Carlos Alcaraznak ki kéne rúgnia Juan Carlos Ferrerót? – Szükségszerű lépés vagy egy teljesen őrült gondolat?

Carlos Alcaraz 2025-ös szezonja eddig nem úgy alakul, ahogy tervezte. Az Australian Openen, és a Sunshine Double tornáin sem teljesített úgy, ahogy azt magától elvárta volna. Sokan ebből azt a következtetést vonták le, hogy a négyszeres Grand Slam-bajnok spanyolnak ideje volna megválnia edzőjétől, Juan Carlos Ferrerótól. Jött azonban valaki, aki helyretette az önjelölt tanácsadókat.

ATP Monte-Carlo : Second Round -Alcaraz v Cerundolo - Highlights (SNTV)

Videó forrása: Eurosport

Andy Roddick szerint teljes tévúton jár az, aki edzőcserét javasol Carlos Alacaraznak.
Juan Carlos Ferrero szerves része, nélkülözhetetlennek tűnő eleme a korábbi világelső spanyol csapatának. Ő a sikerkovács, ő az, aki mellett Alcaraz bajnokká érett. A mester 16 éves kora óta dolgozik a négyszeres Grand Slam-bajnokkal, ismeri minden rezdülését, és ők ketten kölcsönösen maximálisan bíznak egymásban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a köztük lévő edző-tanítvány kapcsolat az idők végezetéig fenn kell, hogy maradjon. Ugyanakkor az sem járja, hogy néhány kevéssé sikeres torna miatt egy játékos dobja azt az embert, aki addig mindenben támogatta őt, és akinek a győzelmeket nagyrészt köszönheti.
Ferrerót sokan támadták mostanában, azt állítva, hogy taktikailag többször hibázott Alcaraz felkészítésében, többek között a Novak Djokoviccsal szemben elveszített Australian Open-negyeddöntő során.
A spanyol egy tornát nyert idén, Rotterdamban, negyeddöntős volt Dohában, elődöntős Indian Wellsben, és a második körben búcsúzott Miamiban.
Andy Roddick maximálisan kiállt Ferrero mellett, és emlékeztetett, hogy a Nagy Hármas dominanciája elfeledtette velünk, hogy a tenisz nem mindig a végeláthatatlan győzelmi sorozatokról és trófeahalmozásról szólt.
picture

Carlos Alcaraz

Fotó: AFP

"Srácok, emlékeztek még arra, hogy Federer, Nadal és Djokovic előtt a topjátékosok nem játszottak döntőt minden héten?" – tette fel a kérdést Roddick.
"Át kell állítani az elvárásainkat. Ott volt például Pete Sampras, a legnagyobbak egyike, 14-szeres GS-bajnok, aki bizony időnként kikapott a harmadik fordulókban. Egyszerűen kikapott, és kész. Nyert egy vagy két majort egy évben, de nem hármat."
"Muszáj állítanunk magunkon. Alcaraznak már most több majorje van, mint Andy Murray-nek és félúton jár olyan ikonokhoz képest, mint Jimmy Connors vagy Andre Agassi. Már az elképesztő, amennyit eddig elért."
Aki edzőcserét követel, az semmit sem tud arról, mit jelent edzőnek lenni.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés