Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Andy Murray: Nem kell sajnálni, senki sem kényszerít a teniszre

Németh Dániel

Publikálva 12/06/2021 - 14:25 GMT+2

A skót nem ért egyet azokkal a kritikákkal, amelyek szerint be kellene fejeznie a pályafutását.

Andy Murray

Fotó: Imago

Andy Murray nehéz időszakon van túl, de továbbra is bízik abban, hogy a nehézségek leküzdése esetén felveheti a versenyt a legnagyobbakkal. Ő maga sem tudja, mennyit enged még neki a teste, de megállni még nem szeretne.


Az egykori világelső 2017 óta folyamatosan sérülésekkel bajlódik, átesett több csípőműtéten, kapott egy protézist, és több időt tölt rehabilitációval, mint amennyi a teniszversenyekre jut. Ennek ellenére továbbra is küzd teniszkarrierjének utolsó darabkáiért, és ha sikerülne Wimbledonra megfelelő formába kerülnie, akkor ő maga is azt érezné, megérte dolgozni az elmúlt három-négy szezonban. Nagy kérdés azonban, hogy van-e olyan állapotban, lesz-e még egyáltalán, hogy a hazai Grand Slamén szerepelhessen.
„Jól érzem magam” – mondta a skót a Guardiannek. „Szeretnék fitt lenni és játékra alkalmas állapotba kerülni, és szerintem ez sikerülni is fog. A csapatom, a fizióim, az orvosaim egyaránt így gondolják. Izgatott vagyok, hogy újra Wimbledonban játszhatok, méghozzá nézők előtt. Eléggé hiányzott. Ugyanakkor az előző években, amikor megkérdezték tőlem, hogy érzem magam, én rendre azt feleltem, hogy jól. És aztán valami történt.”
A valami történt meglehetősen visszafogott értékelése Murray előző szezonjainak. Két évvel ezelőtt olyan fájdalmai voltak, hogy úgy tűnt: véget ért a pályafutása, gyakorlatilag be is jelentette a visszavonulását. Bár elmondta, szeretne hazai közönség előtt, Wimbledonban búcsúzni, nem volt benne biztos, hogy képes elhúzni addig a karrierjét. Végül átesett a csípőprotézis-műtéten, amelynek elsősorban az életminőség javítása volt a célja, másodsorban gondolt arra, esetleg folytathatná a teniszt is.
Murray azóta eljutott bizonyos szintig, ám nagyon tűnik, hogy a korábbi magasságokba nem fog eljutni, a szemére is vetették párszor, hogy be kellene fejeznie a pályafutását. „Sok ember mondja, hogy hagyjam abba a teniszt, nem akarnak ilyen állapotban látni, nem tudok egészséges maradni, nem tudom ezt csinálni, mi értelme van. De erre csak annyit mondok: ne sajnáljatok! Szeretem ezt csinálni, én választottam. Senki sem kényszerít rá.”
Furcsa dolog a sport. Úgy tűnik, hogy sokan elkeseredetten várják a visszavonulásomat, hogy befejezzem azt, amit imádok csinálni.
Nehéz elképzelni, hogy Murray-nek legyen még esélye valamikor megnyerni Wimbledont, akadnak azonban olyan szurkolók is, akik titkon bíznak az egykori világelső sikerében. Végsősoron épp erről szól a sport, a lehetetlennel való szembenézésről és az azzal való leszámolásról. Murray aktuális helyét amúgy sem egyszerű feladat meghatározni, hiszen évek óta nem láttuk őt teljesen egészségesen, topjátékosok ellen küzdeni.
picture

Soares / Melichar - Murray / Williams

Fotó: Eurosport

Ahhoz, hogy legyen esélye velük játszani, meccsekre, győzelmekre van szüksége, ellenkező esetben legfeljebb edzéseken találkozhatnak, idén egyébként ott volt Djokovic mellett ütőpartnerként a római tenisztornán. „Jól ment a játék, elégedett voltam. Egyértelműen megérte, mert több minden kiderül a játékodról. Élveztem is. Nem is emlékszem, mikor teniszeztem Djokovic ellen tétmeccsen utoljára. Talán valamikor 2017 körül lehetett a dohai versenyen.”
Rég volt, ennek ellenére még mindig látja a helyét a mezőnyben. „Nézd, amikor a topjátékosokkal edzek, ugyanolyan magasak az elvárásaim, mint 20 évesen voltak. Amikor persze értékelem a dolgokat, akkor tudom, hogy kevés meccset játszottam, sérült is voltam. Tudom, hogy nem kellene ennyit várnom magamtól az edzéseken, de ha már játszani kezdek, még mindig türelmetlen vagyok. Ilyen voltam mindig is.”
Úgy gondolom, sportban fontos ez a fajta rohamtempó, ha a csúcsra jutás a cél. Szükség van erre a gondolkodásmódra.
Murray egyébként azt mondja, nem az erőnlét a kérdéses az esetében. "A decemberi felmérők alapján ugyanolyan jó vagyok, mint korábban. A sérülések és a fájdalmak azonban korlátozzák a lehetőségeinket. Elvégzek minden munkát annak érdekében, hogy formában maradjak, és amikor túl leszek a problémák nehezén, a legmagasabb szinten tudjak versenyezni” – fogalmazott a skót. Murray-nek egyébként nem csak a sérülések keserítették meg az életét, de a covid is, az Ausztrál Open előtt ugyanis elkapta a vírust.
picture

Andy Murray

Fotó: Getty Images

„Nem akartam elhinni, mert mindent megfelelően csináltam. Floridában kellett volna játszanom, mégis lemondtam az utazást, mert sok fertőzött volt a régióban. Otthon voltam és a Nemzeti Teniszközpontban. Elektromos autóval járok, még csak tankolás címén sem kellett emberekkel érintkeznem. Úgy éreztem, mindent jól csináltam, és mégis pórul jártam” – mondta Murray, aki később kritizálta az NTC protokolljait, mert túl sokan tartózkodtak az edzőteremben.

Murray várandós felesége és a három gyermekük is koronavírusosak lettek, ami még tovább növelte az egykori világelső frusztrációját.

Az, hogy visszalépett a Roland Garrostól, inkább taktikai megfontolású lépés volt, mert szeretne a lehető legjobban felkészülni a füves versenyekre, főleg Wimbledonra. „Amennyire én tudom, tavaly senki sem teniszezett füvön a járvány miatt. Az egyik évben úgy nyertem Wimbledont, hogy előtte visszaléptem a Roland Garrostól, és több időm volt felkészülni. Azt persze nem állítom, hogy ugyanaz lesz a végeredményt” – tette hozzá némi szünetet követően.
Wimbledon kétségtelenül különleges helyet tölt be Murray szívében, pedig a viselkedése miatt sokáig felemás volt a viszonya a közönséggel. Miután kikapott a 2012-es döntőben Roger Federertől, majd elsírta magát, azokat is maga mellé állította, akik korábban nehezteltek rá a kifakadásai és a káromkodásai miatt. Egy évvel később már megnyerte a tornát, onnantól kezdve pedig egyre és egyre keményebben hajtott, 2015-ben Davis-kupa-győztes lett, 2016-ban pedig megnyerte Wimbledont, az olimpiát és a világbajnokságot is.
Ezt követően jöttek a gondok, 2017-ben már az elviselhetetlenség határáig fokozódtak a fájdalmai, így a wimbledoni búcsút követően kénytelen volt pihenni egy kicsit. Problémái azonban a konzervatív kezelés hatására sem oldódtak meg, így 2018 elején kés alá feküdt: egy szalagot eltávolítottak, a sérült porcot helyrehozták és a gyulladást is próbálták kezelni. Miután ez sem működött, 2019-ben már protézist kapott, majd Bob Bryan példájából inspirációt merítve a karrierjét is folytatta.
„A tested a hosszú idő alatt hozzászokik egyfajta mozgáshoz. Szóval, amikor megváltoztatod azzal, hogy beépítesz egy fémdarabot oda, az megváltoztatja a mozgást, és a testednek egyéb pontjait teszi ki nagyobb terhelésnek. Tudtam, hogy nehéz lesz. Biomechanikailag vannak egyenlőtlenségek. De ezzel együtt is nagyon jó érzés volt” – emlékezett vissza a nehéz kezdetekre Murray, aki eleinte csak párosban tesztelte az új csípőt, Feliciano López oldalán meg is nyerte a queen’s-i tornát.
picture

Feliciano López és Andy Murray

Fotó: Getty Images

Szóba került Naomi Osaka és a média helyzete is, Murray-nek ugyanis szintén voltak kellemetlen emlékei a híresen kemény brit sajtóval szemben. Különösen fiatalon, amikor jóformán egyik pillanatról a másikra lett belőle sztár. „Egyik napon 10-15 ember előtt játszottam, majd egyszer csak 15 ezer néző előtt teniszeztem a Centerpályán, tévénézők milliói előtt, a kamerák pedig az otthonomig követtek, paparazzik voltak a ház előtt. Nem tudtam, hogyan kezeljem mindezt.”
Kezdetben sokan vádolták Murray-t azzal, hogy mogorva volt az újságírókkal, pedig saját bevallása szerint fiatalon egyébként is nehezen nyílt meg, a családtagjaival is ritkán beszélgetett érzésekről. „Nem tudtam, hogyan kezdjek bele az ilyesfajta beszélgetésekbe. Ezért aztán az volt általában, hogy semmit sem mondtam, a frusztráció csak nőtt, fogalmam sem volt, hogyan kommunikáljak. Ezzel mind a mai napig vannak problémáim.”
Murray végezetül kitért arra is, milyen céljai vannak még a pályafutásra hátralévő részében. „Igen, szeretném megnyerni Wimbledont. Szeretnék újra világelső lenni” – mondta. „Egészen a legmélyéig szeretem a teniszt. Ha szeretsz valamit, miért kellene befejezni csak azért, mert nem megy annyira jól, mint régen? Kritizálhatják a teljesítményemet, megmondhatják, hogy pocsék voltam, ez rendben van. De én egészen addig megyek, amíg bírom, mert imádom ezt csinálni.”
Forrás: Guardian

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés