Melyik fiatal sztár kerül Alcaraz és Sinner mellé a tenisz új nagy hármasába?
Publikálva 26/06/2025 - 12:24 GMT+2
A hétszeres Grand Slam-győztes legenda, John McEnroe szerint egy harmadik játékos megjelenése további magasságokba emelné Carlos Alcaraz és Jannik Sinner kialakuló rivalizálását, és ők hárman meghatározhatnák a tenisz jövőjét.
Egy Garros-döntő az örökkévalóságnak: videón Alcaraz elképesztő fordítása és győzelme Sinner ellen
Videó forrása: Eurosport
McEnroe korábban többek között Jack Drapert és Joao Fonsecát is méltatta, a Roland Garros után, a wimbledoni torna előtt pedig úgy látja, valóban kialakulhat egy új szupercsapat a Federer, Nadal, Djokovic generáció után.
"Érdekes lesz látni, hogy vajon lesz-e még egy-két játékos, aki úgy tud betörni Alcaraz és Sinner közé, ahogy Novak tette, amikor Roger és Rafa szintjére került. Ez mutatja, hogy milyen szinten játszott már akkor is, hiszen képes volt erre. Most van egy űr Carlos és Jannik után" – mondta McEnroe egy szerdai interjúban.
McEnroe most három játékost nevezett meg, akik szerinte képesek lehetnek arra, hogy felérjenek a spanyol és az olasz mellé.
Az egyikük a korábban már említett Fonseca. A 18 éves brazil tehetség mellett az idei miami tornagyőztest, a 19 éves Jakub Menšíket, valamint a világranglista-10. Ben Sheltont tudja elképzelni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/31/4115426-83446173-2560-1440.jpg)
Tennis - New kids on the block - Jakub Mensik
Videó forrása: Eurosport
"Én most a két srác közül az egyiket vagy Bent választanám. Mindenki látja, milyen játékra képesek. Fontos lenne, ha még egy-két srác felzárkózna ide, hogy kiegészüljön a "csapat", mert nemcsak Alcaraznak és Sinnernek, hanem az egész tenisznek nagyon jót tenne."
McEnroe szerint a férfi tenisz jövője így is nagyszerű kezekben van, feltéve, ha Alcaraz és Sinner sok-sok évig egészséges marad.
"Ámultunk és bámultunk, amit az elmúlt húsz évben láthattunk, de fel lehet hozni érvként, hogy amit most látunk, az még gyorsabb és még jobb, mint ami akár öt évvel ezelőtt volt. Alig várom, hogy milyen lesz a tenisz öt vagy tíz év múlva."
(részben Reuters)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés