Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A trónkövetelő, aki Djokovic kottájából játszva akar a csúcsra jutni

Eurosport
Eurosport

Frissítve 13/08/2021 - 16:02 GMT+2

Az őszinteségéről, a hisztijeiről meg a matekszakkörös fizimiskájáról ismerjük leginkább. És most már azt is tudjuk, hogy az ismertség nem érdekli őt egyáltalán.

Daniil Medvedev

Fotó: Getty Images

Az elmúlt két évben Daniil Medvedev volt az egyik legsikeresebb játékos a férfi teniszben. Játszott két Grand Slam-döntőt, és feljött a második helyig a világranglistán.

Nemcsak a tenisze figyelemreméltó, hanem a személyisége is. Ahogy viselkedik a pályán, ahogy ütőt tör, ahogy poénkodik az ellenfeleivel, ahogy vitázik a bíróval vagy épp a helyszínen lévő közönséggel.
Természetes, hogy egyre komolyabb az érdeklődés iránta a sajtó és a rajongók részéről is. Ő azonban azt mondja, ez a fajta nyüzsgés nem foglalkoztatja őt különösebben.
„Ha egészen őszinte akarok lenni, engem ez a hájp egyáltalán nem érdekel” – mondta Medvedev. „Amikor megjelentem a touron, amikor bejöttem az első 100 közé, akkor a korosztályom negyedik vagyok ötödik legjobb játékosa voltam. Az összes többi srác körül felfokozott volt az érdeklődés, de körülöttem nem. Engem mindez egyáltalán nem érdekelt. Én csak jobb akartam lenni. Csak jó teniszt akartam játszani.”
„Nyilván akkor cuppan rád a sajtó meg a szurkolók, ha jól teniszezel. Ha slam-döntőket játszol és 1000-eseket nyersz. Akkor jönnek a követők, akkor jön a figyelem.”
„A jó tenisz a fontos, meg hogy tornákat nyerjek. Persze a rajongókkal megélni a legszebb pillanatokat, az minding nagyszerű, legyen az akár a US Open is. Ott először nem jöttem ki valami jól a közönséggel, de aztán egész jó kis sztori lett belőle, amit nagyon élveztem.”
Daniil Medvedev à l'US Open
„Nagyon sokszor van, hogy nem készítek fényképeket. Max akkor, ha valakinek nagyon el akarok küldeni valamit, vagy olyan helyen vagyok, ahová már nagyon vágytam. De az nem érdekel, hogy kirakjak valamit a közösségi médiába. Hogy tíz év múlva mutogatni tudjam, hogy hol jártam. Csak meg akarom élni a dolgokat. Itt sem érdekel a hájp.”
Medvedev nagyon csalódott volt, hogy a tokiói olimpia negyeddöntőjében Pablo Carreno Busta legyőzte őt. Érthető módon Torontóban valami nagy dobásra készül. Ő az első kiemelt, és igyekszik a világelső Novak Djokovic példáját követve erősebben visszatérni.
„Amikor Novak kikapott az olimpián, láttam a közösségi médiában, hogy mit nyilatkozott. Főleg, miután a bronzmeccset is elvesztette. Elmondta, hogy ez a két vereség nagyon kemény volt a számára, de erősebben fog visszajönni. Mert tudja, hogy ezek a vereségek csak még erősebbé teszik őt.”
„Baromi csalódott voltam, amiért az olimpia úgy ért véget a számomra, ahogy. Nyilvánvaló, hogy az a srác, aki valószínűleg minden idők legjobbja a maga 20 GS-címével meg 37, vagy mennyi Masters-győzelmével, tudja, mit kell ilyenkor csinálni. Nekem pedig érdemes őt követnem ebben.”
picture

Daniil Medvedev und Novak Djokovic nach dem Finale der Australian Open 2021

Fotó: Getty Images

„Tudtam, hogy jövők majd Torontóba játszani, de azt is, hogy előtte egy kicsit muszáj kikapcsolnom. Elmentem Orlandóba, ahol nincsenek olyan szigorú szabályok, és egy kicsit eltávolodtam a vereségtől. Bizonyos szempontból már nem is emlékszem rá.”
„Nyilván jobban akartam szerepelni Tokióban, de a cél most az, hogy ezt a tornát megnyerjem. Meg utána Cincinnatit és a US Opent is. Erről szól a tenisz. Van nagyjából 20 tornád egy évben, amik közül megnyerhetsz ötöt, hatot vagy hetet, ha az életed legjobb szezonja. Olyan nincs, hogy meg tudsz nyerni minden tornát, de meg kell próbálnod a legjobb teniszt nyújtani, és a lehető legtöbbet kihozni magadból.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés