Évtizedek óta nem látott változások várnak a teniszre? – Az ATP elnöke reagált a pletykákra

Két héttel ezelőtt az Athletic arról írt, hogy a Grand Slam-tornák és a nagyobb ATP-versenyek összegyúrásából létrehozhatnak egy prémium tourt, amelyen a világ 100 legjobb játékosa vehetne részt. Andrea Gaudenzi, az ATP elnöke elárulta, mit gondol ezekről a tervekről, és milyen irányba vinné a teniszt a következő években, ha csak rajta múlna.

Djokovic visszavágott Sinnernek, vb-címmel koronázta meg szuperszezonját

Videó forrása: Eurosport

Véget vetnének a tenisz megosztottságának, egy prémium sorozat lehet a válasz a korszak kihívásaira.
Stan Wawrinka nemrég egy interjúban szokatlanul nyíltan beszélt a tenisz szervezeti problémáiról. Szerinte a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a sok irányítótestület között eltűnik a játékosok hangja, vagyis hiába beszélnek most már évtizedes viszonylatban a versenynaptárral vagy épp a labdákkal kapcsolatos észrevételeikről, az egyéni – jelen esetben szervezeti – érdekek felülírják azt. Ez persze csak az érem egyik oldala.
A tenisz tagoltságának egyéb hátulütői is vannak: a négy Grand Slam-torna, az ATP, a WTA, illetve az ITF külön-külön tárgyal a közvetítési jogokról a különböző társaságokkal, ami versenyhátrányt jelent azokkal a sportágakkal szemben, amelyek a prémium terméküket egyben értékesítik. Wawrinka épp a Grand Slamek irreálisan nagy befolyását tartja a legkárosabb jelenségnek, mivel szerinte ez azt is lehetővé teszi, hogy a bevételeikből aránytalanul keveset csorgassanak vissza a játékosoknak.
Ebben a környezetben vált globális tényezővé a sportban Szaúd-Arábia, amely egyre nagyobb erőket mozgósít, hogy bevásárolja magát a legfontosabb sportágakba. Van már forma-1-es versenye, Premier League-klubja, egy döbbenetesen sok pénzzel felfuttatott futball-ligája, újabban pedig a tenisz felé is kacsintgatnak. Nyílt titok, hogy meg akarják szerezni a WTA-világbajnokság jogait, míg a férfiaknál egy 1000-es licensz megszerzésén dolgoznak.
Ez a helyzet pedig még a legnagyobb versenysorozatokat is óvatosságra kényszeríti. Elrettentésként elég a golf példájára tekinteni: két évvel ezelőtt a szaúdiak saját versenysorozatot indítottak LIV Golf néven, amelybe leigazolták a PGA Tour sztárjainak egy részét. A pereskedéstől sem mentes konfliktus végül kiegyezéssel ért véget: a PGA és a LIV megállapodott a két szervezet összeolvasztásáról, amelynek részleteit még mindig nem dolgozták ki teljesen.
picture

Stan Wawrinka szerint túl nagy hatalommal bírnak a tenisz különböző szervezetei - Fotó: Ibrahim Ezzat

Fotó: AFP

Látva a szaúdi pénzcsapot, nem elrugaszkodott elképzelés azt feltételezni, hogy ha nagyon akarják, akkor a teniszben is létrehozhatnak egy alternatív sorozatot, amelyben új versenyeken, de a mostani keresetük sokszorosáért léphetnek pályára a játékosok. A különböző szervezetek ezt látva érzékelik, hogy a korábbinál szorosabb együttműködésre van szükség, és a saját túlélésük érdekében meg kell reformálniuk a jelenlegi rendszert.
Az Athletic két héttel ezelőtt azt írta: a megoldás egy prémium tour lehet, amely a négy Grand Slam mellett a tíz legnagyobb eseményt foglalná magába (vélhetően a kilenc Masterst és egy szaúdi tornát), létrehozva ezzel a Forma-1 teniszes változatát.
A lap azt állítja, hogy a négy Grand Slam eltökélt a szövetséget illetően, olyannyira, hogy még nem írták alá a következő három év pontrendszerét rögzítő megállapodást. Ez egyszerre tekinthető nyomásgyakorlásnak és a változás előszelének: mégis miért köteleznék el hosszabb távon magukat valami mellett, ami talán már januárban érvényét veszíti? A terv ugyanis az, hogy az Australian Openre már konkrét elképzelésekkel rendelkezzenek a sportág reformját illetően.
De hogyan is nézne ki ez a prémium tour? Itt megint csak az Athletic információira tudunk hagyatkozni. Ha minden igaz, ezeken a versenyeken a tour-kártyát megszerző játékosok indulhatnának, akik garantált fizetést kapnának és kiszámíthatóbb, kisebb megterheléssel járó versenyrendszerben szerepelhetnének. Az 500-as és a 250-es versenyek a prémium tourra való bejutás eszközei lennének, de a tour-kártyások is részt vehetnének rajtuk, ha úgy döntenek.
Andrea Gaudenzi, az ATP elnöke a Nationalnek adott interjúban elmondta: ő nem tart attól, hogy a nagyobb versenyeik elhagyják a szervezetüket. „A véleményem szerint egyáltalán nem [fenyeget ez a veszély]. Úgy érzékelem, hogy nagy a zaj ezen a téren. Én magam is sokszor beszéltem a OneVision keretében arról, hogy ki kell találni, hogyan működhetnénk együtt, nem igaz?” – magyarázta a sportvezető.
picture

Andrea Gaudenzi

Fotó: Imago

„Bármit is írtak abban a cikkben, egyértelműen a prémium termékekre való fókusz koncepciójáról van szó, ami annyit tesz, hogy a Grand Slamek és a Mastersek, tehát a közös prémium termék nagyon erős ajánlat lenne a fogyasztók számára. Ezzel kapcsolatban 100%-ig egyetértek. Ezt próbáljuk megvalósítani a OneVision keretében. Nem is tudom, talán vannak, akiknek mások az elképzeléseik arról, hogyan érhetnénk ezt el.”
Gaudenzi azt is hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a tenisz ne önmagát marcangolja, hanem az erejét egyesítve versenyezzen a többi sportággal szemben. Szerinte az Athletic által felvázolt megoldás több kárt okozna a tenisz számára, mint ahány problémát megoldana, miközben a mostani értékeket megőrizve is új alapokra helyezhetik a teniszt. Gaudenzi egyébiránt abban sem hisz, hogy a Grand Slameknek érdekükben állna egy önálló tourt működtetni a kiemelt versenyük mellett.
„100%-ban az egység és a párbeszéden keresztül zajló megoldáskeresés híve vagyok. Erősen hiszem, hogy sokkal több mindenben tudunk megegyezni, mint amennyit most gondolunk. Végsősoron együtt vagyunk ebben. Mindannyian azért dolgozunk, hogy erősebb legyen és növekedjen a tenisz a többi sportággal és szórakoztató termékkel szemben. Egy oldalon állunk, egy csapatban vagyunk, ez pedig a tenisz. A polgárháború nem segít.”
Gaudenzi arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervének köszönhetően sokat lépett előre a tenisz az átláthatóság terén. 2022-től a tornák és a játékosok 50-50%-ban osztoznak a profiton, ami az elnök szerint 12,2 millió dolláros növekedést hozott a bónusz kifizetésekben, összességében pedig 50 millió dollárral került több a játékosok zsebébe. Ezen kívül a Baseline program keretében garantált alapfizetést ígérnek a top 250-es játékosoknak, míg a sérüléssel bajlódóknak anyagi támogatást biztosítanak.
- magyarázta Gaudenzi, aki ezzel arra is utalt, hogy a Baseline egyelőre csak az ATP saját programja, a Grand Slam-tornákat nem sikerült maguk mögé állítani.
picture

Novak Djokovic a 2023-as Australian Openen

Fotó: Getty Images

Gaudenzi abban is egyetért a kritikusokkal, hogy a tévés jogokat illetően lényegesen jobb munkát kell végezniük. „Valószínűleg ez a legnagyobb kiaknázatlan lehetőség a teniszben. Erre egyetlen szó jelenti a megoldást: az összefogás” – hangsúlyozta az ATP-elnök. Szerinte csak akkor járnak sikerrel ezen a téren, ha egymással együttműködve kopogtatnak a különböző tévétársaságokhoz és streamingszolgáltatókhoz a prémium termékeikkel.
„Amennyiben a Grand Slamekkel, az ATP és a WTA termékeivel mennénk a piacra, különösen manapság, amikor már a nagy nemzetközi streamerek, mint az Apple, a Netflix vagy épp az Amazon is megjelentek a sportban, nagyon-nagyon erős csomaggal rendelkeznénk. Kétszáz napnyi prémium termék, hatalmas mennyiségben. Hasonlítsuk össze a Forma-1-gyel, amely évente 23 két-három órás versenyt biztosít. Szerintem nagyon-nagyon vonzó lenne az ajánlatunk.”
„Ezzel csak az a gond, hogy mindannyian külön megyünk piacról piacra. Ez egyfelől nem hatékony, másrészt a szurkolóknak sem előnyös. Manapság egy-egy piacon három, négy, de akár öt előfizetésre is szükség lehet, hogy valaki teniszt nézhessen a tévében. Megnehezítjük a nézők számára, hogy kövessék az eseményeket, ahelyett, hogy azt mondanánk: tessék, egy ingyen aperitif, gyere és vacsorázz nálunk. Itt a tányér tészta.”
„Az összefogás itt lényegében a Grand Slamekkel és a WTA-val való megállapodást jelenti. Ez a OneVision. A program egyik célja, hogy egységesítsük a kereskedelmi jogokat. Hogy ez olyan gyorsan megy-e, ahogyan azt szerettem volna? Nem. De ez lesz a prioritás számomra a következő három évben. Nem is tudom, alapvetően optimista vagyok. Hogy könnyű lesz-e? Nem. Lehetetlen? Nem az. Össze lehet ezt hozni, de majd meglátjuk.”
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés