Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Jannik Sinner bejutott a Miami tenisztorna döntőjébe

Eurosport
Eurosport

Frissítve 02/04/2021 - 23:16 GMT+2

A 21. helyen kiemelt olasz játékos a hetedikként rangsorolt Roberto Bautista-Agutot győzte le az elődöntőben 2 óra 31 perc alatt, szetthátrányból fordítva.

Jannik Sinner steht im Masters-Finale von Miami

Fotó: Getty Images

A 19 éves Jannik Sinner bejutott pénteken a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna 4,3 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyének döntőjébe.

A 21. helyen kiemelt olasz játékos a hetedikként rangsorolt Roberto Bautista-Agutot győzte le az elődöntőben 2 óra 31 perc alatt, szetthátrányból fordítva.
A spanyol teniszező - aki az előző körben az első helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet búcsúztatta - az első játszmát még 7:5-re hozta, a folytatásban viszont Sinner már komolyabb ellenállást fejtett ki, a második szettben 5:4-nél elvette riválisa adogatását, és egyenlített.
A döntő játszmában előbb Bautista-Agut, majd Sinner brékelt, és ismét 4:4-ig haladtak fej fej mellett a felek, aztán az olasz játékos "lemásolta" azt, amit a második szettben véghezvitt, újfent 5:4-nél vette el a spanyol adogatását és ismét 6:4-re diadalmaskodott, ezzel a meccset is megnyerte.
Sinner döntős ellenfele a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov és a 26. helyen rangsorolt lengyel Hubert Hurkacz összecsapásának győztese lesz.
Sinner (olasz, 21.)-Bautista Agut (spanyol, 7.) 5:7, 6:4, 6:4
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés