Átnevezik a női tenisztornákat: ez már az ATP és a WTA együttműködésének a jele?

A következő idénytől már az ATP-nél is ismert 1000-es, 500-as és 250-es kategóriák szerint osztályozzák a versenyeket.

Fotó: Eurosport

2021-től a férfi versenyekével megegyező megnevezést kapnak a női tenisztornák - írja a Marca. A változtatás célja, hogy a WTA sorozatait könnyebb legyen megkülönböztetni egymástól, ugyanakkor azt is jelezheti, hogy a női teniszezőket képviselő szervezet és az ATP között szorosabb az együttműködés a korábbi évekhez képest.

Újraszervezi és átnevezi versenysorozatait a WTA, és a jövő évtől kezdve - az ATP-tornák mintájára - WTA 1000, WTA 500 és WTA 250 néven futnak az eseményeik. Az elsőként a Marca által megszellőztetett hírt még nem kommentálták a szövetség részéről, de a spanyol lap úgy tudja, december 2-án tervezik a hivatalos bejelentést. Az újrabrandelésre azért lehet szükség, mert a WTA-tornákat a mostani rendszerben nehezebb azonosítani, mint a megszerezhető pontok szerint kategorizált ATP rendezésű eseményeket.
A Marca szerint az alábbiak szerint alakul át az új naptár:
Mindamellett, hogy az átláthatóságot tényleg megkönnyítené ez a felosztás, a háttérben akár komolyabb folyamatok is meghúzódhatnak. Áprilisban Roger Federer dobta be az ötletet Twitteren - nyilván nem csak egy hirtelen ötlettől vezérelve - hogy mi lenne, ha egyesítenék az ATP-t és a WTA-t. Ezek jelenleg egymástól független és önálló döntési jogkörrel rendelkező szervezetek, ráadásul a Nemzetközi Teniszszövetség mellett ott van a négy Grand Slam-torna, amit össze kell hangolni szervezeti szinten.
Rafael Nadal támogatta Federer javaslatát, csakúgy, mint Andy Murray, Billie Jean King, valamint a topjátékosok többsége. Nyitottnak mutatkozott Steve Simon WTA-elnök és az ATP új vezetője, Andrea Gaudenzi is: abban legalábbis egyetértettek, hogy a két szervezet egyesítése mindkét félnek előnyös lehet. Azóta a háttérben valóban nagyobb az együttműködés mértéke a korábbiaknál, amely bizonyos formában testet is öltött. Múlt héten a Madrid Open bővítéséről döntöttek, most pedig küszöbön áll a WTA átnevezése.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés