Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A gladiátorok forradalma: amikor a lélek igényli az ápolást

Kálmán Laci

Frissítve 04/06/2021 - 10:17 GMT+2

Hatalmas lehetőséget adott a négyszeres Grand Slam-bajnok a posztmodern kor versenysportja számára. Új utak nyílhatnak meg a mentális egészség fontosságához való viszonyulásban.

Naomi Osaka à Roland-Garros (2021)

Fotó: Getty Images

Naomi Osaka visszalépése egyértelmű jele annak, hogy még mindig nem tudunk mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor egy sportolónak nem a teste, hanem a lelke igényel ápolást.

A 21. század gladiátorai hosszú órákon keresztül játszanak, nem ritkán pokoli melegben, iszonyúan magas páratartalom mellett. A meccsek végére az érzelmi raktáraik kimerülőben, a stressz-szintjük pedig az egekben. Ebben az állapotban érkeznek a médiavilág jéghideg barlangjába, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra.
Naomi Osaka besokallt ebből. A világranglista jelenlegi másodikja úgy döntött, a Roland Garros alatt nem vesz részt a kötelező sajtótájékoztatókon. Majd miután megbüntették, és további szankciókkal fenyegették, arra jutott, hogy visszalép a tornától. Ezzel útjára indulhat egy vita arról, hogy kellenek-e ezek a sajtótájékoztatók, és ha kellenek, milyen formában, milyen stílusban, milyen hangvételben kellenek.
„Ezek a médiaesemények nem ritkán egyfajta keselyűvermet jelentenek a játékosok számára” - mondta Kris Soutar, a Skót Teniszszövetség és a Judy Murray Alapítvány tanácsadója. A szervezet névadója és megálmodója a kétszeres wimbledoni bajnok Andy Murray édesanyja. A korábbi világelső egyébként egyike azon keveseknek, akik nyíltan beszéltek arról, hogy mentálisan is iszonyú komoly kihívást jelent élsportolónak lenni.
picture

Naomi Osaka

Fotó: Getty Images

Soutar szerint ezek az általában férfiak által dominált sajtótájékoztatók megfélemlítőek lehetnek a játékosok számára. „Megy a kutakodás, a tapogatózás, hogy vajon miért kaphatott ki a játékos. Az újságírók pedig ilyenkor általában minden kis szenzációmorzsáért lehajolnak, sőt, gyakran kifejezetten ezekre utaznak.”
Ezek a helyzetek bármely sportoló számára ijesztőek lehetnek, nem beszélve az olyan befelé forduló játékosokról, mint amilyen Osaka. „Nem érzem jól magam, amikor a nyilvánosság előtt beszélek. Hatalmas hullámokban tör rám a szorongás, amikor a média képviselői előtt kell megszólalnom” – írta a Twitteren.
Osaka tehát a mentális egészsége érdekében döntött úgy, hogy távol marad a médiaeseményektől. A Garros szervezői cserébe megbüntették 15 ezer dollárra és megfenyegették, hogy kizárják a tornáról. A japán lány ezután maga döntött a visszalépés mellett, remélve, hogy innentől mindenki a teniszre koncentrál majd. A 23 éves játékos arról is írt, hogy első Grand Slam-győzelme óta komoly harcokat vív a depresszióval.
picture

Naomi Osaka.

Fotó: Getty Images

Miután megjelent Osaka bejegyzése arról, hogy ki fogja hagyni a Garros sajtótájékoztatóit, a szervezők közzétettek egy azóta már eltávolított posztot a Twitteren. Ezen Rafael Nadal, Kei Nishikori, Aryna Sabalenka és Coco Gauff volt látható azzal a kommentárral, hogy ők bezzeg megértették a feladatot.
„Ez a reakció hideg volt és barátságtalan. Ráadásul kihagyta azt a kínálkozó lehetőséget, hogy végre valaki érdemben foglalkozzon azzal, hogy megpróbáljon megoldást találni a mentális problémákra” – tette hozzá Soutar.
Mivel utazó sportágról van szó, a teniszt súlyosan érintette a világjárvány is. Rodney Rapson, a frankfurti székhelyű Base Tennis Academy társtulajdonosa azt mondja, sokféle probléma napirendre került a teniszt érintő legkülönfélébb egyeztetéseken, a mentális egészség azonban szóba sem jött.
Pedig a pandémiával együtt jártak és járnak az utazási korlátozások, az állandó tesztelés, a karantén, a különféle buborékok. Daria Abramowicz, Iga Świątek sportpszichológusa szerint mindez komoly hatással volt az emberi kapcsolatokra, a stressz-szintre, valamint az érzelmi jóllétre úgy általában.
„Sosem láttunk korábban ennyi meccsfeladást, visszalépést, sérülést és feszültséget. Ezek mind összefüggésbe hozhatók a koronavírus-járvánnyal” – fogalmazott Abramowicz.
picture

Naomi Osaka

Fotó: Getty Images

A szakember bízik abban, hogy Osaka visszalépése megváltoztatja a mentális egészséghez való hozzáállást a sportban.
„Van egy olyan sztereotípia, hogy a sportolók gladiátorok, egyfajta hősök. Hogy ők remekül érzik magukat a komfortzónájukon kívül. És, hogy egy sportoló számára nagyjából lehetetlen, hogy ne legyen jól.
Osaka döntését, mármint, hogy nem jelenik meg a sajtótájékoztatókon, egyes kommentátorok mintha személyes sértésnek vették volna. A reakcióikból legalábbis erre lehet következtetni.
Piers Morgan, brit kommentátor „szeszélyes, sértődékeny kisasszonynak nevezte őt, Will Swanton ausztrál újságíró pedig így fogalmazott: „Naomi Osaka éretlenségére és álszentségére nem találok szavakat.
Eközben a sportolók túlnyomó többsége melléállt. Serena Williamstől Martina Navratilováig, Billie Jean Kingtől Mardy Fish-ig. Utóbbi maga is vallott arról, hogy komoly mentális problémákkal küzdött pályafutása során.
A mai játékosok más helyzetben vannak, mint elődeik. A közösségi média egyre komolyabb befolyással bír az életükben, ami egyszerre áldás és átok a számukra.
„Feleslegesnek tűnhet a sajtótájékoztató az interjúszobában, ahol a játékosoknak, főleg, ha kikaptak, gyakran meglehetősen otromba kérdéseket tesznek fel. Ezek sokszor erősen közhelyesek, amikre mindenki magától is tudja a választ” – mondta Rapson. „A játékosok érhető módon gyakran eléggé frusztráltak is lesznek ezek miatt.”
picture

Naomi Osaka of Japan fields questions from the media at a player availability session

Fotó: Getty Images

„Ezekre ráadásul többnyire olyan meccsek után kerül sor, ahol a játékosok a csúcsra járatták a kognitív és az érzelmi funkcióikat, és a stressz-szintjük az egekben van” – hangsúlyozta Abramowicz. „Ebben az állapotban a játékosok egy része egész egyszerűen nem áll készen arra, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket.”
A semmiből feltörő fiatal játékosok hirtelen kerülnek reflektorfénybe, és nincsenek felkészülve arra, hogy fürkésző tekintetek és kérdések kereszttüzébe kerüljenek az interjúszobában és az online térben.
Rapson azt is kétségbe vonja, hogy a hatóságok megtesznek-e mindent a játékosok védelme érdekében. Gondoljunk csak az elég gyakori online fenyegetésekre.
„A technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy a sportot irányítók reagálnának rá. A szövetségek különböző testületeinek tagjai gyakran nincsenek kapcsolatban a valósággal. Sokszor fogalmuk sincs arról, milyen hatással van a fiatalokra a közösségi média.”
Osaka az elmúlt egy hétben hozott két döntésével lavinát indíthat el, forradalmat robbanthat ki a versenysport mentális egészséghez való viszonyulásában. Itt az ideje, hogy elinduljon végre a párbeszéd a kérdésben.
picture

Naomi Osaka

Fotó: Getty Images

Nem csak azt kell ugyanis komolyan venni, ha egy játékosnak kifordul a bokája a sajtótájékoztatóra menet, hanem azt is, ha szorongva ül le az újságírók elé az interjúszobában.
Ez utóbbival is kezdeni kell valamit. Mikor, ha nem most?
via részben CNN
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés