Marozsán Fábián a nyitókörben búcsúzott az almati tenisztornán

A hetedik helyen kiemelt Marozsán Fábián kikapott a nyitókörben a kazahsztáni Almatiban zajló, egymillió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

Marozsán Fábián

Fotó: AFP

A világranglistán 57. játékos szűk egy hónap után tért vissza az ATP Tourra, mivel legutóbb a kínai Hangcsouban versenyzett, ám ott megbetegedett, és a soron következő pekingi, illetve sanghaji tornától is visszalépett. A Hajdúszoboszló SE sportolója az elmúlt hetekben itthon lábadozott, illetve fokozatosan újra edzésbe állt, és a volt kazah fővárosban elsőként Borna Coriccsal került szembe.
A horvát játékos három ATP-trófeát nyert, volt 12. is a ranglistán, de sorozatos sérülései és műtétei miatt nem tudta megvetni a lábát a legjobbak között. Jelenleg a 96. helyen áll, és az előző hat meccséből csak egyet nyert meg. Korábban egyszer találkoztak, tavaly a római salakon az adriai teniszező bizonyult jobbnak, Marozsán ott az előző körben a világelső Carlos Alcarazt búcsúztatta.
A hétfői mérkőzésen 3:3-nál a 25 éves magyar négy bréklabdát még hárított, de az ötödiket már nem tudta. Coric azonban két kettős hibával "leadta" a szerváját (4:4), csakhogy Marozsán is így tett, ő is semmire bukta el az adogatását, ellenfele pedig összeszedte magát, és 47 perc elteltével szettelőnyben volt.
A folytatásban is sok volt a hiba, de ezekből Marozsán jött ki jobban, és 3:0-ra elhúzott. A 27 éves rivális azonban utolérte őt, újabb fordulatként azonban az ekkor már sokat rontó magyar 5:5-nél ismét elbukta az adogatását, ám Coric nem tudta kiszerválni a meccset. A játszmát lezáró rövidítésben már egyértelműen a stabilabban ütő horvát volt jobb, így 1 óra 53 perc után ő ünnepelhetett.
Eredmény:1. forduló (a 16 közé jutásért):Borna Coric (horvát)-Marozsán Fábián (7.) 6:4, 7:6 (7-4)
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés