Marozsán Fábián hatalmas csatában, szetthátrányból fordítva győzte le szlovák ellenfelét a mallorcai tenisztornán
Vanda Pharmaceuticals Mallorca Championship - Marozsán Fábián játszmahátrányból fordítva legyőzte a szlovák Alex Molcant a Mallorcán zajló 613 ezer euró (218 millió forint) összdíjazású füves pályás férfi tenisztornán, ezzel a nyolcaddöntőbe jutott.
Frances Tiafoe nyerte az amerikai házidöntőt Halléban, karrierje legkomolyabb trófeáját nyerte
Videó forrása: SNTV
A világranglistán 102. helyezett Molcan és magyar riválisa (62.) először találkozott egymással. Az első felvonásban a Vasas SC sportolója fogadóelőnyig sem jutott el, a saját adogatását viszont kétszer is elveszítette, ami 24 perc elteltével a játszmába került számára.
- „Ezek a srácok állatok” – egyre több a sérült teniszező, a helyzet lassan tarthatatlan
- „Valaminek most azonnal meg kell változnia” – vészjósló figyelmeztetést kapott a britek kedvence
A folytatásban a 26 éves magyar teniszező már jobban állta a sarat a legjobb 40-ben is megfordult ellenfelével szemben, ez a játszma rövidítésben dőlt el úgy, hogy mindkét játékosnak volt több meccs- vagy szettlabdája, végül Marozsán egyenlített.
A harmadik felvonásban a magyar játékos kétszer is nehezen hozta adogatását, de így is eljutottak 6:6-ig. A rövidítésben Marozsán 3-0-ra és 5-2-re is vezetett, majd a második meccslabdáját tudta értékesíteni.
A meccs három perc híján két és fél óráig tartott.
Marozsán következő ellenfele a negyedik helyen kiemelt chilei Alejandro Tabilo (33.) lesz.
Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2233.png)
2
712
77
6
610
65
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)