Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Federer kikapott visszatérő meccsén

Eurosport
Eurosport

Frissítve 18/05/2021 - 18:11 GMT+2

A svájci klasszis a 2019-es Roland Garros óta először játszott salakon.

Roger Federer

Fotó: Getty Images

A 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer már a nyolcaddöntőben kiesett a 481 ezer euró (170 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.

A nyitókörben erőnyerő, hazai kedvenc sztárt kedden a salakspecialista spanyol Pablo Andujar búcsúztatta úgy, hogy az utolsó szettben 2:4 után sorozatban négy gémet nyert.
A 39 éves Federer a tavalyi Australian Open után két térdműtéten esett át, szinte teljesen kihagyta a koronavírus-járvány miatt megrövidült 2020-as szezont, és csak idén márciusban tért vissza Dohában. A katari versenyen második meccsén, a negyeddöntőben kikapott, majd közölte, hogy még nem elégedett a formájával, és egy ideig a tornák helyett az edzésekre koncentrál. A szupersztár az előző salakos mérkőzését a 2019-es Roland Garros elődöntőjében vívta.
Eredmények, nyolcaddöntő:
  • Andujar (spanyol)-Federer (svájci, 1.) 6:4, 4:6, 6:4
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés