Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de amikor Nadal az első Garrosát nyerte, még csak ötödik volt a világranglistán és Roggal az elődöntőben találkoztak, ott győzte le négyben. Utána még összefuthattak volna néhányszor az elődöntőben, mivel Rafa csak július végén, a stuttgarti győzelmével jött föl másodiknak, de akkor füvön még ő nem volt az igazi, Bastaadban és Stuttgartban pedig Federer nem indult.
Aztán jó négy éven keresztül ők foglalták el a ranglista első illetve második helyét, ami az elődöntőben való találkozást eleve kizárta. (Leszámítva persze a világbajnokságot, ahol kétszer is összefutottak Shanghaiban, de az ugye más rendszerű torna).
Tavaly a US Openen, ahol Nadal csak harmadik kiemelt  volt, már eljöhetett volna a nap, ami csak ma jött el, mint ahogyan az Ausztrál Open óta mindig, de a sors eddig másként akarta.
Tenisz
Nem fél többé a salaktól a madridi győztes Sabalenka
10 PERC
Nem tudom összejön-e kettejük elődöntője jövő szombaton Rómában, de azt hiszem nem is ez a lényeg.
Az igazán fontos szerintem az, hogy szerény számításaim szerint 256 hét, 1792 nap után fordul elő a nevük a tábla egyazon oldalán.
És ilyen még aligha volt ennek a játéknak a történetében.

fend

Fotó: Eurosport

ATP Rome
Félbeszakadt Djokovic mérkőzése Rómában
30 PERC
ATP Rome
A világ egyik legjobb teniszezője szerint Fucsovics élete formájában játszik
2 ÓRA