A

Herald Sun

című ausztrál napilap szombati cikke szerint a koronavírus-járvány miatt februárra, márciusra vagy áprilisra halasztják a januárra tervezett ausztrál nyílt teniszbajnokságot.


"Nagyon bízom benne, hogy a jövő év elején lesz Australian Open. A pontos időzítés, illetve a pontos intézkedések, amelyeket bevezetünk, még nem eldöntöttek" - nyilatkozta Daniel Andrews, Victoria állam miniszterelnöke.
A kormányfő szerdán azt mondta, bízik a januári rendezésben, ugyanakkor nem ad garanciát a lebonyolításra. A legfrissebb hírek szerint három napon belül megszületik a végleges döntés.
ATP Rome
Sonego maratoni, félbeszakított meccsen ütötte ki Thiemet
10 ÓRA
A tervek alapján a külföldi játékosok és edzők már december közepén megérkeznének az országba, így lenne idejük letölteni a kötelező 14 napos karantént a január 18-i kezdés előtt. Ha ugyanis csak januárban lépnek be Ausztráliába, akkor nem vehetnek részt a felvezető versenyeken, köztük az ATP Kupán.
Az Ausztrál Tenisz Szövetség (TA) nemrég bejelentette, hogy az Australian Open előtt a felvezető tornákat is mind Melbourne-ben és annak környékén rendezi meg, hogy a világjárvány közepette minimalizálja a játékosok utazását és ezzel a fertőzésveszélyt.
Az ausztrál nyílt bajnokságot 1987 óta mindig januárban tartották.
A TA szóvivője szombaton tagadta, hogy szóba került volna a halasztás lehetősége, és úgy reagált, a Herald Sun cikke "tiszta spekuláció".
"A hét elején elmondtuk, hogyan folytatjuk a szoros együttműködést az állam kormányával, és a lehető leghamarabb közzétesszük a friss információkat. Ehhez képest semmi változás nem történt" - mondta.
MTI
ATP Rome
A madridi bajnok lesz Nadal ellenfele a római negyeddöntőben
10 ÓRA
ATP Rome
ATP Róma: Zverev - Nishikori összefoglaló
11 ÓRA