Igazi császárság, amit Maria Sharapova, Nishikori Kei, Novak Djokovic mutatott be vasárnap.
Mindhárman tornát nyertek, mindhárman igazi császári stílusban.
Maria Sharapova életében először tudott tornát nyerni Kínában, egyből egy jó nagyot. Az egy dolog, hogy ezt a trófeát önmagában is nehéz felemelni, de nem volt egyszerű megszerezni sem. Ehhez a kiváló formában lévő wimbledoni bajnokot, Petra Kvitovát kellett legyőznie, a meccsnek pedig nem csak egyszerű trófea, hanem a világranglista második helye is tétje volt.
Roland-Garros
A döntő leglátványosabb labdamenetei - Pazar ejtésekből nem volt hiány
10 ÓRÁJA
Az izgalmas fináléban Sharapova volt a jobb, 6/4 2/6 6/3-as győzelme pedig azt jelenti, hogy nem csak ő lépett Serena Williams mögé a ranglistán, de immáron negyedik tornagyőzelmét szerezte idén (Stuttgart, Madrid és a Roland Garros után), ezzel pedig holtversenyben áll az élen a világelsővel és Ana Ivanoviccsal a 2014-es trófealistán.

TENNIS-ATP-WTA-CHN

Fotó: Eurosport

Japánban a legnagyobb császár pesze Nishikori Kei, aki életében először tudott duplázni, azaz két egymást követő héten tornát nyerni. A múlt heti Kuala Lumpurban aratott győzelem után ezúttal hazai pályán, Tokióban hálálta meg a közönség szeretetét, amire nagy szüksége is volt, hiszen a sorozatban harmadik tokiói döntőjét játszó - és mint később kiderült, el is veszítő - Milos Raonicot nem volt egyszerű legyőzni. 7/6 4/6 6/4 lett a vége, így Nishikori is négy trófeánál jár idén. Ami a lenyűgöző az idei teljesítményében, hogy ötödik helyen áll a világbajnoki pontversenyben, így csak az első három Grand Slam torna bajnoka és Federer teljesítettek nála jobban. Ami azt jelenti, hogy 2014-ben jobb, mint Murray, Berdych, Cilic, Raonic és a többiek.

TENNIS-ATP-JPN

Fotó: Eurosport

És hogy a tokiói tornagyőzelem mit jelentett Nishikorinak, arról mindent elmond az, hogy sírva rohant megölelni Michael Changet.

TENNIS-ATP-JPN

Fotó: Eurosport

Novak Djokovic viszont mindenkitől ellopta a show-t, egyben üzent is a riválisoknak, hogy a közelgő apaság nem vonja el a figyelmét: döbbenetesen koncentrált és jó teljesítménnyel őrizte meg szenzációs pekingi veretlenségét: öt év, öt trófea, két(!) elveszített szett.
A döntőben ráadásul lemosta a pályáról Tomas Berdychet, és csak az áldott jó szívén múlott, hogy nem osztott ki egy biciklit Top 10-es riválisának - ami azért valljuk be őszintén, amúgy is ritkaságszámba meg ATP döntőkben. Berdych amúgy már annyira kétségbeesett volt, hogy még egy labdaszedőnek is odaadta az ütőjét - szerb ugyanis 5/0-ra is vezetett a második szettben.
A világelső úgy fogalmazott, hogy élete legjobban sikerült döntője volt, Berdych pedig hozzátette, játszott ugyan kábé 700 mérkőzést életében, játszott a legnagyobbakkal, de soha korábban ilyen teniszt nem játszott ellene senki.

CORRECTION-TENNIS-ATP-WTA-CHN

Fotó: Eurosport

Ez a hét pedig feltüzelt bennünket a következőre, a sanghaji 1000-esre, ahova szépen csendben megérkezett Roger Federer is. Rafael Nadal újra köztünk, Andy Murray egyre jobb formában, és a többiek sem panaszkodhatnak.
Szóval mesteri hét elé nézünk.
(Fotók: Europress/AFP)
Roland-Garros
Federer visszatérése, Musetti-show, gigászi elődöntők - A férfi torna legjava
11 ÓRÁJA
Roland-Garros
A bevállalós fiataloktól a szupersztárokig: a 2021-es Roland Garros 10 legszebb ütése a nőknél
12 ÓRÁJA