"Elég sok technikai visszajelzést kért, és ez nem volt valami kényelmes számomra" - Andy Murray elárulta, mi nem működött Novak Djokovic edzőjeként

A múltidézőt tartó Andy Murray elárulta, hogyan élte meg karrierje egyik legnehezebb mérkőzését Roger Federer ellen, amely meccs még mindig élénken él az emlékezetében. A tavaly visszavonuló skót azt is elmesélte, hogy mit tanult a Novak Djokovic melletti rövid edzősködése során, és hogy milyen tervei vannak a közeljövőben.

„Rafa, mindig itt leszünk veled” – Federer, Djokovic és Murray búcsúzik a Salakkirálytól

Videó forrása: Eurosport

Először is, sokat tanulsz a gyengeségeidről.
Vissza 2014-be.
11 éve Andy Murray az ATP Finals-en Roger Federer ellen játszott mérkőzésén élte át pályafutása egyik legmegalázóbb pillanatát. Most pedig a nyilvánosság elé tárta, ami az ő bátor és szókimondó előéletét látva nem számít meglepetésnek. Majd abba is beavatott minket, hogy miként élte meg, hogy Novak Djokovic edzője lehetett.
Andy Murray a három Grand Slam-cím megnyerése után hihetetlen magasságokba emelkedett karrierje során, és néhány epikus mérkőzést is játszott, amelyek közül a 2012-es londoni olimpia egyes döntője – Federer ellen – a skót játékos legkiemelkedőbb partijának számít.
picture

'Can I substitute him for Andy?' - Azarenka looks to replace Murray with Djokovic's son in doubles

Videó forrása: Eurosport

Azonban voltak néhány megalázó pillanatok is a 20-szoros Grand Slam-győztes svájcival szemben – ezek közül a legemlékezetesebb a 2014-es londoni ATP Tour-döntő csoportmérkőzése, ahol a svájci zseni 6:0, 6:1-re kalapálta el őt.
A The Tennis Mentor magazinnak adott interjúban mesélt erről a mérkőzésről, kiemelve, hogy milyen nehéz győzelmet aratni ebben a sportágban.
"A tenisz egyik jellemzője, hogy nehéz, de sokat lehet belőle tanulni. A legtöbb héten vereséggel zárul a torna. Még a legnagyobb játékosok is, ha egy évben 20 tornán vesznek részt, és ötöt megnyernek közülük, az már remek szezonnak számít." – kezdte a sztoriját Murray a TNT Sports cikke alapján.
picture

Elbúcsúzott Andy Murray, az olimpiák hőse, mindannyiunk hőse - videó

Videó forrása: Eurosport

"A többi hét vereséggel zárul. De azt mondanám, hogy az egyik mérkőzés, amelyen megalázó vereséget szenvedtem, a World Tour döntőjében volt az O2 Arénában. Nem emlékszem, hogy 6:0, 5:0 volt-e, de biztosan 6:0 3:0 volt, mielőtt megnyertem az első game-et, és lehet, hogy 6:0, 5:0 is volt már Federer ellen.
Ő remekül játszott, én pedig szörnyen. A hazai közönség előtt, egy hatalmas stadionban. Azt hiszem, ez volt az egyetlen alkalom a karrierem során, amikor csak remélni tudtam, hogy nyerek egy gémet. Azon a napon határozottan megalázottnak éreztem magam." – tette hozzá a skót terminátor.
Murray rövid ideig, de nagy figyelmet keltve Djokovic edzői csapatának tagja volt idén. A 38 éves teniszező beszélt arról is, milyen kihívásokkal járt korábbi riválisát edzeni, és megnevezte azokat a területeket, ahol fejlődnie kell a következő szerepkörében.
"Úgy gondolom, hogy sok volt játékos számára nagy különbség van a játékos és az edző szerepe között, amit én is vártam. Nyilvánvaló, hogy amikor ilyen szintű emberekkel dolgozol, edzőként valószínűleg megmutatkoznak az erősségeid, de a gyengeségeid is." – magyarázta tréneri tapasztalatait.
picture

Így ért véget Andy Murray pályafutása a párizsi olimpián - Videón a búcsúmeccs legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

"Azt mondanám, hogy a legtöbb volt játékosnak a játék technikai oldala az, amiben gyengék. Novak néha elég sok technikai visszajelzést kért, és ez volt az, ami nem volt valami kényelmes számomra.
Először is, hogyan tanítsunk valakinek technikát? Úgy gondolom, hogy azok az edzők, akik fiatalabb játékosokkal dolgoznak, és ehhez vannak szokva, valójában erősebbek, mint sok edző, aki a Touron tevékenykednek, mert ha egy játékos 20-22 éves, akkor nem próbálod átalakítani a játékát és a technikáját. Inkább csak apró változtatásokról van szó itt-ott.
Ez az a dolog, amin mindenképpen dolgozni akarok, ha a jövőben edzősködni fogok, és amiről tanulni akartam valakitől, aki nagyon jó ebben." – mesélte el őszintén, hogy mi az, ami nem működött Djokoviccsal.
picture

Tökéletes búcsú egy hőstől: így köszönt el Andy Murray-től Federer, Nadal és Djokovic

Videó forrása: Eurosport

Következő pozíciójáról beszélve Sir Andy elmondta, hogy szívesen dolgozna egy fiatal, feltörekvő brit játékossal.
"Igen, visszatérnék az edzősködéshez, ha megfelelő projektről lenne szó. Valószínűleg jobban élvezném a fiatalabb játékosokkal való munkát, és azt, hogy már fiatal koruktól kezdve hatással lehetek rájuk. Segíteni szeretnék minden brit játékosnak, ha ők is szeretnék.
Azt hiszem, a jövőben újra edzősködni fogok, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a közeljövőben lesz-e. Nem terveztem, hogy visszatérek a sportág vérkeringésébe, amikor Novak felhívott. Nem hiányzott a tenisz, és nem vágytam vissza erre az útra. Ez egy nagyon különleges lehetőség volt. Azt hiszem, valamikor szeretném újra megtenni." – zárta tanulságos mondandóját Andy Murray.
picture

Murray v Popyrin - Queen's highlights

Videó forrása: SNTV


  • Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

 
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés