágta: „Ó, igen, persze, láttam a régi filmekben.”
Minden poént azért nem akarunk lelőni, meg ha akarnánk sem tudnánk, az értetlen, csodálkozó tekintetek sokkal többet mondanak bármilyen szónál.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés