Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A történelmi győzelem, ami még Navratilovának, Grafnak és Serenának sem sikerült

Kálmán Laci

Publikálva 16/10/2021 - 12:58 GMT+2

Nehezen indult, és nem is volt egyszerű a szezon a számára. Mégis eljutott oda, hogy történelmi győzelmet arathat Indian Wellsben.

Vika Azarenka

Fotó: Getty Images

Ahogy Victoria Azarenka mondja, trükkös volt ez az év mindenkinek, így neki is. Azzal azonban, hogy beverekedte magát az Indian Wells-i döntőbe, olyat érhet el, ami korábban még egy teniszezőnőnek sem sikerült.

A korábbi kétszeres győztes a pénteki elődöntőben 3:6, 6:3, 7:5 arányban legyőzte Jelena Ostapenkót, ami azt jelenti, hogy vasárnap harcba szállhat Paula Badosa ellen a harmadik Indian Wells-i trófeájáért.
„A legfontosabb szerintem az volt, ahogy küzdeni tudtam. Erre szerintem tényleg büszke lehetek” – mondta Azarenka az elődöntőt követően.
Az idén ez volt a nyolcadik meccs, amikor szetthátrányból egyenlített, azonban fordítania most sikerült először. Pedig Ostapenko nem könnyítette meg a dolgát, szokás szerint kőkeményen ütött, és már-már úgy is tűnt, hogy elkapja a fonalat, Vika azonban rendíthetetlen volt.
„Nem volt egyszerű ez a szezon a számomra. Voltak időszakok, amikor fizikailag képtelen voltam hozni ezt az extra szintet, ezt az extra harcosságot, és ez nagyon frusztráló érzés volt. De volt olyan is, amikor csak kerestem, hogy mit kellene még hozzátenni a teniszemhez, de nem igazán találtam. Sok volt a keresgélés az idén, és sokszor léptem számomra ismeretlen területre.”
A világranglista 32. helyén álló fehérorosz már három olyan játékost is legyőzött Indian Wellsben, akik előrébb rangsoroltak, mint ő, Petra Kvitovát, Jessica Pegulát és Ostapenkót. Úgy érzi, jobb passzban van, mint a szezonban korábban bármikor.
„Nyugodtabb vagyok, a teniszem sokkal jobban felépített, és fegyelmezettebb is vagyok. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy könnyebb dolgom van, de világosabb és egyértelműbb számomra, mit kell tennem a pályán. Így aztán több energiám marad, úgyhogy sokkal jobban tudok koncentrálni arra, hogy harcoljak minden labdáért. Összességében nem mondanám ezt egy nagyszerű szezonnak, de sokat tanultam, úgyhogy ebből a szempontból elégedett vagyok.”
picture

Victoria Azarenka of Belarus celebrates a point against Madison Keys of the United States on Court Philippe-Chatrier during the third round of the singles competition at the 2021 French Open Tennis Tournament at Roland Garros on June. 4th 2021 in Paris, F

Fotó: Getty Images

Azarenkán kívül nyolc olyan teniszezőnő van, akik kétszer tudtak győzni Indian Wellsben. Martina Navratilova, Mary Joe Fernandez, Steffi Graf, Lindsay Davenport, Serena Williams, Kim Clijsters, Daniela Hantuchova és Maria Sharapova.
Ha Vika vasárnap legyőzi Badosát, ő lesz Indian Wells első háromszoros bajnoka a nőknél.
A spanyol egyébként Ons Jabeur 6:3, 6:3 arányú legyőzésével jutott be a döntőbe. Most játszik először a tornán, ennek ellenére kifejezetten magabiztos, hisz a fináléig vezető úton négy top 20-as játékost is sikerült legyőznie. 2021 előtt meccset sem nyert az első 20-ban lévők ellen, az idén pedig 10-3 a mérlege velük szemben.
Nem egyszerű Badosa története. 2015-ben Roland Garrost nyert a juniorok között, utána azonban évekig szorongással és depresszióval küszködött, miközben próbált megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Amióta 2019-ben nyilvánosan felvállalta a problémáit, kezdi megtalálni a helyét a felnőtt mezőnyben is.
picture

viktoria azarenka

Fotó: Getty Images

Az elmúlt öt Grand Slam-tornán háromszor is eljutott a második hétre, legjobb eredménye az idei Roland Garros-negyeddöntő. Köszönhetően ennek, valamint az Indian Wells-i szereplésének, jövő héten valószínűleg már ő is top 20-as játékos lesz.A spanyol jó formában van, ezt tudja is Azarneka, úgyhogy nem lesz egyszerű dolga, ha történelmet akar írni.
„Soha nem játszottam ellene. Még csak nem is nagyon edzettem vele. Már önmagában az is új kihívás lesz a számomra, hogy ráérezzek a labdáira, a tempójára. A döntő az alkalmazkodásról is szól majd.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés