A Wimbledonban feltűnő Emma Raducanu ugyanis szépen tartja a hazai GS-en mutatott pazar teljesítményét.

A mindössze 18 esztendős brit tehetség, emlékezetes módon, szabadkártyával lehetett ott élete első Grand Slam-tornáján, ahol azonnal sikerült is maradandót alkotnia. A legmagasabb szinten tulajdonképpen nulla rutinnal ugyanis egészen a negyedik fordulóig jutott, az addig vezető úton pedig legyőzte többek között a pár héttel később olimpiai döntőt játszó Marketa Vondrousovát is. Sőt mi több, a nyolcaddöntőben sem volt esélytelen Ajla Tomljanovic ellen, egészségügyi problémája, konkrétan légzési nehézségei végül a mérkőzés feladására késztették. Már akkor sokakban megfogalmazódott a remény, hogy a fiatal brit folytassa azt a berobbanásszerű játékot, amivel Wimbledonban rengeteg rajongót szerzett magának, Raducanu pedig a jelek szerint meg is tud felelni ezeknek az elvárásoknak.
A világranglistán Wimbledon elejéhez képest majd 200 helyet javító brit teniszező kapkodta a levegőt Tomljanovic ellen, ezért is nem tudta folytatni a játékot. Azóta lejátszott mérkőzéseinek mérlegét elnézve ugyanezt tehetjük mi is, hiszen igen komoly formába sikerült lendülnie az amerikai keménypályás szezon során. Emma Raducanu ugyanis alig egy hetet pihent csak a hazai pályán történt bemutatkozását követően, július közepén pedig máris az USA felé vette az irányt, hogy belecsapjon a US Open Series számára elérhető versenyeibe. Ebbe a körbe három verseny fért bele, amelyeken rendre jól tudott teljesíteni.
Tenisz
40 elképesztő statisztika a 40 éves Serena Williamsről
2 ÓRÁJA

Emma Răducanu

Fotó: Getty Images

Augusztus elején még kikapott egy WTA-torna első körében San Joseban, ezt követően azonban két komoly menetelés következetett. Egyrészt, jól felmérve a lehetőségeket, inkább visszalépett az ITF Tourra, Landisvilleben mindez egy negyeddöntőre, és mivel a selejezőből indult, összesen öt mérkőzésre volt elegendő. A sikerrel a birtokában a hónap közepén Chicagoba utazott, hogy részt vegyen az ottani WTA 125-ös tornán, szabadkártyájának köszönhetően egyből a főtáblán kezdve. A szereplés remekül sikerült, hiszen a szelek városában lejátszotta élete első WTA-torna döntőjét, aminek köszönhetően bejött a világranglista TOP 150 mezőnyébe.
Az öthetes tengerentúli túra kapcsán maga az érintett elmondta, a jövőre, profi teniszkarrierjére való felkészülésnek is remek volt a lejátszott három torna:
“Életem eddig leghosszabb túrája volt, az biztos. Összességében öt hét volt, az, hogy ennyi időn keresztül folyamatosan úton legyek, teljesen új dolog nekem. Mivel azonban az életem erről fog szólni a továbbiakban, hasznos tapasztalatokat szereztem. Igyekeztem minden hétből kihozni a legjobbat.”
A folyamatos utazások és a hétről-hétről másik versenyen, másik helyszínen való szereplés fizikailag is sokat kivesznek egy játékosból, ezt Raducanu WImbledonban is megtapasztalta. Nem volt ugyanis ahhoz szokva, hogy egy ilyen intenzitású és színvonalú tornán egymás után négy mérkőzést is játszania kell, Tomljanovic ellen főleg fizikailag fogyott el. Saját bevallása szerint a US Open-felkészülés során igyekezett erre a területre is kiemelten figyelni.
“Teljesen új dolog ez az életemben, ezzel szemben az ellenfelem (Tomljanovic- a szerk.) ezt csinálja hosszú évek óta. Ez egyelőre egy komoly hiánya a játékomnak, Wimbledon óta azonban azon is dolgozom, hogy fizikailag jobban legyek és jobban bírjam kondival a mérkőzéseket.”

Emma Răducanu

Fotó: Eurosport

Az amerikai keménypályás tornák természetesen a nagy cél, a US Open főtáblája felé mutattak. Hogy ez a nagy cél azonban teljesüljön, Raducanunak át kellett küzdenie magát a selejtező három körén, ő pedig mindezt nagyon magabiztosan, üzenetként is kezelhető módon tette meg. A kvali három körét egyaránt szettveszteség nélkül hozta, a legszorosabb játszmája egy 7-5-re megnyert szett volt a második körben. Raducanu tehát bizonyította, hogy a hazai pálya szabadkártyájának védőernyője alól kibújva is képes jó eredményeket hozni, immáron saját jogán. Nem véletlen, hogy a teniszberkekben méltán nagy népszerűségnek örvendő The Tennis Podcast csapata is erre hegyezte ki Raducanu főtáblára jutásáról tudosító tweetjét:
A US Open hivatalos honlapja ebben az esztendőben mély statisztikai elemzésekkel igyekszik a segítségünkre lenni abban, hogy az egyes mérkőzéseken belüli tendenciákra is felfigyeljünk. Mindez már a selejtezőtorna idején is működött, Raducanu mérkőzéseinek adatait elnézve pedig máris kirajzolódik egy komoly dominancia. A fiatal brit ugyanis eddigi három New Yorki fellépése során átlagban mindössze a labdamenetek 15%-át volt kénytelen védekező állásban lejátszani, a fennmaradó komoly hányadban támadott vagy épp a pálya semleges részén tartózkodott. Kérdés persze, hogy a selejtezőhöz képest teljesen más színvonalat képviselő főtáblán mennyire tudja hozni ugyanezt az agresszív játékot.
Emma Raducanu nem kapott különösebben jó sorsolást, a US Open főtábláján ugyanis a 2020-as verseny elődöntőse, az Ausztrál Open idei finalistája, Jennifer Brady lesz az ellenfele. Kiindulva azonban abból, amit eddig láthattunk Raducanutól, teljesen esélytelennek semmiképpen sem nevezhetjük.
A US Open küzdelmeit természetesen élőben közvetítjük az Eurosport mindkét csatornáján, a képernyőre nem kerülő találkozók pedig szokás szerint elérhetőek lesznek az Eurosport Player szolgáltatásán
Forrás, részben: The Guardian
Tenisz
Federer: „Először meg kell tanulnom újra rendesen járni…, türelmesnek kell lennem”
4 ÓRÁJA
Astana Open
Dél-koreai tornagyőztest avattak a kazah fővárosban
8 ÓRÁJA