Címvédők, esélyesek, magyarok, program - minden, amit tudni kell az északisí-világbajnokságról!

Északisí-vb -Mindkét nemnél a 7,5 kilométeres selejtezőkkel, szerdán kezdődik az északisí-világbajnokság a norvégiai Trondheimben, ahol hat magyar áll rajthoz.

Piotr Zyla

Fotó: Getty Images

Hat magyar a norvégiai világversenyen

A jövő vasárnapig tartó vb-n sífutásban Kónya Ádám és Büki Ádám valamennyi számban indul, Ferbár Csongor egyéni sprintben és a 7,5 kilométeres, klasszikus stílusú selejtezőben szerepel, Szőllős Dániel pedig a férfi váltóban kap szerepet. A nőknél a sílövő vb-n is rajthoz állt Pónya Sára mellett Laczkó Lara Vanda egyéni és csapat sprintben, valamint ugyancsak a szerdai selejtezőben próbál szerencsét. Síugrásban és északi összetettben nem lesz magyar szereplő.
Az északi sportokban a klasszikus helyszínek közé tartozó norvégiai település 1997 után másodszor rendezi meg a vb-t, míg Norvégia hatodszor lesz házigazda. Érdekesség, hogy legutóbb éppen Trondheimben fordult elő, hogy nem Norvégia végzett az éremtáblázat élén. A mostani eseményen már 25 számban avatnak bajnokot, ez eggyel több mint két éve. Az új számot az északi összetett egyik női versenye jelenti, melyben nem a szokásoknak megfelelően síugrással kezdenek a versenyzők, hanem öt kilométeres, tömegrajtos sífutással, majd ezt követi a normálsáncos síugrás. Sífutásban pedig a távokat egységesítették, innentől a férfiak és a nők teljesen ugyanazokat a számokat teljesítik. Ennek nyomán a klasszikus és szabadstílust ötvöző síatlont egyformán 10+10 kilométeren rendezik az eddigi 7,5+7,5, illetve 15+15 kilométer helyett, de például a nők leghosszabb erőpróbája 30-ról 50 kilométerre nőtt.
Két éve a férfi sífutók mind a hat számát a norvégok nyertek, és ezúttal is hasonló dominancia várható, ugyanis a jelenlegi világkupa-sorozat eddigi 25 versenyéből 21 alkalommal ők győztek, olyan pedig egyszer sem fordult elő, hogy a skandináv ország egyetlen képviselője sem állhatott dobogóra. Elsősorban az ötszörös olimpiai és kilencszeres világbajnok Johannes Hösflot Klaebo remeklésére lehet számítani, mivel egymaga 11 diadalnál tart a szezonban. A nem norvégok közül a finn Iivo Niskanen a klasszikus stílusú 10 kilométeren okozhat meglepetést tekintve, hogy ebben a számban kétszer már megtréfálta a riválisokat. Rajta kívül a svéd Edvin Angernek és William Poromaának van egy-egy vk-győzelme az idényben. A nők esetében azért jóval szorosabb az állás, így sokkal kiélezettebb versenyekre van kilátás. Hat futamgyőzelmével a vk-t az amerikai Jessie Diggins vezeti, de rajta kívül a svéd Jonna Sundlingnek, valamint a norvég Therese Johaugnak és Astrid Öyre Slindnek is legalább három sikere van már.
A síugróknál a legnagyobb kérdés, hogy a vk-ban éllovas és a Négysáncversenyen is győztes Daniel Tschofenig meg tudja-e koronázni egész idényben nyújtott fantasztikus teljesítményét. Az osztrák sportoló ebben a szezonban nyolc vk-viadalt nyert meg. Újabb sikereiben honfitársa, Jan Hörl akadályozhatja meg leginkább, illetve a vb előtti utolsó két vk-versenyt a japán Kobayashi Ryoyu nyerte, így ő láthatóan az év legfontosabb eseményére hegyezte ki a formáját. A nőknél egyértelműen a szlovén Nika Prevc a favorit tekintve, hogy az előző hat vk-versenyen kivétel nélkül elsőként végzett.
Északi összetettben mindkét nemnél norvég-német párviadalra lehet számítani: a férfiaknál Jarl Magnus Riiber és Vinzenz Geiger, míg a nőknél Ida Marie Hagen és Nathalie Armbruster emelkedik ki a mezőnyből.

Északisí-vb - A program

február 26., szerda:
sífutás:
női (Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda) és férfi klasszikus stílusú 7,5 km selejtező (Ferbár Csongor) 13.30 és 15.30
február 27., csütörtök:
sífutás:
férfi (Kónya Ádám, Büki Ádám, Ferbár Csongor) és női szabadstílusú sprint selejtező (Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda) 10.00, döntő 12.30
északi összetett:
női 5 km sífutás 15.00, normálsánc 17.00
február 28., péntek:
síugrás:
női normálsánc 14.00
északi összetett:
vegyes csapatverseny - normálsánc 12.00, valamint 2x2,5 és 2x5 km sífutás 16.05
március 1., szombat:
sífutás:
férfi 10+10 km-es síatlon (Kónya Ádám, Büki Ádám) 14.00
síugrás:
női csapatverseny 17.00
északi összetett:
férfi verseny - normálsánc 12.00 és 7,5 km-es sífutás 16.00
március 2., vasárnap:
sífutás:
női 10+10 km-es síatlon 14.00
északi összetett:
női normálsánc 12.00 és 5 km sífutás 16.00
síugrás:
férfi normálsánc 17.30
március 4., kedd:
sífutás:
férfi klasszikus stílusú 10 km (Kónya Ádám, Büki Ádám) 13.00
női klasszikus stílusú 10 km 15.30
március 5., szerda:
sífutás:
férfi (Kónya Ádám, Büki Ádám) és női klasszikus stílusú csapatsprint selejtező (Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda) 11.00 és döntő 14.30
síugrás:
vegyes csapatverseny 16.00
március 6., csütörtök:
sífutás:
férfi 4x7,5 km-es váltó (Magyarország) 12.30
síugrás:
férfi csapatverseny 16.20
északi összetett:
csapatverseny - nagysánc 11.00, 4x5 km-es sífutás 15.00
március 7., péntek:
sífutás:
női 4x7,5 km-es váltó 14.00
síugrás:
női nagysánc 16.15
március 4., szombat:
sífutás:
férfi szabadstílusú 50 km (Kónya Ádám, Büki Ádám) 11.30
északi összetett:
férfi egyéni - nagysánc 9.30, 10 km-es sífutás 14.30
síugrás:
férfi nagysánc 15.45
március 5., vasárnap:
sífutás:
női szabadstílusú 50 km 11.30

Kövesd az északisí-világbajnokságot élőben az Eurosporton és a Maxon!

picture

Johannes Klaebo

Fotó: Getty Images

Északisí-vb - a címvédők

északi összetett:
férfi egyéni (normálsánc/7,5 km): Jarl Magnus Riiber (Norvégia) - legutóbb még 10 km volt a sífutó táv
férfi egyéni (nagysánc/10 km): Jarl Magnus Riiber (Norvégia)
női egyéni (normálsánc/5 km): Gyda Westvold Hansen (Norvégia)
női egyéni (tömegrajtos 5 km/normálsánc): új szám
férfi csapatverseny: Norvégia
vegyes csapatverseny: Norvégia
sífutás:
férfi sprint: Johannes Hösflot Klaebo (Norvégia)
női sprint: Jonna Sundling (Svédország)
férfi 10+10 km: Simen Hegstad Krüger (Norvégia) - legutóbb még 15+15 km volt a táv
női 10+10 km: Ebba Andersson (Svédország) - legutóbb még 7,5+7,5 km volt a táv
férfi 10 km: Simen Hegstad Krüger (Norvégia) - legutóbb még 15 km volt a táv
női 10 km: Jessie Diggins (Egyesült Államok)
férfi 50 km (tömegrajt): Pal Golberg (Norvégia)
női 50 km (tömegrajt): Ebba Andersson (Svédország) - legutóbb még 30 km volt a táv
férfi 4x7,5 km-es váltó: Norvégia - legutóbb még 4x10 km volt a táv
női 4x7,5 km-es váltó: Norvégia - legutóbb még 4x5 km volt a táv
férfi csapatsprint: Norvégia
női csapatsprint: Svédország
síugrás:
férfi normálsánc: Piotr Zyla (Lengyelország)
férfi nagysánc: Timi Zajc (Szlovénia)
női normálsánc: Katharina Althaus (Németország)
női nagysánc: Alexandria Loutitt (Kanada)
férfi csapatverseny: Szlovénia
női csapatverseny: Németország
vegyes csapatverseny: Németország
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés