Kemény pályán jelenleg Naomi Osaka a világ legjobb teniszezőnője, és ezt a borítást jó eséllyel dominálni is fogja az elkövetkezendő években. A négyszeres Grand Slam-bajnoknak azonban esze ágában sincs itt megállni, komoly tervei vannak a salakkal és a fűvel kapcsolatban is. 

Visszafogottsága ellenére Osaka sosem rejtette véka alá, hogy komoly céljai vannak ebben a sportágban. A 2016-os Ausztrál Open után, amikor megverte Elina Svitolinát az első fordulóban, arról kérdezték az akkor 18 éves japán lányt, milyen tervei vannak a karrierjét illetően. Ő a kérdésre a Pokémon főcímdalának egyik sorával válaszolt.
"A legjobbnak lenni. Amilyen jó még senki sem volt korábban."
Davis Cup
A németek Zverev nélkül is elődöntősök a Davis-kupában
3 ÓRÁJA
Néhány évvel később, immáron négyszeres GS-győztesként egy másik Pokémonból ismert szállóige juthat eszünkbe vele kapcsolatban: Szerezd meg mindet!
Két héttel ezelőtt legyőzte Jennifer Brady-t az Ausztrál Open döntőjében, ami a negyedik major-trófeát jelentette a számára. Eddig, ha egy nagy tornán eljutott a negyeddöntőig, mindig övé lett a végső győzelem; kettőt nyert a US Openen és kettőt Ausztráliában. Szeles Mónika óta ő az első teniszezőnő, aki meg tudta nyerni az első négy GS-döntőjét. 
Adódik a kérdés: vajon a kemény pályás sikereit át tudja-e vinni salakra és fűre is? A Roland Garroson és Wimbledonban ugyanis eddig még egyszer sem jutott túl a harmadik fordulón. Edzője, Wim Fissette teljesen biztos abban, hogy tanítványának minden képessége megvan ahhoz, hogy valamennyi borításon bizonyítson. 
"Naomi végtelenül természetesen mozog a pályán" - fogalmazott Fissette. "Ha megnézzük a mozgását, amilyen könnyedén generál erőt, ahogy felépíti a pontokat, rengeteg olyan dolog van, amikből egyértelműen látszik, hogy jó lehet salakon is. De persze szüksége van mérkőzésekre, szüksége van önbizalomra ezen a borításon is, és szüksége van arra, hogy bízni tudjon a játéktervében."
Osaka esélyt sem adott Bradynek az Ausztrál Open döntőjében | Eurosport
Naomi Osaka lett az Ausztrál Open női bajnoka, miután a döntőben két szettben, 6:4, 6:3 arányban legyőzte Jennifer Bradyt. A mérkőzés az első szett végéig volt szoros, a másodikban már csak felvillanásai voltak a rengeteget hibázó amerikainak. Osaka ezzel pályafutása során második alkalommal lett bajnok Melbourne-ben, és immáron négyszeres Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát.
"Amikor még Kim Clijstersszel dolgoztam, akkoriban még nem nyert túl sok tornát salakon. Remekül játszott, de amikor elrontott egy-két labdát, azonnal kételkedni kezdett. Magában is, és a játékterve működőképességében is. Amikor még nem jönnek a sikerek egy adott borításon, könnyen elbizonytalanodik az ember."
"Amikor Naomi kemény pályán játszik, és elhibáz egy tenyerest, azt mondja magában, 'oké, majd legközelebb'. Ha más borításon ront, akkor pedig lehet, hogy elkezd agyalni, hogy talán túl nagy kockázatot vállalt, vagy ezt vagy azt másképp kellett volna csinálnia. A lényeg, hogy kellenek a meccsek salakon és füvön is, és tanulni kell a vereségekből. Lehet, hogy idén, az is lehet, hogy jövőre, de jönni fognak az eredmények. Nem látom okát, miért ne jönnének."
Nemcsak a mester, maga Osaka is úgy látja, idő kérdése és beérik a tenisze salakon és füvön is. A rutin, a tapasztalat, a lejátszott meccsek azok, amik a legjobban hiányoznak.
"Úgy gondolom, salakon nem játszom rosszul" - mondta Osaka. "Sőt, tavalyelőtt szerintem egész jó voltam. A Grand Slamen nem jutottam messzire, de ez egy folyamat, a munka majd ott is kifizetődik. Úgy érzem, mindenem megvan ahhoz, hogy jó legyek salakon és füvön is, a kulcs az, hogy komfortosan érezzem magam azokon a borításokon is. Elég keveset játszottam eddig vörös salakon és füvön, kemény pályán nőttem fel. Szükségem van tehát tapasztalatra."
2019-ben a stuttgarti fedett salakos tornán elődöntős volt, Rómában és Madridban pedig negyeddöntős. Előbbi kettőn ráadásul vissza kellett lépnie, tehát elvileg akár még messzebbre is juthatott volna. Osaka úgy látja, salakon elsősorban mentális gátjai vannak, ott is meg kell tanulnia élvezni a játékot. 
Kitört az üres népszerűség nyomasztó csapdájából, így lett belőle napjaink egyik legnagyobb bajnoka | Eurosport
Naomi Osaka megszerezte negyedik Grand Slam-címét az Ausztrál Openen. Hosszú út vezetett azonban a könnyek között elvesztett meccsektől addig, míg korosztályának legjobb versenyzője, legnagyobb bajnoka vált belőle. "Nem igazán van még meg bennem a bajnoki mentalitás. Az, hogy nem játszok száz százalékot, mégis győzök.
"Egyértelműen mentális dologról van szó. Amikor legutóbb játszottam a Garroson, Siniakovától kaptam ki, de emlékszem, hogy megvoltak a lehetőségeim. Éreztem, hogy nyerhetek, de aztán mégsem az én szám íze szerint alakultak a dolgok. Szerintem minél többet játszom salakon, annál jobb leszek."
Osaka kihívásként fogja fel, hogy minden körülmények között megtanuljon eredményesen teniszezni. Füvön, ha lehet még nagyobb ez a kihívás, hisz pályafutása során eddig csak kevesebb, mint 35 meccset játszott le ezen a borításon.
"Sok dologban akarok jó lenni, annak pedig mindig van egy különleges varázsa, amikor először ér el az ember valamit. Teljessé akarom tenni a trófea-gyűjteményemet, ahonnan két nagyon fontos még hiányzik."
WTA Insider
Davis Cup
"Piros Zsombi 0-3-nál azt mondta: Kő, itt nincs esélyem"
6 ÓRÁJA
Davis Cup
Piros Zsombort választották a Davis-kupa csoportkör legjobbjának
8 ÓRÁJA