Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Barcelonában sem kell túl sokat időznie Paire-nek

Eurosport
Eurosport

Frissítve 19/04/2021 - 21:08 GMT+2

Barcelonai tenisztorna - Paire ismét az első fordulóban búcsúzott

Benoit Paire

Fotó: Getty Images

A francia Benoit Paire ismét a nyitókörben búcsúzott az 1,7 millió euró (614 millió forint) összedíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 35. játékost az olasz Federico Gaio verte, aki szerencsés vesztesként került fel a főtáblára, és a 138. helyen áll.
A 31 éves Paire márciusban közölte, hogy a buborékos rendszerben zajló tornákon nincs kedve küzdeni, és már nem tesz meg mindent a győzelemért, mert az elvesztett mérkőzésekkel is jól keres. Kifejtette, hogy a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen átalakított világranglistának köszönhetően gyenge teljesítménye ellenére sem csúszik lejjebb a rangsorban, és a főtáblán indulhat mindenhol.
A teniszélet tavaly augusztusi újraindulása óta a franciák fenegyereke - aki 18. is volt a világranglistán - mindössze két győzelmet aratott, a többi versenyén már az első mérkőzésén kiesett.
Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
  • Gaio (olasz)-Paire (francia) 7:5, 6:3
  • Norrie (brit)-Caruso (olasz) 6:1, 6:2
  • Nishikori (japán)-Pella (argentin) 4:6, 7:6 (7-4), 6:2
  • Ivaska (fehérorosz)-Griekspoor (holland) 6:3, 6:1
  • Munar (spanyol)-Monteiro (brazil) 6:3, 7:5
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés